11 település és 10 vállalat kapta meg a „Kerékpárosbarát Település” és a „Kerékpárosbarát Munkahely” címet. Az Építési és Közlekedési Minisztérium pályázatának ünnepélyes díjkiosztójára a mai napon került sor a pályázatot lebonyolító KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézetben.
A közlekedésért felelős tárca 2006-ban indította útjára a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatát, amelyet 2022-ben 14. alkalommal hirdetett meg települési önkormányzatok, kis- közép és multinacionális vállalatok, valamint közintézmények számára. A pályázattal elnyerhető címmel az ÉKM a kerékpározás elterjedését szolgáló, feltételeit javító önkormányzati és munkáltatói intézkedéseket ismeri el, a rendszerszerű fejlesztések jutalmazása mellett a pozitív példák, előremutató megoldások felkutatására, tapasztalataik feldolgozására és megosztására törekszik.
A 2022-es pályázatra összesen 82 nevezés érkezett, ebből 36 település és 46 munkahely pályázott a „Kerékpárosbarát” díjra. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően lépcsőzetes díjazást alkalmaztak, és „kezdő”, „haladó” és „címnyertes” kategóriában díjazták a pályázaton eredményesen szereplő helyhatóságokat és munkaadókat.
„Kezdő Kerékpárosbarát” elismerést 12 önkormányzat és 17 munkahely kapott,
„Haladó Kerékpárosbarát” szintet 10 település és 9 cég, illetve intézmény ért el. Az ezt tanúsító elismerő okleveleket az érintettek postai úton kapják meg. A díjátadó rendezvényre a 2022-ben a legmagasabb kategóriába jutott, a „Kerékpárosbarát” címet elnyert települések, valamint munkaadó cégek és intézmények kaptak meghívást.

A díjazás 3-3 kategóriában történt, települések esetében kisváros (község, nagyközség), város, valamint nagyváros (megyei jogú város, fővárosi kerület) lett címnyertes, munkahelyek esetében kis-és középvállalat, multinacionális vállalat/nagyvállalat továbbá közintézmény csoportokra oszthatók a nyertesek. Az egyes kategóriák legjobbjai egy-egy kerékpárt is hazavihettek, amellyel a minisztérium jelképesen hozzájárul az önkormányzat, illetve munkahely környezetbarát járműflottájának fejlesztéséhez, bővítéséhez.
A címnyertesek egy éven keresztül jogosultak használni a Kerékpárosbarát címet, illetve logót, valamint táblát kommunikációs anyagaikban megjeleníteni.
A Kerékpárosbarát Település kategória nyertesei:
Kisváros kategóriában (községek és nagyközségek) kerékpárosbarát címet kapott: Kispáli Község Önkormányzata Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata |
Város kategóriában kerékpárosbarát címet kapott: Kazincbarcika Város Önkormányzata Vásárosnamény Város Önkormányzata Szarvas Város Önkormányzata Kiskunhalas Város Önkormányzata |
Nagyvárosok (vagyis megyeszékhelyek, megyei jogú városok és főváros kerületek között): Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata |
A Kerékpárosbarát Munkahely kategória nyertesei:
Kis- és középvállalat kategóriában: EDC Debrecen Nonprofit Kft. Krausz Műszaki Villamossági Zrt. |
Multinacionális vállalat/nagyvállalat kategóriában Hoya Szemüveglencsegyártó Magyarország Zrt. BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. |
Közintézmények Kategóriában: Kerékpárosbarát közintézmény lett: |
„A magyar lakosság körülbelül 25 százaléka választja a kerékpárt fő közlekedési eszközként, a kétkerekűn túrázók és sportolók száma pedig megduplázódott az elmúlt időszakban. Magyarországon az elmúlt 10 évben jelentősen javultak a kerékpározás feltételei, és az Építési és Közlekedési Minisztérium tovább javítja a kerékpáros infrastruktúra feltételeit településeken belül és azok között is. Országszerte a teljes kerékpározható hálózat hossza 2030-ra megközelítheti a 15 ezer kilométert, biztonságos és kényelmes alternatívát kínálva az egyéni gépjárműhasználattal szemben. Az elmúlt öt esztendő alatt megközelítően – köszönhetően a kormányzati támogatásoknak – összesen 336 kilométernyi kerékpárút készült a NIF Zrt. (jogutódja januártól az ÉKM) beruházásában. A legtöbb új szakaszt tavaly vehették birtokba a biciklisek, 2022-ben 125 kilométernyi út készült el. (Összehasonlításként: 2021-ben 59, 2020-ban 54, 2019-ben 42, azt megelőzően 42 illetve 56 kilométernyi szakasszal bővült a hálózat.)
A kormányzati célok között szerepel a kerékpározás magas szintjének megőrzése vidéken, elsősorban a síkvidéki alföldi, kisalföldi területeken. A dombvidéki térségekben a kerékpározás részarányát növelni kell, jelentős részben az elektromos rásegítésű kerékpár használat erősítésével.
„A kerékpározás reneszánszát éli hazánkban is, a települések életében pedig különösen nagy szerepet játszik. A kerékpározást a szakpolitika és a közlekedéstudomány is kiemelten kezeli, hiszen a közlekedési rendszer fontos és nagyon hatékony eleme, fenntartható, környezettudatos, aktív és egészségmegóvó közlekedési mód. A szaktárca és a KTI a társszervezetekkel együtt abban is eltökélt, hogy biztonságos is legyen. A KTI minden, a kerékpározást ösztönző, a kerékpáros közlekedést támogató kezdeményezésben szerepet vállal, szemléletformáló programokkal tesz annak érdekében, hogy növelje a kerékpározás biztonságát. Köszönjük a településeknek, munkahelyeknek, hogy pályáztak, gratulálunk a díjazottaknak, és bízunk benne, a 2023. évi pályázat még sikeresebb eredményeiről számolhatunk be egy év múlva” – tette hozzá Berta Tamás, a KTI közlekedésbiztonsági igazgatóhelyettese.