Hirdetés
greenfo/MTI

Az MSZP aggályosnak tartja a Bükki Nemzeti Park területén található állami földterületek bérbe adásának körülményeit. A szocialisták vizsgálatot várnak a szakminisztériumtól, és politikai alapú földosztást gyanítva parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását is szükségesnek ítélik.

Kovács Tibor országgyűlési képviselő tegnap sajtótájékoztatón elmondta: miután a Bükki Nemzeti Park tízévnyi pereskedés után visszaszerezte földterületeit egy külföldi bérlőtől, pályázatot írt ki azok hasznosítására. A gazdakörökkel egyeztetett pályázatot azonban visszavonták, a nemzeti park igazgatóját pedig felmentették – tette hozzá. Az új pályázat eredményét március végén hozták nyilvánosságra. Az MSZP-s politikus szerint bár az eredeti cél az volt, hogy a helyi gazdálkodók is földhöz juthassanak, és senki ne kapjon kétszáz hektárnál többet, végül a több mint háromezer hektár 80 százalékát hét pályázó nyerte el.

Példaként hozta, hogy a győztesek között van egy olyan betéti társaság is, amely mezőgazdasági tevékenységet eddig nem végzett. A cég tulajdonosa január óta Kanyok Attila tiszaújvárosi fideszes önkormányzati képviselő, korábbi polgármesterjelölt, Mengyi Roland országgyűlési képviselő, megyei közgyűlési elnök munkatársa – közölte Kovács Tibor, megjegyezve, hogy a pedagógus végzettségű politikus cége ezúttal csaknem ötszáz hektár állami földhöz jutott.

Kitért még arra, hogy a további nyertesek között négy-öt olyan is van, "akikről a helyiek tudják, hogy strómanok". Gőgös Zoltán, a mezőgazdasági bizottság alelnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt: csütörtökön újra összeül a testület ellenőrző albizottsága. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet központjába kihelyezett ülésen azoknak a Fejér, Nógrád, Veszprém és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei földbérletpályázatoknak az eredményét vizsgálják meg, amelyeket az utóbbi időben kifogásoltak – jelezte, hozzátéve, hogy Ángyán József lemondott agrárállamtitkár ezúttal is jelezte részvételi szándékát. A kormánypárti politikus a testület márciusi ülésén védhetetlennek, elfogadhatatlannak nevezte egyes földpályázatok eredményét, átláthatatlannak a pályázati rendszert.

Kapcsolódó anyagok:

Dolgozzák át az állami földek bérleti pályázatait!

Felülvizsgálják a haszonbérleti szerződéseket

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás