Hirdetés

Mivel az Európai Uniónak vezető szerepet kell vállalnia a környezetvédelem területén, meg kell fontolnia a repülőgépek üzemanyagának megadóztatását, azaz a kerozinadó, illetve a fosszilis üzemanyagadó, azaz a karbonadó bevetésének lehetőségeit – jelentette ki Wopke Hoekstra holland külügyminiszter, új uniós biztosjelölt Strasbourgban, az EP környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának (ENVI) tegnapi meghallgatásán.

Az EU 2040-ig legalább 90 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázkibocsátást, erről szólhat legalábbis egy jövő év elején benyújtandó új környezetvédelmi terv.

Wopke Hoekstra, akit a holland kormány nevezett meg új biztosnak, Frans Timmermanst váltaná az Európai Bizottság tagjaként. Kinevezésével átvenné a korábbi holland biztos európai zöld megállapodásért, valamint az éghajlatpolitikáért felelős megbízatását.

Meghallgatásán Hoekstra elmondta, hogy az Európai Bizottság 2024 első negyedévében bemutat egy új közleményt a 2040-ig megvalósítani tervezett környezetvédelmi célokról, és ez egyebek mellett a környezeti kockázatcsökkentésre, valamint arra tesz javaslatot, hogy a céldátumig az EU-ban legalább 90 százalékkal csökkentsék az üvegházhatású gázkibocsátást.

“Mivel a klímaváltozás globális válság, egyedül nem, csak összefogás által lehet teljesíteni a célkitűzéseket. Mindent megteszek azért, hogy ezen célkitűzések megvalósításából az ipar is kivegye a részét” – fogalmazott.  Hoekstra fontosnak nevezte az európai együttműködést, amely – szavai szerint – szolidaritást, békét, biztonságot, békét és jólétet hozott a kontinensen. A klímaváltozást illetően is szolidaritást kell mutatni, de nem csak a tagállamok között, hanem az egész világon a jövő generációinak érdekében – hangsúlyozta. “Gyermekeink jövője a mi döntéseinktől függ. És minden gyermek a világon szép jövőt érdemel” – fogalmazott.

A célok eléréhez az Európai Uniónak meg kell kettőznie az energiahatékonyságát és megháromszoroznia a megújuló energia kihasználását célzó kapacitásait, a fosszilis üzemanyagokat pedig ki kell vezetni – jelentette ki. Az éghajlati célok elérése érdekében meg kell védeni a talajt, az erdőségeket, a tengereket és az óceánokat. Az egészséges környezet akkor maradhat csak meg, ha a bolygó átlaghőmérséklete hűvösebb lesz – tette hozzá.

A holland uniós biztosjelölt azt is hangsúlyozta: együttműködésre kell törekedni a gazdákkal, biztosítani kell számukra a tartós termelést és a megfelelő jövedelmet.

Wopke Hoekstra

Hoekstra 2022 januárja óta Hollandia külügyminisztere és miniszterelnök-helyettes. Ezt megelőzően, 2017 és 2022 között Mark Rutte harmadik kabinetjének pénzügyminisztere volt. Még korábban, 2002 és 2017 között különböző pozíciókat töltött be holland és külföldi bejegyzésű multinacionális vállalatoknál hazájában és külföldön.

Frans Timmermans egy hete nyújtotta be lemondását, miután úgy döntött, hogy jelöltként indul a soron következő hollandiai választásokon. Az európai zöld megállapodásért, valamint az éghajlatpolitikai tárcáért felelős ügyvezető alelnöki pozíciót ideiglenesen Maros Sefcovic alelnök, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős tagja vette át az új holland tag kinevezéséig.

Timmermans a Munkapárt (PvdA) és a Zöld Baloldal (GL) közös jelöltje lesz a november 22-re kiírt, előrehozott választásokon. A 62 éves munkapárti politikus, a PvdA korábbi parlamenti képviselője tíz év után tér vissza a holland politikába. Mark Rutte második kormányában külügyminiszteri posztot töltött be. 2014-ben, a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottságban alelnök lett, a többi között a jogállamiságért felelt.

A holland kormány júliusban kényszerült lemondásra, mivel a négypárti koalíció nem tudott megegyezni a menekültügyi reformokról. A kabinet azóta ügyvivő minőségben folytatja munkáját.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás