A rovat kizárólagos támogatója

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon tegnap első fokon vesztett a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. a magyar állam és a Nemzeti Földalapkezelő (NFA), valamint az egyik nyertes bérlő ellen indított perben. A Greenpeace Magyarország szerint a döntés teljességgel megalapozatlan és elfogadhatatlan.

A perben a központ az egész pályázati eljárás érvénytelenítését kérte, mert vitatták a kishantosi földekre kiírt pályázatokat, azok bírálatát, és azt a szerződést, amelyet olyan pályázó nyert, aki szerintük nem felelt meg a pályázati feltételeknek.

A bíróság a felperes keresetét valamennyi alperessel szemben elutasította. Az indoklás szerint a felperes az NFA pályázati felhívására benyújtotta pályázatait, ezért érdekeltté vált valamennyi pályázat szabályos lebonyolításában és elbírálásában, így abban, hogy más pályázókkal azonos eséllyel és feltételekkel indulhasson, illetve vehessen részt a pályázati eljárásban.

Csonka Ildikó bíró szerint a központ jogvédelmi igénye nem áll meg azon az alapon, hogy a szerződés érvénytelenné nyilvánítását követően új eljárás kiírására és annak számára kedvező elbírálására kerüljön sor. A bíróság ugyanis a pályáztatással összefüggésben semmilyen döntési jogkörrel nem rendelkezik – tette hozzá.

Ács Sándorné a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetőjének tegnap esti közleménye:

Kishantos ma első fokon pert vesztett abban a perben, melyben megtámadta a kishantosi földekre kiírt pályázatokat, azok bírálatát, és azt a szerződést, melyet olyan pályázó nyert, aki nem felelt meg a pályázati feltételeknek. (Ítélet Kishantos-NFA 2014.11.18. (419 KB pdf.))

Az ítélet indoklása meglepő: a bíróság nem vizsgálhatja azt, hogy a pályázó megfelelt-e a pályázati feltételeknek… Tehát az NFA valójában annak adja az állami földeket, akinek akarja – vagyis, ahogy ezt már régen gyanítjuk: SZÍNLELT PÁLYÁZTATÁS FOLYIK az állami földek ügyében. Az NFA törvényben lefektetett, a törvény rendelkezése szerint kötelezően alkalmazandó birtokpolitikai irányelveket pedig nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni, mert a törvény nem szab meg prioritási sorrendet, így tehát akár egy építési vállalkozás is nyerhet a föld pályázaton – mint ahogy nyert is a Mező Vidék Bt.

Az, hogy a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság alkotmányos védelemre méltó érték, a bíróság figyelmen kívül hagyta. 
Egy másik építési vállalkozást is kiemelten támogatott az NFA – a Mészáros és Mészáros építési vállalkozás által alapított Búzakalász 66 Kft 1327 hektár állami földet nyert Fejér megyében és további 3 birtoktestet kapott pályáztatás nélkül. Mészárosék és Flierék, akik szintén nyertesek a föld pályázatokon – ma Orbán Viktorral ünnepelték Felcsúton a több száz milliós beruházásuk avatását:

A történtek hiteles képet adnak a mai magyarországi állapotokról.
Magyarország 2014. november 18.
Ács Sándorné

Ki ellenőrizheti a kishantosi földpályázatokat, ha a bíróság sem?!

Ma elsőfokú ítéletet hirdetett a Pesti Központi Kerületi Bíróság a kishantosi földpályázatok jogszerűségét támadó perben. A pert a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. indította a magyar állam és a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) ellen, melyben az egész pályázati eljárás érvénytelenítését kérték. A bíróság elsőfokon elutasította az ökológiai gazdaság keresetét, arra való hivatkozással, hogy a bíróságok kizárólag a szerződések érvényességét vizsgálhatják, pályázatokat nem.  A Greenpeace véleménye szerint a döntés teljességgel megalapozatlan és elfogadhatatlan, tudomásunk szerint a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ fellebbezni fog. Az alaptörvény és számos más jogszabály alapján a bíróságnak pedig vizsgálnia kell a pályázattal kapcsolatos jogszerűtlenségeket, nem hagyhatja feltárt kezekkel figyelmen kívül a pályázati kiírás és a szerződések megkötésének körülményeit – áll a zöld szervezet tegnapi közleményében.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás