Hirdetés
greenfo/MTI

Első lépésben az állami gáz-áram-távhő közműszolgáltató cég kialakítása zajlik majd, de jövőre lesz második lépcső is a nonprofit közművállalt kiépítésére. Abba kerül a hulladékgazdálkodás és a szennyvíz kérdésének állami kezelése.

Állami tulajdonú holdingok alakulnak a hulladékgazdálkodásra és a szennyvízkezelésre – jelentette ki V. Német Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára Gyulán, a XVI. hulladékhasznosítási konferencián.  A politikus azt mondta, első lépcsőben az energiaszolgáltatások területén épül ki az állami tulajdonú, holdingalapú, nonprofit módon működő közszolgáltatás, és az erről szóló kormánydöntés már meg is született. A hulladékgazdálkodásban és a szennyvízkezelésben viszont a holdingrendszer kialakítására egy második lépcsőben kerül majd sor, várhatóan a jövő évben.

A kormány hulladékgazdálkodási koncepciójáról az államtitkár elmondta: fontos, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen, s nőjön a kidobott műszaki berendezések, ruhák és egyéb, a mindennapokban használt tárgyak újrahasznosítása. Fontos a környezeti terhelés csökkentése és a hulladékok ártalmatlanítása, amihez égetők is kellenek. Hozzátette: az uniós hulladékgazdálkodási elvárások egyre szigorúbbak.

Ez ugyan nincs összefüggésben a cégek tulajdonosi szerkezetével, de az állami nonprofit közműcégek gründolása igen; Magyarországon 2013-tól már csak önkormányzati és állami többségi tulajdonú szervezet végezheti a hulladékgyűjtést, 2014-től már csak nonprofit alapon.

V. Németh Zsolt Gyulán azt is elmondta, hogy a 2014-2020 közötti EU költségvetési időszakban a hulladékgazdálkodásra jelentős vissza nem térítendő uniós fejlesztési forrás áll majd rendelkezésre. A hulladékhasznosítási beruházásokat a Gazdaságfejlesztési Innovációs Operatív Program (GINOP) támogatási keretéből valósítják meg.
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás