Több éves szünet után újraindítaná a külszíni bányászatot Kazáron a Nógrádszén Kft. – jelentette be a cég vezetője. Az önkormányzat tegnapi lakossági fórumán azonban a résztvevők közül többen, pl. a jelenlegi és a volt polgármester is jelezte, tiltakoznak a bányászat beindítása ellen.
Idén márciusban kapta meg a cég a 2022. április 30-ig szóló környezethasználati engedélyt a Nógrád Megyei Kormányhivataltól egy 570 hektáros bányatelekre, a bányakapitányságtól pedig néhány hónapon belül megkérik a kitermelési műszaki üzemi tervet – mondta Gáspár Gyula, a salgótarjáni székhelyű Nógrádszén Kft. ügyvezető igazgatója. Az engedélyük évi 80 ezer tonna barnaszén kitermelésére szól, de évi mintegy nyolcezer tonnás termelést terveznek, és csak 23 hektáros területen dolgoznak. Terveik szerint 2-2,5 ezer tonna szenet a lakossághoz juttatnak el az önkormányzati szénsegély keretében, a szén többi részét energetikai felhasználóknak, tégla-, cementgyárnak szállítják.
Mintegy hatvanan vettek részt a lakossági fórumon, és nyolc-tíz ember többek között arra kérdezett rá, hogyan érinti a bányászat a falu 20 millió éves védett értékét, a riolittufát; milyen útvonalakon szállítják a szenet; miért éri meg a szénbányászat, amikor napelemekre lehet pályázni, és bővítik a paksi atomerőművet, jó-e egyáltalán ez a szén.
A Nógrádszén vezetője kifejtette, hogy a védett terület közelében semmilyen tevékenységet nem terveznek, a szállítás nem Kazáron, hanem a falu külterületén, a több kilométerre lévő Székvölgypusztáról kivezető úton történik, ott végezték a méréseket is. Csak gazdaságos tevékenységet tudnak végezni, nem kaptak, és nem is pályáztak támogatásra, a területen pedig van ötezer kilokalóriás, jó minőségű, és 2200-2400 kilokalóriás energetikai szén is – mondta.
2000 és 2005 között évi 500 ezer tonnát bányásztak itt, a bányatörvény pedig egyre szigorúbb szabályokat állapít meg a bányavállalkozó részére, így a helyreállításra is költségtervet kell készíteni, és biztosítékot kell letétbe tenni. Gáspár Gyula azt mondta, akár turistacsoportoknak is megmutatja a bányát.
A fórumon Molnár Katalin korábbi szocialista polgármester, aki állítása szerint mindig is a beruházás fő ellensége volt, azt mondta, mindent elkövetne, hogy megállítsa. Gecse Ákos, Kazár független polgármestere a lakossági fórum végén úgy fogalmazott, "nem szeretnénk itt bányát". Aláírásgyűjtő íveket mutatott fel, és arra kérte a résztvevőket, hogy írják alá az alábbi szöveget: "Felhívjuk és támogatjuk Kazár község képviselő-testületét, hogy lépjen fel Kazár közigazgatási területén a külszíni szénbányászati tevékenység, és annak környezetkárosító hatása ellen."
Szenesből szelessé vált Nagy-Britannia
Megvolt az első olyan nap az ipari forradalom óta, amin Nagy-Britannia szénnel termelt áram nélkül működött. A szigetország azt tervezi, hogy 2025-ig teljes egészében felszámolja a széntüzelésű erőműveket.