Egy, a napokban közzétett tanulmány szerint a műanyag palackokban lévő ásványvízben a korábban becsültnél százszor nagyobb mennyiségű mikroműanyag található, egy literre átlagosan 240 ezer, szemmel nem látható plasztikdarabka jutott.
Míg a már az emberek vérében is kimutatott mikroműanyagok egészségügyi hatása még nem ismert, az már bizonyított ténynek számít, hogy ezek a szemcsék mindenütt jelen vannak. Például a növényekben: a trágyaként felhasznált szennyvíziszappal az USA-ban Magyarországnyi területet szennyeztek be, s számítások szerint az európai mezőgazdasági területekre évente 86-710 ezer milliárd nanoműanyag darab kerül.
A BBC cikke szerint teljes mértékben ugyan nem lehet kikerülni a mikroműanyagok bejutását a szervezetbe, ám néhány óvintézkedéssel csökkenthető a benyelt szemcsék mennyisége. A csapvízben például jóval kevesebb a nanorészecske, mint a műanyag ásványvizes palackokban, s az is kiderült, hogy ezek a szemcsék leginkább a növények gyökerében halmozódnak fel, így a retek, a répa és a burgonya jóval veszélyesebb, mint a saláta, amelynek csak a leveleit fogyasztjuk.
Mikroműanyag több módon keletkezhet: a mosás során a ruhákból levált foszlányokból, a szemétre került műanyagok súrlódásából, de a Földet érő ibolyántúli (UV) sugárzás is lassan felőrli a műanyaghulladékot. A cikk ugyanakkor nem teljesen pesszimista, beszámol például arról, hogy miként próbálják a tudósok algákkal vagy baktériumokkal felzabáltatni és ezzel lebontani a plasztikhulladékot.
Kapcsolódó cikkünk:
Kell literenként 300000 mikroműanyag szemcse? Igyál palackos vizet! Nanoműanyag-havazás a lakásban
’…a kutatók felfedezték, hogy a boltokban kapható palackozott víz 10-100-szor több műanyagdarabot tartalmazhat, mint azt korábban becsülték – olyan végtelenül apró nanorészecskéket is, hogy fénymikroszkóp alatt nem láthatók […] …a nanoműanyagok annyira aprók, hogy az emésztőrendszer vagy a tüdő szövetein keresztül a véráramba vándorolhatnak, potenciálisan káros szintetikus vegyi anyagokat szállítva az egész testben és a sejtekben, mondják a szakértők. Egy liter víz átlagosan 240.000 műanyag részecskét tartalmazott hétféle műanyagból, amelyek 90%-át nanoműanyagként azonosították, a többi pedig mikroműanyag volt. A mikroműanyagok olyan polimer töredékek, amelyek kevesebb, mint 5 milliméter és 1 mikrométer között lehetnek. Minden kisebb, az nanoműanyag, amelyet a méter milliárdod részében kell mérni’ […]
Kapcsolódó anyagok:
Kell literenként 300000 mikroműanyag szemcse? Igyál palackos vizet! Nanoműanyag-havazás a lakásban