A rovat kizárólagos támogatója
LMP sajtóközlemény

Teljes a káosz a szúnyoggyérítésben: a katasztrófavédelem megrendelésére dolgozó repülők fürdőzőket permeteztek le a Balatonnál és a Velencei tónál, a szúnyogirtásra alkalmatlan időpontban szállnak fel a repülőgépek, a lakossági tájékoztatás pedig elmarad.

Az LMP nyílt levélben tudakolja az illetékes minisztertől a fejetlenség okait, és mielőbbi lépéseket sürget: a párt szerint többek között szükség lenne egy sms-értesítési rendszer mielőbbi bevezetésére.

Mióta a szúnyoggyérítés megszervezése a katasztrófavédelem feladatkörébe tartozik, a tevékenység végzésében még a korábban is nagyobb fejetlenség tapasztalható. A Pintér Sándornak írt levelében az LMP konkrét példákat is felsorolt a Balatonról, illetve a Velencei-tóról: előfordult, hogy a nyílt víz fölött permeteztek, aminek semmilyen szakmai indoka nincs, az pedig visszatérően megtörténik, hogy előzetes értesítés nélkül fürdési időben szórják le a parti szakaszokat.

A belügyminiszternek címzett levél a fenti esetek tisztázását és a felelősségi viszonyok egyértelművé tételét, valamint egy sms-értesítési rendszer bevezetését sürgeti. A párt szerint az állandósult kormányzati átszervezési láz nem lehet indok a jogi előírások megkerülésére, az egészség és a környezet veszélyeztetésére. Ezért várjuk a miniszter tájékoztatását arról, hogy milyen lépéseket kíván tenni a felelősségre vonás, a szankcionálás, és a későbbi hasonló esetek megelőzése érdekében.

Budapest, 2015. július 23.

Szél Bernadett,
az LMP társelnöke
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás