A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Szokatlanul sok példánya elpusztult a közelmúltban a csak a Jangce folyóban és annak két melléktavában élő rücskösfarkú disznódelfinnek, ami az óriáspandánál is ritkább. Kínai szakértők szerint a jelenlegi pusztulási arány mellett 15 éven belül kihalhat ez a csak Kínában előforduló édesvízi delfinalfaj.

A közép-kínai Tunting -tóban, Hunan tartományban március eleje óta 10 döglött disznódelfint találtak, a kelet-kínai Pojangi -tóban, Csianghszi tartományban pedig összes hat elpusztult példányra bukkantak az év eleje óta a helyi halászati hatóságok adatai szerint.

A jangcei rücskösfarkú disznódelfin (Neophocaena phocaenoides asiaeorientalis) kizárólag a Jangce folyóban és az azzal kapcsolatban álló két tóban fordul elő. 2006-os adatok szerint 1200 delfin élt a Jangcéban, vagyis a faj ritkább, mint az agyondédelgetett óriáspanda. Az idén januárban végzett megfigyelések szerint a Pojangi-tóban már csak 300-400 példány élt, a Tungting-tóban pedig még ennél is kevesebbet, mindössze 65 delfint számoltak össze.

A közelmúltban döglötten talált példányokkal 5-10 százalékra emelkedett a faj pusztulási aránya, ami szakértők szerint azt jelenti, hogy 15 éven belül gyakorlatilag kihalhat a jangcei rücskösfarkú disznódelfin.  A kimúlt állatokon végzett első vizsgálatok szerint a legtöbb példány éhen pusztult, valószínűleg azért, mert az időjárás szeszélye folytán leapadt a tavak vízszintje, és a delfinek nem találtak maguknak táplálékot, illetve a tavak átmenetileg kiszáradó öbleiben rekedtek.

A Kínai Tudományos Akadémia égisze alatt működő jüejangi Hidrobiológiai Intézet szerint azonban alaposabb vizsgálatok szükségesek, mert a delinek pusztulásának több oka is lehet, így a hajózás, a homokkitermelés, az illegális lehalászás, a hirtelen klímaváltozás vagy a vízszennyezés.  A Tungting-tó partján fekvő Jüejang város hatóságai mindenesetre vizsgálóbizottságot állítanak fel, rendszeresen ellenőrzik a vízminőséget és jobban odafigyelnek az orvhalászatra is a ritka delfinfaj megmentése céljából.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás