Vidrák és kormoránok – gondok és károk a halastavakon
Hetven éves a subalyuki lelet
A Világörökség határai
Szerkesztő: Mangel Gyöngyi:
Már itt a Kék Bolygóban is volt szó arról, hogy a hallal táplálkozó védett, és fokozottan védett állatok kárt okoznak a magánkézbe került halas- és horgásztavaknál, s ez komoly súrlódásokhoz vezet a gazdálkodók és a természetvédők között. A hazai tógazdaságok teljes vízfelülete körülbelül 22 ezer hektár. A Haltermelők Országos Szövetségének elnöke szerint a hozzájuk tartozó tógazdaságok területén a védett állatok tavaly hétszázmillió forint körüli kárt okoztak. A kieső hasznot szerintük az államnak kellene pótolnia – persze kérdés, hogy miből, és milyen jogszabály alapján, és az is, hogy ki állapítja meg a kár értéket. Szerdán a haltermelők képviselői, a WWF Magyarország munkatársai és az Alapítvány a vidrákért vezetője elhatározták, hogy közösen javasolnak megoldást. A dinnyési tógazdaságban Sarkadi Péter járt.
Szabó Róbert, a dinnyési tógazdaság vezetője:
Itt ivadéknevelő tógazdaságról van szó, a sirályok az ivadékot is eszik, a gázlómadarak közül a gémfélék az egynyaras ivadékot. A legnagyobb kárt a kormorán okozza, ő a legnagyobb halfogyasztó, az egy- és kétnyaras halat fogyasztja. A kár nagysága attól függ, hogy mennyi kormorán fordul elő a területen. 1997-ben 180-200 fős kormorán csapatok fordultak meg a gazdaságban, és a halaknak csak 30%-a maradt meg, ez több tízmillió forint jelent.
Sarkadi Péter: Itt 106 hektárnyi vízfelület van, a vidrák számát nagyjából tudják?
Szabó Róbert: Azt tudjuk, hogy vannak itt vidrák.- Elsősorban a telelőben lehet nyomon követni, szabad szemmel is megfigyelni a vidrákat, mert sűrű halállományt előszeretettel fogyasztják, erről árulkodnak a véres jégnyomatok, illetve a kirakott haltetemek. Találtunk már kétkilós csukát, félkilós pontyot, de akár kisebb halakat is kiraknak a vidrák a partra. A káruk nemcsak a halfogyasztásban van, hanem abban, hogy megzavarják a telelő halállományt. Így sokkal nagyobb lesz az úgynevezett apadó mennyiség. A vidra által okozott sérülések miatt fertőzések, betegségek keletkezhetnek, és így rosszabb lesz a halak telelő kondíciója.
Gera Pál, az Alapítvány a vidrákért vezetője:
Ha a vidra rászokik egy halastóra, a halastó tele van táplálékkal, a tó környékén sok búvóhely és fészkelésre alkalmas hely van, akkor a vidrát nagyon nehéz elűzni onnan. Az lenne az igazi megoldás, ha meg tudnánk akadályozni, hogy a területre bemenjen a vidra, például úgy, hogy kerítést építünk. Kisebb halastavak esetén ez még elképzelhető, de egy nagy tórendszernél, mint, ahol most vagyunk, Dinnyésnél, ez elképzelhetetlen, nagyon sok pénzbe kerülne, több millió forintba, ez tehát egyszerűen megvalósíthatatlan.
Sarkadi Péter: Végül is a tógazdaságok terített asztalok, tehát ha természetvédelmi terület mellett vannak a tavak, akkor egyértelmű, hogy az állatok ösztönösen idejönnek, viszont ha jól tudom, a természetvédelmi területen nem nagyon van tudatos haltelepítés.
Bardócz Tamás, a Haltenyésztők Országos Szövetségének munkatársa:
Igen ez így van, ezt gyakorlati példák is igazolják. Elsősorban madarak okozzák a kárt, azok tudnak gyorsan vonulni a táplálkozó hely és a fészkelő hely között, táplálkozni a halastavakra járnak, a fészkelő helyük meg a természetvédelmi területen van. A probléma kezelésének az lehetne az egyik eszköze, hogy a természetvédők kompenzációként a haltermelőktől halat vásárolnak, és ezt kihelyezik a természetvédelmi területekre. De még ez nem oldaná meg a problémát, hiszen nem tudnának olyan halsűrűséget előállítani, mint amit a halastavak nyújtanak a madaraknak. A halastavakban sok hal van, ezek könnyen megfoghatóak, sekély a vízmélység, kedvezőek a környező parton a búvóhelyviszonyok. Ha azt akarjuk, hogy a terület több állatot tartson el, mint amekkora a természetes eltartó képessége, akkor ennek a nagyobb populációnak a költségeit nem szabad csak a termelőkre hárítani.
Gera Pál: Ezt az államnak kell felvállalni. Ehhez az kéne, hogy megszülessen a természetvédelmi törvény végrehajtási utasítása, ami a védett és fokozottan védett állatfajok eltartásáról, illetve az általuk okozott károk kompenzációját rendezni. Ez a jogszabály tervezet, legalábbis az, ami jelen pillanatban az alapítvány rendelkezésére áll, ez arról szól, hogy az állam hogyan teheti érdekeltté a gazdákat a természeti értékek fenntartásában. Nagyon fontos lenne hogy ez életbe lépjen, mégpedig 2003, január elsejével.
Sarkadi Péter: Ha a természetvédelmi törvénynek lesz egy ilyen végrehajtási utasítása, és lesz pénz, akkor vajon a politikusok elfogadják-e, hogy egy civil, független zöld szervezet megy ki a tógazdaságokba, felméri a kárt, és azt mondja, hogy x forintot kell, mondjuk a dinnyési tógazdaságnak kifizetni.
Gera Pál: Németország, Ausztria és Csehország példáját említeném, ott van ilyen kártérítési bejárás, de nemcsak a zöldek mennek ki, hanem az adott halgazdaság vezetői, vagy felkért szakértői, illetve államigazgatási szakemberek. Ez Magyarországon úgy nézne ki, ha például vidrakár felmérésre kijövünk, hogy itt kell lenni a terület illetékes természetvédelmi őrének, hiszen ő a hatósági személy, itt kell lenni a kárbejelentőnek, és ha igényli, akkor a Haltermelők Országos Szövetsége jogászának, vagy szakértőjének, és itt lehetnek a természetvédelmi szervezetek is.
Bardócz Tamás: Az idei évtől kezdve beindult a Földművelésügyi Minisztérium gondozásában az agrár-környezetvédelmi program, amelynek van egy halastavakra vonatkozó részlete. A tárca is azt szeretné, ha a németországihoz hasonló rendszer épülne ki. Az első lépcső, hogy a tógazdaság vállal egy minimális természetvédelmi munkát, ezért támogatást kap. Például nádat csak akkor vágnak, ha ez nem zavarja a fészkelésben a madarakat, nem engednek nagy vízszintingadozást, hogy ez ne veszélyeztesse a madarak fészkelését. Ami most történik, az hogy a haltermelők és a természetvédők összefognak, hogy megoldást találjunk. Ha megfelelő adatokkal, és megfelelő szervezettséggel tudjuk alátámasztani az igényünket, akkor azt hisszük, hogy sikerül a javaslatot a törvényhozáson is keresztülnyomni, és sikerül elérnünk a védett állatok kártételének kompenzációját.
++++
Mangel Gyöngyi: Ma hetven éve talált egy szenzációs ősember leletet Kadic Ottokár geológus, őslénykutató. Hubai Gruber Miklós emlékezik az eseményre.
Hubai Gruber Miklós: 1876-ban született, és eredetileg szlávosan, lágyságjellel a végén írta a nevét. A lexikonok alig pár szót írnak róla, hogy geológus, speleológus, a magyar barlangkutatás egyik megalapozója volt, hogy feltárta a Miskolc melletti Szeleta barlangot, és rekonstruálta, majd pedig meghatározta a borbolyai ősbálnát, ami tudományos nevében őrzi, most már mindvégig, fellelőjének nevét. Mi itt, Észak-Magyarországon mégis azért vagyunk a legbüszkébbek Kadic Ottokárra, mert világszenzáció gyanánt tette híressé a Dél-Bükk egyik barlangját, a Subalyukat. Alig néhány kilométerre északi irányban Cserépfalutól, a Hór- völgy jobb oldalában, az idő tájt sokan reméltek ősember nyomokat felfedezni ebben a barlangban. S mert reményüket tovább-tovább erősítette, felkérték Kadicot az ásatás megindítására. Ő pedig rá is talált a világon egyedülálló leletre, a koponyára és állkapcsokra, melyeket neander típusú ősember csontjaiként ismert meg a világ, s amiket azóta is a Természettudományi Múzeum Embertárának páncélszekrényében őriznek. Ami pedig különösen érdekessé teszi ma számunkra a világszenzációs leletet, az, hogy 1932 február 8-án, pontosan ma 70 éve került felszínre.
++++
Mangel Gyöngyi: Egy rövid hírben már beszámoltunk arról, hogy a Fertő-tó környéke Világörökség díjat kapott. A természeti és építészeti értékeiről és a díjról beszél Kárpáti László, a Fertő-Hanság nemzeti park igazgatója.
Kárpáti László: A Fertőn nemcsak az ausztriai nemzeti park rész és a magyarországi nemzeti park rész, képezi a Világörökség részét, de ide tartoznak a környező települések is, és ezeknek az úgynevezett puffer zónája, vagy védőzónája. A Világörökséghez tartozik Magyarországon az összes Fertő menti település, ezeknek a műemlékvédelmi jelentőségű épületei, a Széchenyi kastély, a nagycenki hársfasor, az Esterházy kastély, Fertőszéplak, Sarród, Hidegség, Fertőboz, Fertőhomok, Balf, Fertőrákos csodálatos régi házai, római kori kőfejtői, mindaz az érték, ami a több ezer éves emberi létet bizonyítja. Az ember együtt élt ezzel a tájjal és olyanná alakította, amilyennek ma látjuk.
Mangel Gyöngyi: A fertődi Esterházy kastélyt mindenki ismeri, talán sokan ismerik a nagycenki Széchenyi kastélyt is, de azt kevesebben tudják, hogy milyen néprajzi értéke van az itt lévő falvak kis házainak.
Kárpáti László: A Fertő-vidék népi építészete a falukutatók kereső fókuszában a harmincas években jelent meg. A múlt század harmincas éveiben Padányi Gulyás Jenő írt egy könyvet, rengeteg fényképpel, a Fertő-vidék népi építészetéről, és az ott látható épületek típusai, egyes épületek a mai napig megtalálhatók a falvakban. Vannak köztük olyanok, amik országos, és vannak, amik helyi védettséget élveznek. A nemzeti park központja, a Kócsagvár is ezeknek az épületeknek a stílusjegyeit viseli. A nemzeti park fertői területének k 90%-a a magyar állam tulajdonában, és a nemzeti park igazgatóság kezelésében van. Ha viszont a teljes Világörökséget vesszük figyelembe, akkor elég sok magántulajdonban levő terület van, de az itt jellemző mezőgazdasági tevékenység, a Fertő menti dombsoron a bortermelés, a szőlőtermelés beleillik a tájba, és nem veszélyezteti az élővilágot.
++++
A Kék bolygó üzenetrögzítője: 328 – 7148
