A rovat kizárólagos támogatója
Reuters - MTI

Jürgen Trittin német környezetvédelmi miniszter nem tartja hatékony megoldásnak a terrorista támadások megakadályozására a tervet, miszerint füstfelhőbe borítanák szükség esetén az atomerőműveket.

Az E.On, az RWE, az EnBW és a Vatenfall Europe áramszolgáltató vállalatokat és a Rheinmetall fegyvergyártó cégek arra kaptak megbízást, hogy dolgozzanak ki védelmi rendszert az esetleges repülőgépekkel végrehajtott támadások ellen. Trittin a Financial Times Deutschland című lapnak mondta el, hogy az atomerőművek füstfelhőbe borítása aligha védi az atomerőműveket, a tervet tehát javítani kell.

Világszerte folyik a kutatás 2001 szeptembere óta az atomerőművek hatékony védelmével összefüggésben. Egyes országok rakétákat telepítenének az atomerőművekhez, a Rheinmetall pedig azzal állt elő, hogy füsttel tenné láthatatlanná a 18 német atomerőművet. Gombnyomásra a reaktorokat másodpercek alatt füst borítaná be, mintegy láthatatlanná téve az atomerőműveket. Ezt a rendszert már sikeresen tesztelték és az elvben 2005-től működőképes is lehetne. Az érintett német vállalatok arra számítanak, hogy még az idén megkapják a helyi hatóságok engedélyét a füstvédelmi rendszerek bevezetésére.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás