A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A madarak énekhangjai is megváltoztak a világjárvány miatti korlátozások idején – állapította meg egy friss amerikai tanulmány. “Elfoglalták” a csendet, ráadásul “szexibb” is lett a hangjuk.

Elizabeth Derryberry, a knoxville-i Tennessee-i Egyetem ökológiai és evolúciós biológiai tanszékének kutatója évek óta tanulmányozza, hogyan befolyásolja a madarak énekét a zajszennyezés. “Jól hallották az emberek, hogy a karantén alatt másképp énekeltek a madarak:  amikor mi elhallgattunk, ők töltötték ki hangokkal a teret.

Mi felhagytunk a zajongással, a csendet elfoglalták a madarak, és azt hiszem, ez sok mindent elmond arról, mekkora az emberi tevékenység hatása a madárdalra és az állatok kommunikációjára, különösen a városokban” – mondta el a BBC hírportáljának.
A San Francisco-öböl régiójában élő koronás verébsármányok (Zonotrichia leucophrys) hangadásának évtizedek óta folyó kutatása lehetővé tette, hogy a tudósok összehasonlítsák a populáció karantén előtti és alatti énekét. Meglepő eredményre jutottak: a csend hónapjai alatt a madarak finomítottak az előadásmódjukon, alacsonyabb frekvencián, “szexibb” hangon énekeltek, hogy párt találjanak, és hogy területüket megvédjék. “Amikor a karantén alatt csökkent a zajszint, daluk valóban szexibbnek hangzott a populáció többi madara fülében.
Ez jól példázza, milyen gyorsan kigyógyul a természet az ember okozta zajszennyezés ártalmaiból”– magyarázta Derryberry.

A tavaszi kijárási korlátozások természetes kísérletként mutatták meg, hogyan reagál az emberi zajokra az állatvilág. A Golden Gate híd forgalma az 1950-es szintre esett vissza, a közösségi hálón sokan arról számoltak be, hogy prérifarkasokat láttak sétálni a világhírű hídon. A kutató szerint tanulmányuk újabb adatokkal bizonyította, hogy a “csendes tavasz” jót tett mind az állatvilágnak, mind az embernek. “Javítja az egészségi és a lelki állapotot is, ha több madárdalt hallhatunk” – mondta Derryberry.

Koronás verébsármány Zonotrichia leucophrys kép: Wolfgang Wander

A jellegzetes fekete-fehér csíkos fejű koronás verébsármányok megtalálhatók az Egyesült Államok és Kanada legnagyobb részén, éneküket régóta kutatják. Különböző alfajai kicsit eltérő hangokat adnak ki, de mindegyikre jellemző a finom, füttyszerű bevezetés, az ezt követő kusza füttyök, majd a lezáró trillázó ének. A San Francisco-öböl verébsármányainak hangját az 1970-es évek óta rendszeresen rögzítik.
Közismert, hogy a városok környékén élő madaraknak az utóbbi évtizedekben meg kellett változtaniuk az éneküket, nagyjából úgy, ahogy egy zajos összejövetelen az ember önkéntelenül hangosabban kezd beszélni.
A tanulmány, amely a San Antonió-i Texasi Egyetem és a fairfaxi George Mason Egyetem kutatói közreműködésével készült, a Science tudományos lap aktuális számában jelent meg.

Nyitókép: Koronás verébsármány Zonotrichia leucophrys fotó: Ingris Taylar

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás