Hirdetés

Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök ma bejelentette, hogy országa kifizeti a Roszatomot. 660 millió eurót, azaz több mint 200 milliárd forintot fizet Bulgária az orosz állami cégnek, mert 2012-ben felmondták a négy évvel korábban kötött szerződést egy új atomerőmű építéséről.

A bolgár kormány gazdasági okokra hivatkozva mondta fel a szerződést, de számított az is, hogy aggasztotta az új szófiai vezetést, hogy tovább nőhet az ország függősége Oroszországtól.

Az erőmű építésével megbízott Roszatom a genfi Nemzetközi Kereskedelmi Kamara mellett működő döntőbírósághoz fordult, ahol megállapították, hogy a bolgár kormánynak kártérítést kell fizetnie. A megítélt összeg 620 millió euró volt, amit a kötbér nyomott fel 660 millióra.  Ez az összeg a teljes bolgár devizatartalék 3 százaléka. (MTI)
 

A belenei atomerőművet magánvállalkozóknak kell megépíteni

A belenei atomerőművet magánvállalkozóknak kell megépíteni

Bulgária képes lehet magánbefektetőket találni a félbehagyott Belene atomerőmű (NPP) befejezéséhez, ha állami segítséget ajánl, mondta Boyko Borisov miniszterelnök. A bolgárok 500 millió eurós kártérítést fizetnek az elállásért-írtuk egy hónapja.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás