A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Még ebben az évben újraindulhat az aranybányászat a Beregszászhoz közeli Nagymuzsalyban, ahol becslések szerint 400 tonna aranyat rejthet a föld.

A beregszászi Kárpátalja című hetilap szerint az aranybányászat beindításakor a beruházók mindenféle támogatást megígértek Nagymuzsaly lakosságának, ám semmit nem teljesítettek, csak a kitermelést kísérő környezetkárosítás maradt. A bányavállalatok rendre csődbe mentek, és gazdátlanul maradtak a hegyen a meddőhányók, amelyekből az esővíz sok káros anyagot mosott a talajvízbe, száraz időben pedig a szél fújja az egészségre káros port a falu fölé.

A hetilap még az év elején megkérdezte Ficáj Lászlót, Nagymuzsaly polgármesterét, aki akkor elmondta, hogy a helyiek nem támogatják a bányászatot, a képviselőtestület is ellenzi az aranybánya újraindítását. Kifejtette, az elsőrendű feladat az lenne, hogy elszállítsák feldolgozásra a hegyoldalról az irdatlan mennyiségű, több százezer tonna kitermelt kőzetet, mert abból az eső egészségkárosító nehézfémeket mos ki, amelyek a kertekben és az ivóvízben halmozódnak fel. Hozzátette: bányászatról addig szó sem lehet, amíg el nem takarítják a meddőhányókat, s utána is csak abban az esetben, ha nem helyben dolgozzák fel az ércet, s azt nem a községen át szállítják el.

A cikk ugyanakkor emlékeztet, hogy időközben Viktor Janukovics elnök és Mikola Azarov miniszterelnök is foglalkozott a nagymuzsalyi aranybánya ügyével, és a bányászat újrakezdését mint eldöntött tényt közölték az ukrán lapok. Ezzel kapcsolatban a nagymuzsalyi polgármester elmondta, hogy sokat változott a helyzet az év eleje óta. Közölte, „egy magáncég ellen tudtunk küzdeni, de most állami szinten a tudomásunkra hozták: velünk vagy nélkülünk, de úgyis fog működni az aranybánya”. Azt is közölte, hogy a helyi tanács (közgyűlés) ülésén megvitatták a kérdést, s úgy tűnik, nincs esély arra, hogy megakadályozzák a bánya újraindítását.

Egyelőre a testület csak arról határozott, hogy nem ellenzi azt, hogy engedélyt kapjon egy állami cég a már felszínen lévő anyag elszállítására. Elmondta, hogy az illetékesek azt közölték a nagymuzsalyiakkal, hogy a beleegyezésünk nélkül is újraindul a bánya, de abban az esetben semmilyen támogatásra nem számíthat a falu.

Lásd még: Nagymuzsaly aranya
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás