A Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédeli Tagozata szakértői anyagot állított össze, az akkumulátorgyárak szennyvíz NMP koncentráció határértékének meghatározási szempontjairól.
A Li-ion alapú akkumulátor gyártással összefüggő engedélyezési eljárásokban a kibocsátott szennyvíz NMP koncentrációjára vonatkozó határérték megállapítása során figyelembeveendő szempontok. A részletes dokumentáció:
A magyarországi litium-ion alapú akkumulátor és akkumulátor részegység gyártás környezetvédelmi engedélyezésének (a továbbiakban: engedélyezés) problematikáival Tagozatunk is már többször foglalkozott. A honlapunkra már 2023. február 7-én és február 25-én is kerültek fel szakmai anyagok a tevékenység engedélyezésének és az engedélyezést megalapozó szakértői anyagok értékelésével és alkalmazásával kapcsolatosan. A környezetvédelmi szakértői, illetve hatósági munka szakmai támogatásának céljával készítettük a 2023. február 25-én közölt „A MMK Környezetvédelmi Tagozatának iránymutatása a lítiumion akkumulátor gyártási technológiák környezetvédelmi engedélyezési dokumentációinak elkészítéséhez” című anyagunkat. Az engedélyezést megalapozó szakértői anyagok elvárt szakmai tartalmának meghatározásához elkészült egy részletes szakmai segédlet is, melyet 2023. december 4-én tettünk közzé: „A Li-ion alapú akkumulátor, illetve akkumulátor részegység gyártás környezetvédelmi hatósági engedélyezésének környezetvédelmi alapkövetelményei”.
Bár mind az iránymutatás mind a szakmai segédlet kellő támpontot adhat a Li-ion alapú akkumulátor gyártási technológiák sajátos környezeti hatásainak megalapozott és a környezet hatékony védelmét biztosító vizsgálati, értékelési szempontjaira, az – általunk megismerhetett – elmúlt egy év alatt elkészült környezetvédelmi dokumentációk és a kiadott engedélyek jelenleg ismert tartalmuk alapján valószínűsíthetően nem biztosítják megfelelő színvonalon és hatékonysággal Magyarország Alaptörvénye egyes rendelkezéseinek, valamint a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a
továbbiakban: Kvt.) – részben az EUMSZ-ben is rögzített – alapelveinek történő megfelelést.
Az Alaptörvény rendelkezései, amelyek a szakmai szempontból egyes elemeiben vitatható alaposságú dokumentumok alapján érintettek lehetnek, a P) cikk (1) bekezdése, I. cikk (3) bekezdése, XX. cikk (1)-(2) bekezdése, XXI. cikk (1) bekezdése. A Kvt. szerint a környezet védelmének alapelvei között az elővigyázatosság, megelőzés és helyreállítás elve jelenik meg, és alapelvi rendelkezés a legkisebb mértékű környezetterhelés és igénybevétel, a környezetszennyezés megelőzése, és a környezetkárosítás teljes körű kizárása. A Kvt. számos más alapelvi megfogalmazása még kiemelhető lehet, elegendő a 6. § (2)-(3) bekezdéseire utalni.
A fentiekkel összefüggésben, érdemes megvizsgálni az egyes engedélyekben meghatározott, az előkezelt szennyvíz NMP koncentrációjára vonatkozó hatósági előírásokat. A CATL Debrecenben tervezett üzemének egységes környezeti használati engedélyében a 3.12.8. a) pontjában határozza meg a hatóság a közüzemi csatornára bocsátott (időszakos vízfolyásba közvetetten bevezetett) előkezelt szennyvíz szennyezőanyagainak koncentrációját.
A táblázatban az NMP kibocsátási koncentrációjának meghatározása: a tevékenység megkezdésekor elsőként mért koncentráció. A határérték típusa: xxx hatóság által elfogadott, kiindulási érték (Csak az érthetőség kedvéért jelezzük, hogy a határozat lábjegyzetei között nem található xxx megjegyzés).
Az SK On Hungary Kft. iváncsai gyárának egységes környezethasználati engedélyében szereplő szennyvíz szennyező anyagainak koncentrációjára vonatkozó meghatározása pontosan megegyezik a CATL engedélyében szereplővel, még a három csillagos megjegyzés is azonos (Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakhatósági állásfoglalása 3.1. pont): Sorszám Megnevezés Határérték Határérték típusa 20. N-metil-pirrolidon tevékenység megkezdésekor elsőként mért koncentráció *** hatóság által elfogadott kiindulási érték.
Ha elvonatkoztatunk a határérték meghatározásának nehezen értelmezhető formájától, a hatóság fenti döntésének talán az lehetett az indoka, hogy a vízszennyező anyagok kibocsátásaira vonatkozó határértékekről és alkalmazásuk egyes szabályairól szóló 28/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet nem tartalmaz NMP-re vonatkozó határértéket. Mivel a rendelet táblázataiban nem található meg az NMP, a hatóság úgy ítélhette meg, hogy nem határozható meg a kibocsátott szennyvízre az NMP koncentráció határértéke (ugyanakkor mégis meghatározta). Azonban több idevonatkozó jogszabályi előírás is megfelelő támpontot, sőt kötelezettséget ír elő, amelyek miatt a fentiekben megjelölt megoldás nem igazán igazolható.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései értelmében mindenkinek kötelezettsége a természeti erőforrások, kiemelten – többek között – a vízkészlet védelme. Az állami szervek, hatóságok esetében ez tevőleges kötelezettséget jelent és ennek keretében az egészséges környezethez való jog érvényesítése kiemelt prioritást jelent. Az un. visszalépés tilalmának értelmezésébe – a környezet védelme érdekében kiterjesztő szakmai értelmezésünk és véleményünk szerint – az is beletartozik, hogy az adott környezeti elem addig környezetidegen anyagok terhelésétől mentes állapota fennmaradjon és olyan anyagokkal ne kerüljön sor az adott környezeti elem (jelen esetben a víz) terhelésére, szennyezésére, amelynek humánegészségügyi kockázata bizonyított. Ha ez megtörténhet, akkor veszélybe kerülhet az egészséges ivóvízhez való jog érvényesülése, de a víz egyéb felhasználása miatt a terhelés, szennyezés, a környezetidegen anyag más környezeti elembe is átkerülhet (öntözéssel pl. az élővilágba vagy termesztett, emberi fogyasztásra szolgáló növényekbe). Ez esetben a Kvt. 13. § (3) bekezdésének kógens tilalma is sérülhet („Valamely környezeti elem igénybevételének, illetve terhelésének megelőzése, csökkentése vagy megszüntetése céljából nem engedhető meg más környezeti elem károsítása, szennyezése.”).
Amennyiben az engedélyezési eljárásokban közreműködő környezetvédelmi szakértők nem kellő mélységben és következetességgel alkalmazzák a környezet védelmét szolgáló alapelvek maradéktalan érvényesítését, joggal felvethető az adott szakértői dokumentáció megalapozottságának hiánya, amely szakmai-etikai kérdéseket is felvethet. De ugyanez igaz a hatóság tekintetében is, hiszen a tényállás tisztázás keretében valamennyi környezet védelmére vonatkozó alapelv érvényesülését érdemben kell vizsgálni és majdan a döntésében érvényre juttatni
Azon esetekben – mint az említett NMP vízbe történő kibocsátásánál -, ahol jogszabály határértéket nem határoz meg, az elővigyázatosság és megelőzés elvének alkalmazásával kell a hatóságnak eljárnia. Ehhez a Kvt. jelenleg hatályos szabályai megfelelő keretet nyújtanak. Ha az ebben leírt elveket a hatóság nem érvényesíti és a határozat indokolásában ellenőrizhető módon nem szerepelteti, a határozatának megalapozottsága válik megkérdőjelezhetővé.
A Kvt. részletesen meghatározza a környezet igénybevételének mértékére, a környezetbe kibocsátható anyag és energia mennyiségének, minőségének, koncentrációjának meghatározására vonatkozó – a korábban említett alapelvi szintű rendelkezések mellett, illetőleg azok érvényre juttatása érdekében alkalmazandó – feltételrendszert. Ezeknek egyik legrégibb és alapvető jogintézménye a határértékrendszer, amely a környezet igénybevételére, a környezetbe való anyag, energia kibocsátásra, illetve a szennyezettségre vonatkozhat. A határértékek meghatározása – a kialakult gyakorlat szerint – lehet normatív (jogszabályban meghatározott, vagy egyéniesített (egyedi hatósági határozaton alapuló).
Alapelvként fogalmazható meg, hogy amely anyagra, energiára, környezeti elemre vonatkozóan nincs normatív határérték, akkor a konkrét hatósági eljárásban a
hatóságnak
– kötelezettsége vizsgálni a határérték meghatározásának a szükségességét, – a szükségesség megállapítása esetén a határértéket megállapítani (meghatározni).
A fentiek egyértelműen következnek a környezet legmagasabb szintű védelmének a biztosítási követelményéből és egyaránt vonatkozhatnak az igénybevételre, a
kibocsátásra, illetőleg a szennyezettségre. Ennek a kötelezettségnek alapja, hogy az állam, illetve az állam egyetlen szerve sem élvez szabadságot abban, hogy a környezet, vagy annak valamely elemének állapotát romlani engedje, vagy a romlás kockázatát megengedje. A határérték megállapításánál a Kvt. 87-88. §-aiban foglaltakat kötelezettsége az eljáró hatóságnak figyelembe venni. Az eljáró hatóság által az egyedi határérték megállapításakor figyelembe veendő legfontosabb tényezők
– a korábban említett hazai és nemzetközi normákban is szereplő alapelvek mellett – a teljesség igénye nélkül a következők:
– az érintett (alapvetően befogadó) környezeti elem kibocsátás előtti állapota (alapállapot)
Szomorú és sajnálatos tény, hogy amíg a kérelmezőnek az engedélyezési eljárásában kötelezettsége környezetvédelmi szakértőt igénybe venni, addig a hatóság ügydöntő hatáskörben eljáró munkatársának sem környezetvédelmi szakértői jogosultsággal, sem azzal egyenértékűnek elismerhető végzetettséggel, képzettséggel
és szakmai gyakorlattal nem kell rendelkeznie.
– a kibocsátásra tervezett anyag tulajdonságai (kiemelten a természetben, természetes úton való keletkezése, előfordulása, ismert veszélyessége, környezeti kockázata)
– az anyag mennyisége, minősége, a természetes környezettel való, prognosztizálható kapcsolata, terjedése, akkumulálódása
– az anyagnak adott környezeti elemben való lebomlása, a lebomlás során keletkező anyagok, vegyületek környezeti hatása, kockázata
– a befogadó környezeti elem mennyiségi és minőségi célállapota, terhelhetősége
– a kibocsátó forrás vonatkozásában a leghatékonyabb megoldás, illetőleg az elérhető legjobb technika követelményeit.
Külön felhívjuk a figyelmet a Kvt. 21. § (1) bekezdésére, amely értelmében „A vizek igénybevétele, terhelése, a vizekbe használt- és szennyvizek bevezetése — megfelelő kezelést követően — csak olyan módon történhet, amely a természetes folyamatokat és a vizek mennyiségi, minőségi megújulását nem veszélyezteti.”
Alapelvi szinten deklarálható, hogy a természetben, környezeti elemben – természetes körülmények között nem keletkező, – nem lebomló vagy egészségügyi, környezeti szempontból kockázatos elemekre bomló, – önmagában, már a kibocsátáskor környezeti, egészségügyi kockázattal járó veszélyes anyag,
– akkumulálódó nem természetes (veszélyes, környezeti kockázattal járó) anyag kibocsátása vonatkozásában a zárt technológiák engedélyezése az egyetlen olyan
műszaki megoldás, ami a környezetvédelmi alapelvekkel és követelményekkel maradéktalanul összeegyeztethető.
A vizsgált NMP-ről egyértelműen kijelenthető, hogy természetes körülmények között nem keletkező vegyület, továbbá az EU-ban hivatalosan reprodukciót károsítóként ismerik el. Veszélyes tulajdonságai miatt az Európai Bizottság 2018 áprilisában korlátozta az NMP felhasználását. A REACH-rendelet XVII. mellékletének 71. sz. korlátozása alkalmazandó az NMP gyártására, forgalomba hozatalára és felhasználására is.
Kibocsátásra kerülő egyéb anyag (elem, vegyület stb.) esetében – az elővigyázatossági, megelőzési és védelmi szempontok figyelembevételével – csak a jelenlegi
környezeti (természeti, ökológiai) állapot (alapállapot) megőrzését biztosító anyagfajta, illetve mennyiség kibocsátása engedélyezhető. A fentiek a helyes jogalkalmazási gyakorlatban azt kell, hogy jelentsék, hogy a korábban említett, valamilyen okból a természetben, környezeti elemben nem kívánatos anyagok
esetében a kibocsátás helyett, a környezethasználó teljes körű ellenőrzése alatti felhasználás (hasznosítás, ártalmatlanítás, regenerálás) előírása lehet az indokolt. Az elérhető legjobb technika, illetőleg a leghatékonyabb megoldás valódi követelményrendszerének csak ez, a védelmi szint megőrzését garantáló technikai elvárás feleltethető meg igazán. Ezen anyagok esetében a környezeti elemekbe való kibocsátás megállapításánál és engedélyezésénél a „zéró emisszió” az egyetlen, környezeti szempontból választható környezetterhelési szint, illetve ahhoz igazodó műszaki megoldás.
Az ilyen anyagok kibocsátása a környezetbe a jelen és jövő generációk védelme szempontjából hatalmas kockázatot jelent, ami az érdemi védelmi szint – indokolatlan és indokolhatatlan – csökkenésével jár. Azon anyagok esetében, ahol az említett kockázatok nem állnak fenn, a Kvt., más jogszabályok, valamint a környezet-, egészségvédelmi szabályok követelményeinek maradéktalan betartásával kell a kibocsátás mennyiségét, volumenét, koncentrációját és az ehhez kapcsolódó határértéket meghatározni.
A fenti logika következetes alkalmazásával az engedélyekben kizárólag a „zéró emisszió” az engedélyezhető az NMP vonatkozásában a felszín alatti vízbe történő kibocsátás kapcsán. Ezt támasztja alá a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Favir) is, amelynek 4. § (2) bekezdése szerint: „Az (1) bekezdésben foglaltak teljesülése érdekében úgy kell eljárni, hogy a felszín alatti vizek, illetve víztestek esetében:
a) azok állapota ne romoljon;
b) a tevékenység következtében kialakult jelentős és tartósan kedvezőtlen irányú állapotváltozás megforduljon; ….
d) a gyenge állapotú és a külön jogszabály szerinti kritériumok alapján veszélyeztetett helyzetűnek jellemzett víztestek állapota fokozatosan javuljon.”
Külön kihangsúlyozzuk, hogy ez a követelmény az Európai Unió által meghatározott követelmény, mert a Favir. – többek között – az un. Víz Keretirányelv hazai adaptációját is hivatott megvalósítani. A debreceni engedélyezési eljárásban ráadásul a TIVIZIG szakvéleményében a következők szerepeltek:
„A Debreceni Szennyvíztisztító telephelyéről a tisztított szennyvizek befogadója a Tócócsatorna. A Tócó-csatorna a Kősely-főcsatornába torkollik, amelyből öntözési idény alatt mezőgazdasági területek vízigényeit szolgálják ki. A Debrecen alatti területeken jellemző az öntözéses mezőgazdasági művelés. A termőterületek védelme érdekében a vízfolyások nehézfém szennyezésének kérdését kiemelt szempontként kérjük figyelembe venni. A Tócó-csatornába történő bevezetés esetén a vízrendszer közel 45 km hosszán hígítóvíz nem kerül a csatornákba. Az első hígítási pont a Keleti-főcsatornát keresztező Kősely-bújtató és vízleadó műtárgy.”
Ebből a hatóság számára is nyilvánvaló volt (ha nem ismerte fel az elég súlyos probléma), hogy az adott NMP terhelés (szennyezés) más környezeti elembe is átkerülhet, így sérülhet a Kvt. 13. § (3) bekezdés szerinti tilalom érvényesülése.
Meg kell jegyezni, hogy szakmailag kevés annál abszurdabb szabályozás van, minthogy a kibocsátási határértéket „a tevékenység megkezdésekor elsőként mért koncentráció” nagyságához kösse. Ez a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a környezethasználót a hatóság feljogosítja, hogy a működésének megkezdésekor egy – akár irreálisan – magas kibocsátást produkáljon, mert ezt a későbbiekben könnyen betarthatja. Ez a szabály nyilvánvalóan ellentétes a Kvt. 6. § (3) bekezdése szerinti leghatékonyabb megoldás, illetve a BAT követelményekkel.
Alapelvként elfogadva a zéró emissziót, a technológiából kikerülő NMP tartalmú szennyvíz tisztítását a gyártás helyszínén, a telephelyen belül kell megoldani, biztosítva így a közcsatornára kerülő szennyvíz zéró NMP koncentrációját. Az elérhető legjobb technika (BAT) szempontjából ez amúgy alapkövetelmény, ugyanis a vízbe történő kibocsátások csökkentése érdekében alkalmazandó BAT a szennyvíz végső tisztítása során megfelelő módon nem kezelhető szennyező anyagokat tartalmazó szennyvíz megfelelő technikákkal való előtisztítását foglalja magában.
A végső zéró kibocsátás elviekben elérhető lenne a közszolgáltatók által üzemeltetett telepeken történő tisztítással is, azonban a települési, városi szennyvíztisztítók technológiája nem az NMP tartalmú szennyvizek tisztítására lett tervezve. Mivel ezek létesítése és fejlesztése lakossági, önkormányzati illetve állami forrásokból valósult meg, az üzemeltetési költségeket jelentős részét a lakossági közműdíjak biztosítják, az ipari célú fejlesztés, azaz egy NMP tartalmú szennyvíz tisztítására alkalmas technológia csak fizikailag különválasztva, a szennyvíz kibocsátójának költségére és nem a lakosság által fizetett szolgáltatási díjból finanszírozott fejlesztés és üzemeltetés révén valósítható meg. Ez felel meg a szennyező fizet elvének is.
