A rovat kizárólagos támogatója

A magas természeti értékkel bíró, illetve a biológiai sokféleség megőrzésében, a szemléletformálásban és a rekreációban nagy szerepet játszó területek megőrzését a Fővárosi Önkormányzat kiemelten fontos feladatként kezeli.

Ennek megfelelően a Fővárosi Közgyűlés 2019. július 1. napjával két új területet is védetté nyilvánított, így a budapesti helyi jelentőségű természetvédelmi területek összterülete közel 25 hektárral növekedett.

Az egyik terület Budapest X. kerületében, a Rákos-patak mentén található kis tó, amely az egyetlen ismert fővárosi előfordulási helye egy ritka halfajnak, a fokozottan védett lápi pócnak. A tó egész évben vízzel teli, fontos élőhely, ezért a Felsőrákosi-tó természetvédelmi terület (nyitóképen) néven védetté nyilvánított terület hosszútávú megőrzése feltétlenül indokolt.

A másik terület – a XV. kerületben, közvetlenül az M3 autópálya mellett található tó és az ott elterülő erdő meghatározó tájképi és természeti érték – Szilas-tó természetvédelmi terület néven került védetté nyilvánításra. A terület rendkívül gazdag élővilágnak, számos védett növény- és állatfajnak az élőhelye, amelyek közül ki kell emelni a ritkaságnak számító, nagy genetikai tisztaságú széles kárász állományt.

Az új természetvédelmi területek – ahol a későbbiekben természetismereti tanösvények kerülnek majd kialakításra – a vonatkozó szabályok betartásával szabadon látogathatók. A két területen a természeti értékek őrzését a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság keretein belül működő önkormányzati természetvédelmi őrszolgálat látja el, természetvédelmi kezelést pedig a FŐKERT Nonprofit Zrt. végzi-írta a budapest.hu.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek