A rovat kizárólagos támogatója

Megkezdi a Széll Kálmán téri kiszáradt fák cseréjét holnap a BKK-val szerződött kivitelező konzorcium. A facsere során a korábbi hárs és juhar fajták helyett egyebek mellett kocsányos tölgy, éger és platán fajtákat telepítenek garanciális munkák keretében. Miért kell a dilettáns tervezési/kivitelezési hiba orvosolására hónapokat várni?

A Budapesti Közlekedési Központ mai sajtóközleménye szerint a talajvízszint helyi csökkentése érdekében továbbá a fák környezetében vízelvezető rendszert építenek ki. A munkák során a kivitelező törekedni fog arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja a tér forgalmát. Tekintettel a szakaszos beavatkozásokra, az érintett burkolat bontásával és helyreállításával együtt és az időjárástól függően a munkák körülbelül öt hetet vesznek igénybe összesen. A Széll Kálmán tér fejlesztése projekt során kiemelt szempont volt, hogy a téren minél több fa legyen. A Margit körúton például új fasort, a teljes fejlesztés során pedig több mint 180 darab fát ültettek. A fákkal kapcsolatban további fontos szempont volt, hogy azok a lehető legrövidebb időn belül árnyékot adjanak, ezért a tervezők háromszor iskolázott fák mellett döntöttek.

Széll Kálmán tér fapusztulásaSzéll Kálmán tér fapusztulásaFontos tudni, hogy minél idősebb fákat telepítenek, azok annál nehezebben viselik el a megváltozott környezetet, különösen egy nagy forgalmú városi helyszínen.

A Széll Kálmán téri fák telepítésére 2015 őszén és 2016 tavaszán került sor. A telepítést követően a 180 darab telepített fa közül számos a kiszáradás jeleit mutatta annak ellenére, hogy ültetésük nagy körültekintéssel történt. Automata öntözőrendszert is telepítettek a fákhoz, amely az időjárási körülményeknek megfelelően működött.

A fák elhalása főképp a tér belső részein fordult elő. A fák elhalását a beruházó Budapesti Közlekedési Központ garanciális hibaként jelentette be a kivitelezőnek, aki külső szakértőt vont be a kialakult probléma feltárására. A vizsgálat során kiderült, hogy annak ellenére, hogy a tér teljes felújítása során nagy mennyiségű talajvizet nem észleltek, a területen folyamatos rétegvízáramlás van, ami lassan feltöltötte a fák számára kialakított ültetőgödröket és pangó víz alakult ki.
A pangó talajvíz miatt a fák gyökere elrohadt, így a növények nem tudtak tápanyaghoz jutni, ezért elhaltak. Mindezek miatt a fák cseréjével párhuzamosan a rétegvizek elvezetése érdekében a fák környezetében a vizsgálat során tapasztaltak alapján vízelvezető rendszer épül ki- áll a közleményben.
 

A Széll Kálmán térre beszökött az ősz, de annyira, hogy máris kiszáradt 9 fa a kellős közepén

 

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek