A rovat kizárólagos támogatója

Szorosabb környezetvédelmi együttműködést javasol a horvát, a román, a szlovén, a szlovák és az ukrán környezetvédelmi hatóságoknak a magyar környezetvédelmi miniszter, ennek érdekében legkésőbb tavasszal szükségesnek tartja egy többoldalú találkozó összehívását. Ezt Turi-Kovács Béla jelentette be csütörtöki Gyöngyösön megtartott sajtótájékoztatóján, amelyre a most második alkalommal megnyílt Kárpát-medencei környezetgazdálkodási konferencia alkalmából került sor. A szakmai tanácskozáson finn, horvát, jugoszláv, osztrák, román, svéd, szlovák és szlovén szakemberek tekintik át hulladékgazdálkodás, a szennyvízkezelés, a környezetvédelmi ipar kérdéseit. A fórumon Turi-Kovács Béla elmondta, ma is érvényben vannak a Magyarország és a szomszédos országok között létrejött, környezetvédelemi-együttműködési szerződések, ám ezek egy része nem működik. A legjobb az együttműködés a szlovák féllel – mutatott rá a miniszter -, ugyanis a Visegrádi Együttműködésen belül közös javaslatokat dolgoznak ki
környezetvédelmi kérdésekben és közösen lépnek fel az Európai Unió környezetvédelmi beruházásokat támogató ISPA programjának, mindkét ország számára hátrányos megszorító intézkedései ellen. A miniszter a továbbiakban kiválónak nevezte a Horvátországgal való együttműködést is, amelyre csak a drávai vízi-erőmű terve vet árnyékot. – Bár erről a tervről úgy látom egyre inkább lemond a horvát fél – vélekedett. Romániával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy három alkalommal is találkozott román kollégájával, ám az ígéretes megbeszélés folytatása még ezután következik. Ukrajnával pillanatnyilag szintén szünetelnek a szoros környezetvédelmi együttműködésről folytatott korábbi tárgyalások – tette hozzá a környezetvédelmi tárca vezetője. – A környezetvédelem területén egyáltalán nem vagyunk annyira lemaradva, mint amennyire korábban gondoltuk, ez tette lehetővé az uniós csatlakozási tárgyalások során a környezetvédelemről szóló fejezet júniusi lezárását – mondta el a továbbiakban a miniszter.
Kiderült ugyanis – tette hozzá Turi-Kovács Béla -, hogy az unió nem csodát vár tőlünk, hanem csupán világos jogharmonizációt és határidőhöz kötött egyértelmű megvalósítási terveket. A miniszter bejelentette, hogy ez év végéig az összes idevágó jogharmonizációs feladatának is eleget tesz a kormány és a parlament. Magyarország a csatlakozási tárgyalások során vállalta, hogy 2008-ig a tízezer lakosúnál népesebb települések területén megépülnek a szennyvíztisztító művek és a csatornák, 2015-ig pedig általános lesz a csatornázottság – emelte ki a továbbiakban. A hulladékkezelésre kitérve elmondta, hogy az országban máris öt olyan regionális hulladéklerakó működik, amely megfelel az Európai Unió követelményeinek és további öt ilyen létesítmény építése kezdődik el hamarosan. Ezek összessége hárommillió ember kiszolgálására lesz alkalmas – közölte Túri Kovács Béla. Ennek kapcsán rámutatott, hogy az idén és jövőre összesen 4 milliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok, annak érdekében, hogy
eleget tudjanak tenni a hulladékgazdálkodási törvény követelményeinek. A miniszter úgy vélekedett, hogy a programnak köszönhetően a környezetvédelem hatékonysága 2004-re megközelíti majd az unió átlagát, 2015-re pedig a középmezőnyben lehet Magyarország. Szólt arról is, hogy a környezetvédelmi ipar előtt igen nagy lehetőségek állnak a Kárpát-medencében. – Határozott szándékunk elősegíteni, hogy a magyar közép és kisvállalkozók megvessék a lábukat a gazdaságnak ezen a területén – mondta Turi-Kovács Béla. A tanácskozás nyitónapján a megállapodást írt alá a kolozsvári, illetve a gyöngyösi városgondozási társaság vezetője; eszerint a jövőben felváltva ad otthont a konferenciának az erdélyi, illetve a hevesi város.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás