A rovat kizárólagos támogatója

A kormány 35 évre kiszervezi szinte a teljes hulladékgazdálkodást. Ez másfél emberöltőnyi idő. A pályázat nyertese élet és halál ura lesz egy egész iparágban, ugyanakkor mindig ott lebeg majd a feje fölött a milliárdos kötbérek réme. Az eljárást már megindították, remélhetőleg lassan kiderül, ki lesz a magyar szemétkirály.

Szilágyi László, környezetvédelmi projektmenedzser, a Zöld Műhely Alapítvány elnöke az Ellensúly legutóbbi számában arról ír, milyen út vezetett el ehhez a kormányzati döntésig. Számba veszi a termékdíjas rendszert, a “kukaholding-kitérőt”, az önkormányzatok szerepét és a jelenlegi szolgáltatók működését, vagyis az egész rendszert, amit kikukáznak, mert egy új ötlet alapján az állam kizárólagos hatáskörébe vonja a hulladékgazdálkodást, hogy aztán rögtön koncesszióba is adja.

 A kilencvenes évek Magyarországán minden faluhoz tartozott egy szemétbánya. Ehhez képest az ezt követő években jelentős fejlődés történt, legalábbis a lerakási infrastruktúrában. A privatizációval a külföldi cégek beruházásokat és új hulladékgazdálkodási kultúrát hoztak. 1995-től elindult a termékdíjas rendszer, és a hulladékhasznosítás is elkezdett lassan kiépülni. Koordináló szervezetek alakultak, melyek a gyártói felelősség elve alapján szervezték a hulladékok útját. A 2000-es években felzárkóztunk az uniós normákhoz és célokhoz, és rengeteg támogatás érkezett a hulladékgazdálkodásba.

Aztán 2010-ben jött a nemzeti együttműködés rendszere (NER). Hamar új termékdíjas szabályozást fogadtak el: a gyártói felelősség helyett az állami akarat lett az uralkodó a piacon. 2012 óta csak önkormányzati többségi tulajdonú cég lehet közszolgáltató, bevezették a rezsicsökkentést, majd kénytelenek voltak bevezetni a „katasztrófaszolgáltatást”. 2016-tól megint más rendszer lett: megalakult a „kukaholding” (a hivatalos neve: Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság, NHKV Zrt.), amely beszedi a szemétdíjat és elosztja, akinek akarja. Két évig számlát sem tudtak kiállítani, és óriási finanszírozási hiányt okoztak. Tehát ezt a rendszert is ki kellett kukázni: egy új ötlet alapján az állam kizárólagos hatáskörébe vonja a hulladékgazdálkodást, hogy aztán rögtön koncesszióba is adja.

A termékdíjrendszer lenullázása

A Horn-kormány óta létezik termékdíj, amely eredetileg arra lenne hivatott, hogy kevesebb hulladék keletkezzen, és ezeket a hulladékokat a hasznosítás irányába terelje. Ezt a szerepét igazából sohasem töltötte be, de a NER előtt legalább léteztek koordináló szervezetek, amelyek a gyártói felelősség elve alapján beszedték a hasznosítási díjakat, és odaadták azoknak, akik a begyűjtéssel vagy a hasznosítással foglalkoztak. Így az a cél, hogy a kibocsátott termékdíjas anyagokból az uniós normának megfelelő mennyiséget visszagyűjtsük és hasznosítsuk, nagyjából teljesült. A gumiabroncs és az akkumulátorok esetében a begyűjtést lényegében megoldotta az ipar, itt érvényesült a gyártói felelősség elve. Hulladékmegelőzésről persze senki sem akart hallani: sem a gyártók, sem az állam.
[Sok ilyen szervezet alakult akkoriban, a legnagyobb közülük az Öko-Pannon Kht. volt. A rendszer legnagyobb hibája az volt, hogy az állam elengedte a gyártók és a kereskedők kezét, még kontrollfunkciót sem kívánt gyakorolni. Így nemegyszer olyan begyűjtést koordináló szervezetek alakulhattak meg, amelyeknek a nagy befizetők, azaz maguk a kibocsátók – gyártók, kereskedők – lettek a tulajdonosai, és ők szabhatták meg, hogy mekkora legyen a hasznosítási díj. Például az Öko-Pannon Kht. tulajdonosai között ott volt a Coca-Cola, a Pepsi-Cola, a Dunapack, a Tetra Pak – vagyis a legnagyobb csomagoláskibocsátók.]

A termékdíjas szabályozást a kezdetektől szinte minden évben módosították, és az ipari és kereskedelmi lobbiszervezetek mindig hatalmas harcot folytattak, hogy számukra megfelelő törvény szülessen. A legtöbbször el is érték, amit akartak. 2011-ben az volt a feltűnő, hogy nagy volt a csend a termékdíj körül. Valószínűleg kiegyeztek a háttérben, és a politikai szólamok szintjén multiellenes Orbán-kormány valamivel ellentételezte a nagy kibocsátókat és a csomagolásban érdekelt nagyvállalatokat.

Az ágazati koordináló szervezetek megszűntek, szerepüket egy állami ügynökség, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (OHÜ) vette át, de ez strukturális okokból nem volt képes ellátni a feladatát. A szervezet tehetetlensége és a közszolgáltatók megszorításai miatt (lásd később) a szelektív gyűjtés erőteljesen visszaesett az országban

Az OHÜ 2014-re hatvanezer tonna lakossági begyűjtést tervezett több mint kilencmillió lakostól. Ehhez képest 2011-ben egymagában az Öko-Pannon Kht. 5,9 millió lakostól közel 59 ezer tonnát gyűjtött össze. Ezek szerint 2011 és 2014 között a begyűjtött mennyiség csökkent, méghozzá annak ellenére, hogy a bevont lakosságszám kilencmillió fölé emelkedett.

Jelenlegi formájában a termékdíj inkább egy adó, egy sarc: az állam rengeteg pénzt szed be ezen a címen, de azt nem a hasznosítás támogatására fordítja. Az éves Országos Gyűjtési és Hasznosítási Tervekből (OGyHT) az derül ki, hogy az adott években a hulladékgazdálkodási feladatok ellátására, a gyűjtés és a hasznosítás finanszírozására, a társadalmi tudatformálásra, az iparfejlesztésre, a rendszer működtetésére, valamint tartalékképzésre a termékdíjból befolyt összegnek mindössze a 14–18 százalékát fordították.

A lakosság által megfelelően szelektált hulladékot sem feltétlenül hasznosították anyagában, hanem sok helyen alternatív tüzelőanyag készült belőle, melyet cementgyárakba vagy a Mátrai Erőműbe szállítottak, és még fizetni is kellett érte, tonnánként hétezer forint körüli összeget.

2014-ben az OHÜ körüli állapotok már annyira tarthatatlanok voltak, hogy eldugták a környezetvédelmi főfelügyelőség alá, Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság néven. Ekkor az a helyzet állt elő, hogy a néhány tíz fős főhatósághoz hozzácsaptak egy több mint százfős, főleg ellenőrökből álló intézményt, amelyben egyébként a fizetések is jóval magasabbak voltak. Ez a rendszer sem vált be, ezért 2016-ban megalapították a már említett kukaholdingot. Ettől azonban a hasznosítás finanszírozása nem lett sem hatékonyabb, sem átláthatóbb: hosszú hónapokat kell várni a hasznosítási pályázatok kiírására és sokszor éveket a támogatások kiutalására. Részben ennek, részben világpiaci okoknak köszönhetően a papírgyűjtés 2019 végére összeomlott.

Fontos lépés volt viszont, hogy 2020-ban – visszavonás, majd módosított benyújtás után – megalkották az egyszer használatos műanyagokról szóló törvényt. Az eredetileg beterjesztett, majd visszavont javaslatban az ötven mikron alatti műanyag bevásárló-reklámtáska és eladótéri műanyag zsák, zacskó termékek forgalomba hozatalát is megtiltották volna, de ezt végül kivették a szabályozásból. Így is fontos változás, hogy 2021. július 1-jétől jóval kevesebb hulladékot kell majd hazavinnünk. Az is mindenképpen pozitív fejlemény, hogy három év alatt tizedére csökkent a fémlopásból eredő károk értéke, köszönhetően a szigorúbb szabályozásnak.

A közszolgáltatók vesszőfutása

A NER előtti időszakban a hulladékos közszolgáltatás szinte zökkenőmentesen működött, de 2012-től az Illés Zoltán vezette környezetvédelmi államtitkárság teljesen feldúlta az ágazatot. Akkoriban a hulladékszállítás és -ártalmatlanítás piaca a maga évi 120 milliárdos forgalmával nem tűnt túl zsíros falatnak, de a közszolgáltatások átalakításában gyakorlóterepként tekintettek rá.

Régebben száznál is több közszolgáltató cég volt az országban, kisebbek és nagyobbak, teljesen vegyes tulajdoni szerkezetben, sok helyen külföldi többségi tulajdonossal. A privatizációs folyamat során sok körzetbe bevásárolta magát egy-egy komoly osztrák vagy német hulladékos cég, melyek teljesen új közszolgáltatói kultúrát és sok beruházást hoztak. Még nagy energetikai cégek is jöttek azzal a stratégiai szándékkal, hogy sok hulladékégető fog majd itt épülni. A PHARE és a felzárkóztatási alapok nyomására számos önkormányzati társulás is alakult, melyek saját cégekre bízták a közszolgáltatást.

Az Orbán-kormány első komoly lépése az volt, hogy úgy módosította a törvényt, hogy csak önkormányzati vagy állami többségi tulajdonú cég lehet közszolgáltató. Hagyományosan az önkormányzatok szerepe volt megszervezni és fenntartani a közszolgáltatást, de ezt a szerepkört az állam több lépésben átvette. Az OHÜ a közszolgáltatások területén is kapott engedélyezési és ellenőrző funkciókat. Az állam szerepének teljes félreértelmezése történt: nem a tulajdonos személye lenne a lényeg, hanem a pontos és végrehajtható szabályozás, valamint az ellenőrzés. A rohamtempóban lefolytatott államosítás, illetve önkormányzati tulajdonba vonás komoly problémákat vetített előre.

Néhány város kivásárolta a többségi tulajdonost, máshol kis tőkeerejű cégek alakultak, és ezek bérelték vissza a régi szolgáltató eszközeit, sok helyen pedig teljesen új szolgáltató után kellett nézni. Ezután következett az, hogy csak nonprofit cégek szolgáltathatnak, hiszen Illés akkori szónoklatai szerint a hulladékos cégek extraprofitot húztak „a mi zsírunkból”, és „véget kell vetni a szabadrablásnak”.

Bevezették a lerakási járulékot, melyet a deponált hulladék után kell fizetni. Ez egy fontos ösztönző a szemét eltérítésére a lerakók felől az újrahasznosítás felé, de nem figyeltek az aggasztó jelekre: több szakmai szereplő is jelezte, hogy túlzott mértékű és túl gyorsan emelkedő adóról van szó (tehát nem egy halmozódó alapról, amely a későbbi rekultivációs munkák fedezete lehetett volna), és ezt a szektor nem fogja tudni kitermelni, csak komoly díjemelések árán. Elviekben is rossz úton jártak, mert csak akkor van értelme a lerakást komoly díjjal terhelni, ha az elterelés infrastruktúrája már rendelkezésre áll, vagyis létezik egy potens recycling szektor, amely a hulladékot valóban hasznosítja. A lerakási járulék mindezek mellett elérte a célját.

A közszolgáltató cégeket minősíttetni és engedélyeztetni kellett az OHÜ-nél, aztán felügyeleti díjat vetett ki rájuk a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Ezt a hivatalt a Magyar Energiahivatal helyett hozták létre 2013-ban, hogy ellássa a víz-, gáz-, áram- és távhőellátás hatósági felügyeletét, valamint meghatározza a szemétdíj mértékét. Előtte ahány körzet, annyiféle díjszabás volt; tíz-tizenkétszeres különbség is előfordult a szemétdíjban mondjuk Budapest és egy kis borsodi falu között, többnyire a családok vásárlóerejéhez igazítva. A MEKH rendeletalkotási jogot is kapott, és a Fidesz parlamenti padsoraiból ült be a vezetői székébe Dorkota Lajos. Azt a lehetetlen feladatot kapta, hogy a központból határozza meg az egyes körzetek szemétdíját, de erről még lesz szó a későbbiekben. Az immár „közösségi tulajdonú” közszolgáltatóknak ezután az útdíjat is ki kell termelniük valamiből. Ez alól felmentést kaptak a mezőgazdasági gépek, de a kukásautók nem.

Ráadásul mindezt megfejelték a rezsicsökkentéssel, amely teljesen irracionális volt. Az ágazati inflációval sem engedték emelni a szemétdíjat (7,8 százalék helyett csak a törvénybe foglalt 4,3 százalékkal), aztán ezt is visszavonták, sőt jött egy tízszázalékos vágás. Közben brutálisan emelkedtek a szolgáltató cégeket sújtó fizetési kötelezettségek. Sok helyen az unió által finanszírozott rendszerek komoly költségekkel jártak, de nem tudták beszedni azt a díjmennyiséget, amelyen a pályázat költség-haszon elemzése alapult. A költségeket nem lehetett áthárítani a lakosságra, tehát az önkormányzatoknak kellett állniuk a növekményt. Az önkormányzatok viszont nem vehettek fel kölcsönt, még folyószámla-hitelt sem. Ezzel pedig a kör bezárult.

A rezsicsökkentés nagy politikai siker volt a választók szemében, de sok tekintetben visszafelé sült el: pont azok kerültek a legnagyobb bajba, aki nonprofit módon, önkormányzati társulásban végezték a hulladékgazdálkodást. A kétszáznál is több főt foglalkoztató és összesen 300 ezer ember ellátását biztosító Zöld Híd Kft. lett a kormány hulladékpolitikájának állatorvosi lova. Az Északkelet-Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás által alapított cég többször került a működésképtelenség küszöbére a sorozatos kényszerváltoztatások miatt. A társulásra különösen pikkelt a kormány, mert Gémesi György, Gödöllő polgármestere vezette.

kuka stop zöld híd forrás: hvg.hu

Hamar bekövetkezett, amire a kormány intézkedései után számítani lehetett: a hulladékos közszolgáltatás több településen is összeomlott. Ellátására a katasztrófavédelemnek kellett kényszerszolgáltatót kijelölnie, és a törvény erejénél fogva akár járművet is lehetett volna rekvirálni (!) erre a célra bármilyen vállalkozótól. [„Kártalanítás mellett az ideiglenes ellátáshoz és a szükségellátáshoz szükséges szállítóeszköz rendelkezésre bocsátására kötelezhető […] a szükségellátás végrehajtására alkalmas teherszállító jármű tulajdonosa vagy üzemben tartója.” 2013. évi CXXXIV. törvény egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról.] (Tudomásom szerint az utóbbira azért nem került sor).
A 2014. évi költségvetés tervezete kifejezetten árulkodó volt abból a szempontból, hogy a kormány nem tudja megoldani a saját maga által előidézett hulladékkrízist: a települési hulladékkezelés összeomlásának megakadályozására beterveztek egy ötmilliárdos keretet. Ilyen célra korábban sohasem kellett pénzt félretenni a büdzsében.

Rezsicsökkentés helyett adekvát eszköz lehetne a differenciált hulladékdíj, amely az embereket arra sarkallná, hogy kevesebb legyen a hulladékuk, és azt megfelelő módon hasznosítsák. Fogyasztóvédelmi szempontból is alapvető lenne, hogy a megtermelt hulladékkal arányos díjat fizessünk: aki sokat fogyaszt (termel), az sokat fizessen, aki kevesebbet (mert környezetbarát módon akar élni), az kevesebbet. Ez a NER-ben sohasem merült fel, hiszen a rezsicsökkentés volt az egyik legfontosabb politikai termék. Itt mindenki kevesebbet fizet, de közben a közszolgáltatók belerokkannak: háttérbe szorítják a szelektálást, a beruházásokat, és a napi túlélésért küzdenek.

A fentiek eredményeképpen a közszolgáltatói „piac” erőteljesen beszűkült, de ez is volt a deklarált cél. A megmaradt szolgáltatók napi gondokkal küzdenek, teljesen ki vannak szolgáltatva a kukaholding fizetési hajlandóságának. Az NHKV a Budapesten beszedett szemétdíjból rendszeresen tartozik milliárdokkal a fővárosi FKF Zrt.-nek, ezzel alapvetően veszélyeztetve a közszolgáltatást.

Trafik, kaszinó, hulladék

2020 tavaszán kiszivárgott egy kormányelőterjesztés, amely a közszolgáltatói, sőt az üzleti alapon működő hulladékos szolgáltatásokat is kizárólagos állami hatáskörbe vonja, majd azonnal koncesszióba adja. Az előterjesztés töredelmesen beismerte, hogy az eddigi rendszer tarthatatlan, és ami az előző kormányok alatt kvázi piaci alapon működött, ott hatalmas finanszírozási problémák keletkeztek.[„[…] a pénzügyi fenntarthatóság szempontjából alapvető problémaként jelentkezik, hogy a közszolgáltatási rendszer elsődleges bevételi forrását az ingatlanhasználóktól beszedhető közszolgáltatási díj jelenti, ami 2019-ben nettó 74,7 Mrd Ft. […] a közszolgáltatási rendszer költségvetési támogatás nélkül nem tud működni, azaz évi mintegy 54 Mrd Ft többletforrás szükséges a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer működtetéséhez.”] És amit a zárszámadási törvényekből csak nehezen lehet kibogarászni, az az előterjesztésben feketén-fehéren le volt írva: „A rendszer másik ágára, a piaci jellegű, döntően hulladékfajták szerinti hulladékgyűjtésre éves szinten közel 15 Mrd Ft-ot fordít az állam, melynek forrása az évi 80 Mrd Ft-os termékdíj bevétel.” [„2016 óta 126 Mrd Ft-ot kellett összesen a közszolgáltatási rendszerre fordítani, azaz átlagosan évente 31,5 Mrd Ft-ot, melyhez további 6,4 Mrd Ft adódik a 2018. október óta szükségellátás keretében végzett hulladékgyűjtés, szállítás és kezelés költségei következtében.”]

Nyilvánvaló volt tehát, hogy nem lehet ilyen módon folytatni. Sem az önkormányzatok, sem az állam nem tudja működtetni a rendszert, ezért „a szükséges fejlesztések megvalósításához – a rendelkezésre álló uniós fejlesztési források felhasználása mellett – jelentős mértékű magántőke bevonására is szükség lesz”. Vagyis miután ellehetetlenítették a magántőkét (Saubermacher, ASA és még sorolhatnánk), most újra befektetőre lenne szükség. Persze nem privatizációra gondoltak, hanem „mindenekelőtt létre kell hozni azt a kizárólagos állami tevékenységet, amelynek a gyakorlása a koncessziós eljárás során átengedhetővé válik a koncesszió jogosultjának a koncessziós időszakra”.

Az előterjesztés nem rejtette véka alá, hogy a szerencsejátékok szervezésében és a dohánytermékek kiskereskedelmében már bevált gyakorlatot kell követni. Az indoklás hosszan elemzi az ennek kapcsán várható uniós aggályokat, és be is árazza a majdani bírságokat. Még egy sillabuszt is adott a koncessziós rendszer európai fórumokon való megvédéséhez, meglehetős cinizmussal.[„A hulladékgazdálkodás az előterjesztésben vázolt, koncessziós rendszerre történő átalakítása a magyar állampolgárok alapvető, az élhető, tiszta környezethez és egészségükhöz való jog biztosítását szolgálja. Ezek mellett meg kell említeni […] a hulladékból kinyerhető hasznosítható anyagok kereskedelmének elősegítését, hatékonyságának növelését a körforgásos gazdaságra történő átállással összhangban, azok illegális kereskedelmének visszaszorítását, a külföldről az országba hozott egyes hulladékáramok felügyeletének erősítését, hogy az ne vezessen a hazai ilyen fajtájú hulladékok lerakásához, az illegális hulladék elhelyezés csökkentését a közszolgáltatási tevékenység minőségének emelésén keresztül, valamint a rezsicsökkentés vívmányainak megőrzését.”]

A 2020. tavaszi szövegváltozat, amely az innovációs miniszter előterjesztése volt, és amely egy 3000-es – titkos – kormányhatározatra hivatkozott, [Az előterjesztéshez kapcsolódó 3036/2019. kormányhatározat.] úgy képzelte, hogy megyénként vagy két-három megyénként adják majd koncesszióba a szolgáltatást. Bizonyára nem véletlenül hét céget emlegettek akkoriban, amelyet „bevonnak”. Egyéb szándékok is felsejlettek a szövegben, amikor azt olvashattuk, hogy „Pest megyébe beleértendő Budapest is”, tehát a méreténél fogva szinte az egyetlen rentábilis területet mindenképpen ki akarták szervezni a főváros alól.

A legnagyobb megütközést az okozta, hogy a tervezetben még az is benne volt, hogy be kell szolgáltatni a lerakót, az égetőt, a járműveket – mindent, amit aztán majd a koncesszor fog használni. ( „[…] a hulladékgazdálkodási eszközök és létesítmények az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat átkerülésével együtt az állam tulajdonába kerülnek.”) Ellentételezésről nem esett szó.

A szemétdíjat az új rendszerben már nem a kukaholding szedné be, hanem a koncesszor, „a rezsicsökkentett díjak fenntartása mellett”. De ki indulna egy olyan koncessziós pályázaton, ahol országosan évi 74 milliárd forint a hiány, és nem lehet díjat emelni? Márpedig a rezsicsökkentés megkerülhetetlen sarokpont.

Budapest hulladékának fele a pusztazámori hulladéklerakóba kerül. Kép: Sarkadi Péter greenfo

A NER-képlet így áll össze:
(1) A koncessziós rendszer az úgynevezett „for profit” tevékenységeket is magába foglalja, vagyis egy magáncég sem adhatja másnak a hulladékát, csak a közszolgáltatást elnyerő koncesszornak. A szerencsés nyertes a közszolgáltatáson kívüli hulladékáramok (papír, fém, műanyag stb.) kezelésében is kizárólagosságot szerez.
(2) Betétdíj lesz, és a koncesszió jogosultját „a visszaváltási rendszerből származó jelentős mennyiségű és rendkívül jó minőségű haszonanyag értékesítésén keresztül” újabb bevétel illeti, a modellszámítások szerint 65-70 milliárd forint nagyságrendben.
(3) Bónuszként kötelező lesz a koncesszortól venni a másodnyersanyagot, ha valaki terméket akar előállítani. [„[…] a szabályozási környezet is oly módon kerül átalakításra, hogy a koncesszor által előállított másodnyersanyagra vonatkozó keresleti piac alakuljon ki a termékgyártók kötelező újrahasznosított anyaghányadra vonatkozó előírásának eredményeként.”Mindez alapjaiban sértené a ma működő szolgáltatók érdekeit, komoly vagyonvesztést okozna az önkormányzati szférának és lehetetlen helyzetbe hozná a hasznosításra szakosodott vállalkozásokat. A Hulladékhasznosítók Országos Szövetsége így fogalmazott: „Az előttünk ismert előterjesztéstervezetek ezen túlmenően is messzemenően sértik – egyebek mellett – az áruk szabad mozgását, a szolgáltatásnyújtás és a letelepedés szabadságát, valamint a tulajdonjog szentségét, emellett többek között a verseny és a hatékonyság csökkentése által még hulladékgazdálkodási szempontból is hibás, egyértelműen a szándékukkal ellenkező hatást kiváltó javaslatokat tartalmaznak; mivel a verseny teljes kizárása a hatékonyság és a szolgáltatási színvonal csökkenéséhez vezet, hosszú távon a hulladékgazdálkodási problémák elmélyülését generálja.”

A betétdíjat többen üdvözölték mint fontos megelőzési és hasznosítási eszközt. Ha erre komoly szándék lenne, tizenegy év kormányzás alatt már régen bevezethették volna, de most is csak az a kitapintható mögöttes szándék, hogy az így összegyűlt jó minőségű nyersanyag szintén a koncesszornál landoljon. [Ez a betétdíj nem az a betétdíj, amely a rendszerváltás óta egyre csak haldoklik, és a csomagolások újratöltésére irányul. Itt az eldobó (egyszer használatos) csomagolásokra kivetett betétdíjról van szó, amely segítségével vissza lehet gyűjteni a PET-palackokat és az aludobozokat is, újrahasznosítási célból. Ilyen rendszer már régen működik például Németországban (25 cent egy PET-palackért!), a gyártók és elsősorban a fogyasztók megelégedésére.]

Miniszteri rendeletben tervezték megalapítani a Körforgásos Gazdaság Nemzeti Hivatalát (KGNH), amely egyszerre lenne tervező, szervező és hatósági szereplő. A hatóság működését illetően a legjobban kidolgozott rész a hulladékrendész feladatköréről, ezen belül is a testi kényszer alkalmazásáról, a bevethető vegyi eszközökről, a rendőrbotról, a szolgálati kutyáról és a többfunkciós késről szólt. A tavaszi tervezetet a kormány elvetette, tudomásom szerint az előterjesztő ITM-en kívül a többi tárca nem támogatta. A KGNH-ról azóta nincs hír, Palkovics minisztériuma hallgat arról, miért csúszik az új hulladékgazdálkodási rendszer felállítása.

2020 őszén benyújtottak az Országgyűlésnek egy törvény módosítását tartalmazó salátatörvényt, [Egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról ], amelyben a kormány újra elővette a koncessziós modellt, annyiban módosítva, hogy csak egyetlen koncesszor lesz az egész országban. Bár a kormány részéről egyszer sem erősítették meg, a szakmában mindenki arról beszél, hogy a Mol Zrt. lesz az a cég, amely az egész magyar hulladékgazdálkodást irányítani fogja. Ha tényleg így lesz, komoly aggályok merülhetnek fel, hogy nem az anyagában hasznosítás lesz a cél, hanem a pirolízis és az égetés.

A beterjesztett tervezetben arról már nincs szó, hogy a vagyont elvennék a jelenlegi tulajdonosoktól (zömében az önkormányzatoktól). Az más kérdés, hogy üzemeltetésre a vagyont a közszolgáltató részére át kell adni. Ösztönözni akarják az önkormányzatokat, hogy váljanak ki a hulladékgazdálkodásra létrehozott társulásokból (amelyek így teljesen feleslegessé válnak), és adják oda üzemeltetésre az onnan visszakapott vagyonrészt az új közszolgáltatónak. Ebben az esetben nem kell majd áfát fizetniük a társulásból kiadott vagyon után. (Igazi kodifikációs bravúr, hogy a saláta-törvénycsomag nem az áfatörvényt módosítja, hanem az áfatörvény 17. § (2) bekezdésének (újra)értelmezését adja a hulladéktörvény módosításával.)

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) élesen kritizálta a tervezetet, mondván, hogy az „mind a kiterjesztett gyártói felelősség érdemi gyakorlását, mind a piaci verseny keretei között jól és hatékonyan működő hulladékgazdálkodási ipar jövőjét, mind pedig a gazdasági szereplők (mint hulladéktulajdonosok) versenyképességét veszélyezteti”.

Az MGYOSZ szerint a kormány által kitalált monopólium árfelhajtó, hatékonyságcsökkentő hatású lesz, és az állam is függő helyzetbe kerül: „a javasolt modell tankönyvi példája a »state capture«-nek, amiben a koncesszor csak nyerni tud, és beláthatatlan időre majdhogynem egy teljes iparágat venne el a piacgazdaságból, emellett óriási mértékű gazdasági erőfölényre és gazdasági előnyre tenne szert a drasztikusan zsugorodó (szabad) piaci hulladékgazdálkodási szektorban”.

A tavaszi koncepció nem változott: a gazdálkodó szervezeteknek a tulajdonukban lévő hulladékot kötelezően át kell adniuk a „közszolgáltatónak”, sőt egy későbbiekben meghatározandó díjat is kell fizetniük. A munkaadók állásfoglalása szerint „a tervezet eddig példátlan módon egy teljes ágazatban működő gazdasági szereplőket foszt meg a tulajdonuk piacgazdasági körülmények között való működtetésének jogától, és kényszeríti őket hűbéri viszonyok közé”.

Az államfő nem írta alá a parlament által elfogadott törvényt, hanem az Alkotmánybírósághoz küldte. Érvelése szerint
(1) a törvény a termelési és ipari hulladékok tulajdonát elvonja, és ezen hulladékok értéket képviselnek, de kártalanításról semmilyen módon nem gondoskodik, holott ezen anyagokra is a tulajdonelvonás kártalanítási szabályai kell hogy vonatkozzanak az alaptörvény előírása szerint. Megjegyzi, hogy a közösségi jog értelmében a hulladék terméknek minősül, így a tulajdonjogi korlátozások az uniós alapszerződésnek az áruk szabad áramlásáról szóló elvének sérelmét is felvetik.
(2) A módosítás következtében az egyes hulladékos tevékenységet ellátók korlátozva lesznek azáltal, hogy a koncesszor saját belátása szerint vehet igénybe és használhat magán- vagy köztulajdonban lévő eszközöket. Márpedig ez egyoldalú erőfölényt biztosít a koncesszor számára.
(3) A hulladékgazdálkodás alapvető közegészségügyi kérdés. A törvény azonban nem állapít meg garanciákat arra az esetre, ha a koncesszor nem képes ellátni vagy nem megfelelő szinten látja el a feladatait. Mindez a hulladékgazdálkodási állami feladatok ellátatlanságát eredményezheti, ami veszélyezteti az egészséges környezethez való alkotmányos alapjog érvényesülését.

Az Alkotmánybíróság soron kívüli eljárásban bírálta a törvényt, és Áder János első pontját elfogadva alkotmányellenesnek minősítette, míg a másik két pontban az államfő beadványát elutasította. Szabó Marcel alkotmánybíró párhuzamos indokolásában azt is kifejti, hogy a közpénzekkel való felelős gazdálkodás elve is sérül, amikor az állam oly módon adja koncesszióba a hulladékgazdálkodást, hogy már eleve rögzíti, hogy a koncesszor jogsértése esetén maga az állam fog helyette helytállni. Ezzel szemben Handó Tünde alkotmánybíró különvéleménye azt is vitatja, hogy minden hulladék értéket képvisel, „hiszen éppen fordított a helyzet: a hulladék általában és többnyire értéktelen, sőt a hulladék kezelése – a gyűjtése, feldolgozása, ártalmatlanítása, megsemmisítése stb. – tetemes költséggel jár”.

A törvényt 2021 februárjában visszavitték az Országgyűlés elé, és hamar el is fogadták. Az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően annyit változtattak rajta, hogy a koncessziós társaságnak fizetnie kell a hulladékért „a pénzben kifejezhető értékkel rendelkező hulladékok tekintetében” a gazdálkodó szervezetek részére. A MEKH fogja vizsgálni, hogy a hulladék rendelkezik-e értékkel, illetve hogy fennáll-e a kompenzációra való jogosultság. A módosított törvény azzal a feltétellel megengedi a saját hulladék kezelését, ha legalább olyan hasznosítási arányt tud elérni a tevékenységével, mint amilyenre a koncesszor képes. Mindez 2023. július 1-jén lép hatályba, hogy „a változással érintetteknek kellő idejük legyen a megváltozott körülményekhez való felkészülésre”.

Körforgásos gazdaság?

„A következő néhány évben át kell térni az újrafeldolgozás, -hasznosítás gazdaságpolitikájára – mondta Boros Anita a parlamenti expozéjában. – Éppen ezért szeretnénk azoknak a bevonásával megvalósítani ezt a nagy állami feladatot, akik most is a hulladékgazdálkodási piacon tevékenykednek.” Márpedig a fentiek éppen arra utalnak, hogy elveszik a gazdasági szereplőktől a piacot, és odaadják egy olyan monopolhelyzetben lévő cégnek, amelynek eddig nem volt ilyen irányú tevékenysége.

FKF Zrt. hulladékudvar és szemléletformáló központ

A parlamenti vitában sűrűn emlegették a körforgásos gazdaságot, de ha ennyit tesz az állam az erőforrás-gazdálkodás fenntarthatósága érdekében, akkor borítékolható, hogy nem lesz belőle semmi. Ágazati szereplők szerint a körforgásos gazdaságra történő átálláshoz a hazai hulladékgazdálkodási cégeknek egyrészt stabil és legalább középtávon tervezhető jogi és gazdasági környezetre lenne szükségük, másrészt szükségesek lennének állami iparfejlesztési források is.

Egy fenntartható társadalomban (ha létezik ilyen) betétdíjas rendszer működik (ennek a szándéka legalább megjelenik a törvényben), a csomagolóanyagok nagy részét vissza lehet vinni a boltba, visszavételi kötelezettség van mindenféle eszközre és kreatív lomtalanítás történik. Reuse centerek nyílnak minden településen, ahol az eszközöket vissza lehet juttatni a megfelelő funkcióban az embereknek. Adományboltok vannak, ahol meg lehet szabadulni a feleslegessé vált, de még működő tárgyainktól, és vannak szervizek és javítóműhelyek, így nem kell feltétlenül kidobni egy készüléket, ha elromlott. Differenciált és arányos hulladékdíjrendszer működik, amely mindenkit arra ösztönöz, hogy kevés hulladékot termeljen, hiszen a vegyes hulladék elszállítása nagyon drága, a szelektíven gyűjtött vagy éppen komposztálásra előkészített hulladék kezelése pedig olcsó.

Egy körforgásos gazdaságban a „tervezett avulás” írmagját is kiirtanák, a közbeszerzéseknél pedig a legkomolyabb szempont a beszerzett eszközök környezeti lábnyoma lenne. Szabályozási és ösztönző rendszerrel segítenék az ellátási láncok lerövidítését, a helyi termelés és kereskedelem kiépülését. Egy fenntartható társadalomban civil szervezetek működnek (a többi szektorral együttműködésben), amelyek jól el vannak látva eszközökkel, hogy segíteni tudjanak a fogyasztás mérséklésében és racionalizálásában. A rendszerváltás óta egyik kormány sem lépett érdemben ebbe az irányba, de a NER-időszakban még távolabb kerültünk a fenntarthatóságtól és a körforgástól.

SZILÁGYI LÁSZLÓ

Nyitókép: Hernádi Zsolt MOL elnök és Orbán Viktor miniszterelnök forrás: atlatszo.hu

Kapcsolódó anyagok:

Bejött a papírforma: a Mol indult a hulladékkoncesszióért

Csak “ráncfelvarrás” lesz a hulladéktörvényen

Lassan alakul a hulladékhelyzet

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek