A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: Népszava

Drámai vízhiány sújtja India délkeleti részét. A példátlan válsághelyzet újabb intő jel a világnak, hová vezet a klímaváltozás, a túlnépesedés és a felelőtlen vízgazdálkodás.Az indiai Csennai városában múlt csütörtökön eleredt az eső. Elsőre nem tűnik szenzációs hírnek, de ha jobban megnézzük… Tamilnádu állam fővárosában – a brit gyarmati időkből Madras néven ismert – háromszor annyian laknak, mint Budapesten. Ha irdatlan elővárosait is hozzávesszük, a földkerekség legnépesebb agglomerációi közé tartozik. A pár csepp eső pedig azért érdekes, mert legutóbb karácsony előtt láttak csapadékot arrafelé.

Száraz kutak, halott folyók

A gyilkos aszályról minden szónál többet mondanak a Csennaiban készült fényképek, amelyek a napokban bejárták a világsajtót. Asszonyok turkálnak a repedezett földben, hátha a kiszáradt kútból sikerül kimerniük egy tálkányi vizet. Hatalmas tömeg tülekszik egy tartálykocsi körül, a feszült arckifejezések arról árulkodnak, bármire képesek volnának egy kis vízért. Szomjas makákók kóvályognak innivaló után kutatva, a kis majmok osztoznak az emberek sorsában. Egy műholdas fotópár a vidék legnagyobb tavát mutatja tavaly júniusban – és egy évvel később, ugyanazon a napon a tó kiszáradt medrét. Indiában nem ritkaság a vízhiány, inkább az a különös, ha a szolgáltatás zavartalan. De ez most nem a megszokott helyzet. Egy átlagos háztartás élete arról szól, hogyan szerzi be a túléléshez minimálisan szükséges mennyiséget a trópusi hőségben.
A csapokat régóta hiába tekergetik, a fúrt kutak vize sós és koszos, de ez a kisebbik baj – mosásra így is megteszi –, a nagyobbik az, hogy ezek is elapadnak. Óvodák, iskolák, éttermek zárnak be. A szállodákból elmaradnak a turisták, vergődik az idegenforgalom. A metróban, amelyet milliók használnak naponta, kénytelenek voltak leállítani a légkondicionálást, a kánikula elviselhetetlen. A várost és környékét ellátó négy víztározó kiürült. Az India Times beszámolója szerint Csennai mindhárom folyója halott. Addig-­addig engedték beléjük a szennyvizet tisz­títás nélkül, hogy az egykor bővizű folyamok az aszály hatására sekély, büdös árkokká ­változ­tak a 21. században. Az ezredfordulón még hatezer kisebb-nagyobb tavacska, vízgyűjtő létezett a vidéken, ezekből mára 3896 maradt.

Nagy úr a tankermaffia

A hatóságok mentik a menthetőt. Csúcsra ­járatják azokat az üzemeket, ahol az óceánból sótalanító eljárással (deszalináció) édesvizet állítanak elő, persze méregdrágán, mert a ­folyamat energiaigényes. A múlt heti válságtanácskozáson úgy határoztak, hogy külön­vonatokon szállítanak vizet a szomjazó ré­gióba. Naponta 10 millió litert, akár több száz kilométeres távolságból, szomszédos szö­vetségi államokból. A lakóépületeken néhány éve már kötelezővé tették az esővíz gyűjtését, de a kétszáz napja tartó aszály után nem sokat érnek a konténerek. Hiába minden igyekezet, az évtizedes nemtörődömséget, a sorozatos rossz döntéseket nem lehet egy csapásra jóvátenni. Példa erre Csennai büszkesége, az úgynevezett Technology Corridor, ahol feltörekvő informatikai cégek rendezték be központjukat. Csakhogy az utóbbi években felépült 150 óriá­si irodaház vízellátására senki sem gondolt. Az IT-birodalmak most home office-ra álltak át, alkalmazottaik zöme otthonról dolgozik, mert a hivatalokban sincs víz; ki-ki szerezzen odahaza, ahogy tud. Ez a divatos, jómódú lakónegyedekben sem könnyű feladat. Gyakori, hogy az új házakban nincs is vízvezeték, az ellátást tankerekkel oldják meg. 700 óriási lajtos kocsi járja a várost, általában 24 ezer liter befogadóképességűek, de akadnak köztük nagyobbak is. A vízszállítás óriási biznisz. A hatóságok nem győzik a munkát, a hasznot magáncégek fölözik le. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy maffiaszerű vállalkozások erőszakkal elveszik a környező mezőgazdasági területek vizét. A következmények lesújtók: sok farmer csődbe ment, az élelmiszer drágul. A bíróság már korábban kimondta, hogy a rablógazdálkodás tűrhetetlen, sürgősen törvénnyel kellene szabályozni, de a „tankerlobbinak” esze ágában sincs lemondani az extraprofitól – elég volt pár napig sztrájkolnia, hogy térdre kényszerítse az állami szerveket. A még működő közkutakat is bűnbandák ellenőrzik.

A klímaapartheid

Odáig fajult a helyzet, hogy a vízhiány már nemcsak a legszegényebbek baja. Azelőtt pénzért mindig lehetett ivóvizet szerezni, de az utóbbi hetekben annak se mindig jut, aki felárat fizetne érte. Csak a leggazdagabbak tehetnek úgy, mintha minden rendben volna. Az ENSZ szakértője éppen e héten óvott ettől a forgatókönyvtől. A „klímaapartheid” azt jelenti, hogy milliárdosok rengeteg pénzért megmenekülhetnek az éghajlatváltozás pusztító következményeitől, míg a többség kénytelen elszenvedni azokat. Philip Alston, a világszervezet ausztrál különmegbízottja szerint az eddigi intézkedések nem védik meg az emberiséget a közelgő katasztrófától. Egy tavalyi kormányjelentés megállapítása szerint India történetének legsúlyosabb vízválságát éli át. A szubkontinensen 600 millió embert sújt a vízhiány – ez több mint az ­Európai Unió teljes népessége. Évente 200 ezren halnak meg, amiért nem jutnak elegendő tiszta vízhez, ami Debrecen lakosságának felel meg. Csennai riasztó példa arra, hová vezet a felmelegedés, a kevesebb csapadék, a felelőtlen gazdálkodás együtt. Az ivóvíz kincs. Kissé zavartan írjuk le ezt a közhelyet, annyira elcsépeltnek hat. Ám amikor az India Times blue gold, kék arany néven említi a tiszta vizet, az olvasók tudják, nincsen benne semmi túlzás.
Folytatás: Minden a vízről szól

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek