A rovat kizárólagos támogatója

január 1-jén jelentős változások léptek életbe a kata törvényben. Egyrészt bevezették a 40 százalékos plusz adót, másrészt pedig kötelezővé tették az írásbeli tájékoztatást. Cikkünkben részletezzük a 3 millió forint feletti bevétel esetén fizetendő plusz adó és a tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A 40 százalékos plusz adót a belföldi megbízó fizeti. Erre abban az esetben van szükség, ha a naptári évben 3 millió forintot meghaladó összeget fizet a kisadózónak. A különadó alapjának a 3 millió forintot meghaladó részt kell tekinteni. Ehhez kapcsolódik a másik változtatás, a kötelező írásbeli tájékoztatás. Ez azt jelenti, hogy a katás vállalkozás köteles írásban tájékoztatni a megbízót arról, hogy katás státuszban tevékenykedik.

 A kisadózó köteles nyilatkozatot tenni

A tájékoztatás történhet postai levél útján, a nyilatkozat személyes átadásával vagy e-mailben. Akkor is nyilatkozatot kell tenni, ha a szerződés már 2020-ban létrejött. Ebben az esetben 2021. január 15. volt a határidő. Jó hír, hogy amennyiben a szerződésbe bele lett foglalva a teljesítésre kötelezett katás státusza, nincs szükség külön nyilatkozattételre.

A katás vállalkozás arról is köteles tájékoztatni a megbízóját, ha a katás státusza megszűnik és arról is, ha újból létrejön. Ezt az előtt kell megtennie, mielőtt megszűnik vagy újból létrejön a katás státusza, és írásbeli nyilatkozatban pontosan fel kell tüntetnie, hogy mely napon kerül sor a státusz megváltoztatására.

 Tájékoztatás a katás státusz ismételt keletkezéséről

Amennyiben bármely okból megszűnt a katás vállalkozás katás státusza, nem választható újra a megszűnés évében, valamint az azt követő évben. Ha az említett időszakot követően újból választja a katás státuszt a vállalkozás, köteles még a kezdő időpont előtt tájékoztatni az üzleti partnerét.

 Katás vállalkozóként a nyilatkozattétel mellett számos egyéb teendőd is van. Például intézned kell a kötelező NAV adatszolgáltatást, folyamatosan figyelemmel kell kísérned a Kata/AAM kereted és számláznod kell. Amennyiben szeretnéd megkönnyíteni a dolgod, ismerkedj meg a Billingo Kata Asszisztenssel!

 A plusz adó megfizetésére a megbízó kötelezett

 Előfordulhat, hogy a megkötött szerződés megszűnése után kerül sor a követelés kiegyenlítésére. Ebben az esetben is fontos tájékoztatni az üzleti partnert a katás státusz megszűnéséről, mert a kifizető adófizetési kötelezettség a számlán szereplő összeg kiegyenlítéséhez kapcsolódik.

Tegyük fel, hogy a kisadózó 2021. január 12. és 2021. január 24. között tanácsadói szolgáltatást nyújtott a megbízójának, és a díjazást 2021. február 14-ig köteles megfizetni. Ebben az esetben 2021. január 25-én már nem áll fenn a szerződéses kapcsolat. Azonban ennek ellenére a kisadózó köteles tájékoztatni a megbízóját, amennyiben a katás státusza 2021. január 24. után megszűnik.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás