Hirdetés
greenfo/MTI

Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fót I. védnevű homokbányába a Rákospalotai hulladékégető salakját lerakják? Helyi népszavazást tarthatnak Fóton.

Helyi népszavazást kezdeményezett az MSZP fóti szervezete annak eldöntésére, hogy támogatnák-e a városlakók a rákospalotai hulladékégető salakjának fóti tárolását – olvasható a város honlapján.

A helyi választási iroda vezetője hitelesítette a kezdeményezéshez kapcsolódó aláírásgyűjtő ívet, mert – ahogy a honlapon közzétett határozatból kiderül – az megfelel a törvényi előírásoknak. A január 16-án közzétett határozat ellen 15 napon belül kifogással lehet élni az illetékes dunakeszi bíróságon.

Az MTI úgy tudja, hogy a város kisalagi részébe, a volt Vörösmarty termelőszövetkezet egykori homokbányájába hordanák a rákospalotai hulladékégető salakját. A szocialisták állítólag azért tartják aggályosnak a tervet, mert szerintük a homokbánya és a lakott terület közötti távolság mindössze párszáz méter, s emiatt a felhalmozott salak veszélyforrást jelenthetne.
Az MSZP fóti szervezete által benyújtott (immár hitelesített) aláírásgyűjtő íven a következő kérdés szerepel: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fót I. védnevű homokbányába a Rákospalotai hulladékégető salakját lerakják?"

A hatályos rendelkezések szerint a 15 napos fellebbezési határidő leteltét követően 30 nap áll rendelkezésre a megfelelő számú aláírás összegyűjtésére. A helyi népszavazás kiírásának egyik feltétele, hogy a lakosság legalább 10 százaléka támogassa a kezdeményezést, ami a több mint 18 ezres lélekszámú Fót esetében közel 2 ezer ember egyetértését feltételezi.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás