A rovat kizárólagos támogatója

Immár a kormányzat se cáfolja határozottan a Népszava azon szakmai értesülését, hogy az új paksi atomblokkok átadása akár a lehető legkésőbbi időpontig, azaz 2032-ig is elhúzódhat.

A paksi atomerőmű bővítésében részt vevő szakemberek köreiben is egyre gyakrabban merül fel a tervezett paksi blokkok tényleges átadási időpontjaként 2032 – értesült a Népszava. Ez azt jelenti, hogy az atomhívők is mindinkább hajlamosak elengedni a jelenleg hivatalosnak számító, 2026-2027-es határidőt. Erre leginkább Orbán Viktor szeptemberi moszkvai kijelentései szolgáltatnak alapot: Vlagyimir Putyin orosz elnök oldalán már a határidők másodlagossága mellett tett hitet. Szavai szerint ugyan ezeket „igyekszenek” betartani, a beruházás „rengeteg technikai kérdést vet fel: különböző szabványok, előírások, az Unió Oroszország számára eddig még nem ismert bürokratikus gyakorlata”. Ezután az üggyel kapcsolatos kormánykommunikáció a merev cáfolattól a határidők fontosságának kisebbítése és a „minőség” hangsúlyozása irányába tolódott el.

Már nyíltan beszélnek róla

A határidők eddig se tartoztak a két fél központi kérdései közé, ami egy legalább háromezer milliárd forintos beruházás esetén legalábbis szokatlan. Négy éve, a magyar-orosz államközi szerződés aláírásának napjaiban a kormány az első blokk tekintetében még 2023-as átadást helyezett kilátásba. A megállapodásról szóló törvény ugyanakkor erre nem tartalmaz konkrét időpontot. A nyilatkozatok szintjén az átadási időpont aztán finom csúszásnak indult. A beruházásra nyújtott orosz állami hitelt bemutató, már szintén négy éves törvény szerint a pénzt a magyar állam 2025-ig használja fel és legkésőbb 2026 március 15-én kezd törleszteni.
Mobil nukleáris agymosoda - itt éppen a Keleti-pályaudvar parkolójábanMobil nukleáris agymosoda – itt éppen a Keleti-pályaudvar parkolójában

Egy EU-s dokumentum szerint ekkor a két fél 2024-2026-os átadásban állapodott meg. A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár, Aszódi Attila 2015-ben még úgy fogalmazott, hogy a 2023-24-es átadást követő másfél éves próbaüzem után a tényleges termelés 2025-26-ban indul. Némiképp változott a központi kommunikáció, amikor tavaly év végére az EU minden engedélyt megadott a beruházáshoz. Bár a „csúszás” szó használatát a kormányzati megszólalóknak akkor még kerülniük kellett, Brüsszelre mutogatva 22 hónapos határidő-módosulást emlegettek. Ekkortól beszélnek a két blokk tekintetében 2026-os-2027-es átadásról. Miután viszont Orbán Viktor mára ezt is látványosan elengedte, a többiek is beálltak emögé. Így a parlamentben a Paks II. beruházásért felelős tárca nélküli miniszter, Süli János is arról beszélt, hogy „igen, lehet csúszás”.

Folytatás: Szinte azonnal összeugrottak >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás