A rovat kizárólagos támogatója

Nálunk ugyan egyelőre még csak tesztelik az érintőképernyős rendelést a McDonald’s-okban, de Nagy-Britanniában már a legtöbb étteremben ilyen terminálokkal lehet ételt választani. A helyzet igazán elborzasztó, mert egy új kutatás szerint ezek szerves hulladéktól ragadnak. A hiba a vásárlókban van!

Minden egyes McDonald’s-os érintőképernyőn találtak emberi fekáliából származó nyomokat az Egyesült Királyságban. Ez egy brit kutatásból derült ki, amelyet Dr. Paul Matewele, a Londoni Metropolitan Egyetem mikrobiológiai professzora vezetett. Dr. Matewele elmondása szerint még ő és csapata is meglepődtek azon, hogy milyen sok székletből származó baktérium volt az önkiszolgáló rendelésekhez használt érintőképernyőkön. A baktériumok ráadásul súlyos fertőzéseket is okozhatnak, kórházba is juttathatja az éhes vendéget.

A gyanútlan vendégek kiválasztják a képernyőn az ételt, felveszik a rendelésüket, majd kézmosás nélkül asztalhoz ülnek és elfogyasztják azt, de így akár meg is betegedhetnek.

Például találtak Enterococcus faecalis baktériumokat, amelyek egészséges emberek és más emlősök emésztőszerveiben lelhetők fel. A baktérium arról is ismert, hogy a kórházakban okoz fertőzéseket. Az egyik McDonald’s-ban például Staphylococcus baktérium is volt a kezelőfelületen, ami nagyon súlyos betegségeket okozhat a szervezetbe kerülve. Vérmérgezést, vagy akár toxikus sokk szindrómát is előidézhet. Dr. Matewele szerint ez aggasztó, mert az emberek orrából kerülhet a képernyőkre, ha érintés előtt például megtörlik az orrukat. A következő vendégre pedig rendelés közben jut át. Ha a vásárlónak nyílt sebe is van, akkor pedig nagyon veszélyes a fertőzés. Jelenleg a Staphylococcus azért is fejtörést okoz a tudósoknak, mert kezd ellenállóvá válni az antibiotikumokkal szemben.

petri csésze baktériumtenyészetpetri csésze baktériumtenyészet

A hulladékvadász.hu hírfolyamában hasonló érdekes vagy undorító híreket olvashatóak. A brit Metro című lap által kért tanulmány során nyolc McDonald’s termináljait vizsgálták meg, hatot Londonban, kettőt pedig Birminghamban. Az Oxford Street-i és Holloway Road-i mekikben Listeria baktériumokat találtak, ami a terhes nők számára jelent kockázatot, hiszen vetélést vagy akár halva születést is okozhat. A gyenge immunrendszerrel rendelkezők számára is veszélyes, hiszen könnyen megbetegítheti őket. A képernyők háromnegyedén pedig Proteus baktérium is volt. A Proteus az emberi és állati székletben is megtalálható, de a talajból is ki lehet mutatni. A baktérium húgyúti fertőzésekhez vezethet. Az éttermekben kimutatott Kleibsielle is a bélből és a szájból származhat, szintén húgyúti fertőzést, hasmenést és vérmérgezést is okozhat. Egyes típusai a légzőszerveket is megtámadják és tüdőgyulladáshoz vezetnek.

A kutatók is meglepődtek az eredményen.

Dr. Matewele szerint a kutatás eredményének az a tanulsága, hogy ugyan az élet számos területén használunk érintőképernyős készülékeket, nem javasolt a használatuk után egyből enni, mindenképpen kezet kell mosni előtte. A McDonald’s egyébként fertőtlenítőszerrel tisztítja a terminálokat, de Dr. Matewele úgy gondolja, hogy talán nem elég erős változattal, így a baktériumok akár napokig is életben maradhatnak az érintőképernyőkön. A McDonald’s szóvivője a hírekre reagálva azt mondta, hogy rendszeresen tisztítják a készülékeket és hozzátette, minden egyes éttermükben van lehetőség a kézmosásra étkezés előtt. Illik tehát élni a lehetőséggel, ahogy kiskorunkban tanultunk, evés előtt mossuk meg a kezünket! – írta a hulladekvadasz.hu a metro.co.uk.-cikkére hivatkozva. A mekis kijelzők szerves hulladékkal való szennyezettsége rámutat arra az alap emberi higiéniai hiányosságra, amit egyeseknek már gyerekkorban el kellett volna sajátítania.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek