Fél éven belül immár háromszor szenvedett vereséget, illetve kényszerült visszavonulásra Kaposvár Fidesz–KDNP-s vezetése a gumihulladék-feldolgozó üzem városba telepítése ügyében – derült ki a Kaposvári Törvényszék mai végzéséből. A bíróság ugyanúgy megsemmisítette a megyei jogú város közgyűlésének népszavazást elrendelő határozatát, ahogy október elején a referendumot elutasító döntést.
Ezzel vélhetően egyszer s mindenkorra pontot tettek a Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató érdekeltségébe tartozó Homatech Recycling Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. tervére, amely szerint a Százhalombattáról az év elején elűzött 16 milliárdos beruházást Somogy megye székhelyén valósítsák meg – írta a Magyar Nemzet.
Az úgynevezett hőbontásos, pirolízises technológiával tervezett üzem biztonságosságáról itt ugyanúgy nem tudták meggyőzni az embereket, mint Pest megyében. Kaposváron az idén áprilisban a lakosság megkérdezése nélküli helyi döntés ellen, amelynek alapján több hektáros területet adtak el a Homatechnek nemcsak a helyi civil szervezetek, hanem az ellenzéki pártok is összefogtak, a Jobbiktól az LMP-n át a DK-ig. Akkor a megyei jogú város kormánypárti polgármestere, Szita Károly még kifejezetten környezetbarát „zöld beruházásnak” nevezte a gyártelepítést, amely összességében sok százmillió forinttal gazdagította volna az önkormányzati kasszát.
A Fidesz–KDNP-s többség az aggályok ellenére is megszavazta a tervet szolgáló ingatlanértékesítést, Pintér Attila, az MSZP önkormányzati képviselője aláírásgyűjtést indított, hogy az ügyben helyi népszavazás döntsön. A kezdeményezés sikerét jelezte, hogy alig egy hónap alatt a szükséges csaknem 13 ezernyi aláírásnál jóval többet gyűjtöttek össze a nyáron. A népszavazási ívet végül – a kormány által kiemeltté nyilvánított beruházást addig támogató – fideszesek is aláírták: Szita Károly és Gelencsér Attila parlamenti képviselő.
A polgármester a hatalmas elutasítottság láttán bejelentette: „megszünteti az itt élők megosztottságát”, a Homatech is visszakozott, és közös megegyezéssel felbontották a szerződést, a cég pedig visszakapta a telkek vételárát. Csakhogy addigra az aláírásokat hitelesítették, s a hatályos törvények alapján ki kellett volna írni a népszavazást.
Augusztus végén viszont az ellenzék által ismét támadott határozattal a fideszes képviselők elutasították a népszavazást, amit szeptember végén jogerősen megsemmisített a bíróság, és új döntésre utasította a város közgyűlését. Az új határozat már a közel húszmillió forintba kerülő, de értelmét vesztett referendum elrendeléséről szólt, amit most szintén megsemmisítettek. – A jogalkotó azért telepítette az okafogyottság megállapításának hatáskörét a bíróságra, hogy ezzel a helyi önkormányzáshoz való közösségi jogok együttes – képviseleti és népszavazás útján történő – gyakorlása során felmerülő jogvitákat ne az egyik érintett testület, hanem független bíróság bírálja el – írta mai végzésében a Kaposvári Törvényszék.