A rovat kizárólagos támogatója

Karácsonyhoz közeledve éppoly fontos figyelnünk a környezetünkre, mint a mindennapokban. Néhány apró trükkel nemcsak pénztárcánkat kímélhetjük, de az ünnep alkalmával a környezetünket is megajándékozhatjuk egy kis odafigyeléssel.

„December utolsó heteiben a szokásosnál sokkal több csomagolási hulladék kerül a háztartásokba az ünnepi nagybevásárlások eredményeként. Gondoljunk csak arra, még mindig milyen népszerű az ajándékokat csomagolópapírba rejtve, szalaggal átkötve átadni szeretteinknek. Apró változtatásokkal azonban a karácsonyi időszakban is jelentősen csökkenthetjük a keletkező hulladék mennyiségét. Ebben segít az Zöldlista vásárló program – hangsúlyozza Török Szabolcs, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség szóvivője.

Advent utolsó két szombatján, 2013. december 14-én és 21-én országszerte harminc kijelölt Tesco áruház közönsége találkozhat a „Zöldlista vásárló programmal”. A vásárlótér bejáratánál minden érdeklődő egy-egy hűtőmágnest vagy jegyzettömböt kap, amin a környezettudatos vásárlás szempontjai szerepelnek. Mindenkinek, aki ezen szempontok szerint válogat a termékek közül, apró ajándékkal háláljuk meg, hogy idén a hulladékképződés csökkentését is szem előtt tartotta a karácsonyi nagybevásárlás során.

Sokszor elég egy kis odafigyelés és az elhatározás, és máris sokat tehetünk környezetünkért. Készítsünk bevásárlólistát, így elkerülhetjük, hogy olyasmit vegyünk, amire nincs is szükségünk, és ezzel a pénztárcánkat is kímélhetjük. Otthonról vigyük magunkkal a bevásárlótáskánkat, ezzel nemcsak kevesebb hulladékot termelünk, hanem a kiadásainkat is csökkentjük, ahogy az utántöltők vagy a nagy kiszerelésű termékek vásárlásával is. Ha tehetjük, válasszunk hazai és szezonális termékeket, hiszen frissebbek, és nem kellett őket napokon át utaztatni!

„A színes, összecsukható bevásárlókosarak nagy rajongója vagyok. Rendkívül praktikusak, és a nejlonzacskók sem állnak otthon hegyekben – mondja Keleti Andrea, miközben a nagy kiszerelésű gyümölcslevek között válogat. – Mindig készítek bevásárlólistát, így nem veszek felesleges dolgokat; ami fontos, az viszont mind a kosárba kerül. Évekkel ezelőtt kisebb méretűre cseréltettük a kukánkat, így a saját érdekünk is, hogy csökkentsük a keletkező szemét mennyiségét. A gyerekekkel idén is újrahasznosítjuk a cipősdobozokat és a régi csomagolópapírokat: kreatív technikákkal az ajándékok csomagolását készítjük el belőlük, amelyek ily módon önmagukban is ajándékká válnak” – foglalja össze a karácsonyi bevásárlás tanulságait Andi.

 Környezettudatos vásárlás = kevesebb hulladék

-bevásárlólista
-tartós vagy többször használatos bevásárlótáska
-nagyobb kiszerelésű termékek
-kevésbé csomagolt termékek
-helyi idénytermékek
-újrahasználható csomagolás

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás