A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/mti

Időzített pokolgépként robbant tegnap a Nabucco gázvezetékkel kapcsolatos újabb hír: Reinhard Mitschek, a Nabucco konzorcium ügyvezető igazgatója Brüsszelben bejelentette, hogy az építkezés kezdete 2013-ra halasztódik, a szállítások megkezdését pedig csak 2017-re tervezik.

A felülvizsgált ütemterv szerint a projekt időzítése megváltozott, mivel a potenciális beszállítók bejelentették, hogy változások történtek Kaszpi- és a közel-keleti-térségben zajló gázkitermelés időzítésében – szól az ezzel kapcsolatos közlemény. Ezzel az eredetileg tervezettnél csak két évvel később kezdhet szállítani a vezeték.

Csütörtökön Mitschek már spekulációnak nevezte azokat a török forrásból felröppent híreket, amelyek szerint az eredetileg tervezett 7,9 milliárd euró helyett drágábban, 12-15 milliárd euróból épülne meg a Nabucco földgázvezeték. Hangsúlyozta, hogy a beruházás hivatalos költségvetése 7,9 milliárd euró, amelyet a 2005-ben készült megvalósíthatósági tanulmány alapján számoltak ki. A hírek szerint ugyanakkor a konzorcium már hónapok óta dolgozik a Nabucco-projekt költségvetésének átdolgozásán, de Mitschek szavai szerint a felülvizsgált büdzsé nem feltétlenül lesz magasabb a jelenlegi csaknem 8 milliárd eurónál. Az ügyvezető igazgató azt nem árulta el, hogy mikorra készülnek el ezek a számítások, de mint elmondta, jelenleg azt kalkulálják, hogy hogyan alakulnak az alapanyagok, a kivitelezés, és a szállítás költségei.

Ugyanakkor a török energiaügyi miniszter tegnap ezzel kapcsolatban kijelentette: a Nabuccóban részes felek nem tudnak elviselni jelentős költségemelkedést, és a Botas török állami gázcég vezetékeinek használata csökkentheti a kiadásokat. Taner Yildiz a Reutersnek nyilatkozva pénteken úgy vélekedett, hogy a Botas vezetékeinek használata fel is gyorsítaná a projektet. A gázszállító országoknak eredetileg június végéig kellene dönteniük, hogy milyen útvonalat választanak gázuk Európába juttatására.

Ha a Nabucco gázvezeték ára jelentősen, 12-15 milliárd euróra emelkedhet, ehhez már mérhetők a Déli Áramlat vezeték költségei, s mivel az új árral nem minden résztvevő ért egyet, a döntéseket jövő évre halasztják. Ez a Gazprom kezére játszik, amely a Nabucco előtt akarja üzembe helyezni a Déli Áramlatot, s üzleti terveit már idén nyáron bemutatja – írta tegnap a Kommerszant című orosz üzleti lap. A Kommerszant emlékeztetett arra, hogy a Nabucco a Gazprom Déli Áramlat projektjének fő versenytársa, a két vezeték gyakorlatilag duplázza egymást. A Déli Áramlatot már 2015-ben szándékozik üzembe helyezni a Gazprom, és az üzleti tervet az idén nyáron mutatja be az Európai Bizottságnak. Azt Mihail Korcsemkin, az East European Gas Analysis amerikai elemző cég vezetője a lapnak elmondta, nehéz elhinni, hogy más vezetékek árát bekalkulálnák a Nabucco költségvetésébe, s a drágulás valószínűleg az anyagárak és az építési költségek emelkedésével függ össze.
Valerij Nyesztyerov, a Troika Dialog befektetési társaság elemzője szerint a Nabucco halasztása újra mutatja, hogy nem oldódott meg az alapvető probléma, a gázellátás kérdése.

A Nabucco-konzorciumban az osztrák OMV, a magyar Mol, a bolgár Bulgargaz, a román Transgaz, a török Botas és a német RWE vesz részt, mindegyikük 16,67 százalékos résszel. A 3,9 ezer kilométeres vezeték legnagyobb szállítási kapacitását évi 32 milliárd köbméterre tervezik.
A korábban nem kifizetődőként bírált Déli Áramlat pontos költségei még nem ismertek, de becslések szerint 30 milliárd eurót tesznek ki, és mivel kapacitása a Nabuccóhoz képest kétszer akkora lesz – évi több mint 60 milliárd köbméter -, a két projekt költségei immár mérhetők egymáshoz.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás