Kilépett az LMP-ből Kendernay János. 10 évig volt a párt tagja, amelyről azt írta, hogy bár sokan voltak zöldek a párton belül, egy idő után be kellett látnia, hogy a párt tagságának jelentős része se nem tartotta magát zöldnek, se nem akart azzá válni. Kendernay szerint ezért sem alakulhatott ki az együttműködés kultúrája a párton belül, ahogy részben ezért sem tudott ez a párt igazából együttműködni senkivel sem.
Kendernay János a miértekről egy Facebook-bejegyzésben írt
„És most miért?
Tartozom a válasszal sok mindenkinek. Azoknak, akik már régóta és állandóan megkérdezték, nem léptél-e még ki. De azoknak is, akik már régóta várták, hogy megszabaduljanak tőlem (is), de nem várták, hogy ez most történhet meg, végre.
Sokan tudják, tisztességes civil állásom volt, több évtizedig. Szép szakmai karrierem és sikereim voltak, és nem a fényes politikai karrier lehetősége miatt hagytam hátra a korábbi életemet. Nem a büfés, netán őrző-védő állás felcserélése motivált, és nem is a szociális önfoglalkoztatás terepét kerestem. Mai szemmel és tudással mondhatnánk a bimbózó NER-t tartottam elviselhetetlenül rossz iránynak, károsnak a nemzet sorsa szempontjából. És nem tartottam se erkölcsösnek, se elfogadhatónak még közszolgaként sem ebből “jól megélni”, akár ideig-óráig életfelfogással. Ezért léptem be a lehet más a politikát hirdető politikai alakulatba, bár ez nem volt ilyen egyszerű folyamat, mert eredetileg nem akartam párthoz csatlakozni, csak támogatni egy olyan szervezetet, amelyiket haladónak és hasznosnak gondoltam, és amelyik éppen egy pártszakadás után volt. Ebben az időszakban nagyon sok társam volt. Sokan csatlakoztunk ahhoz a feltörekvő erőhöz, amelyiknek sok ereje akkor éppen nem volt, de az alapító okiratban szereplő alapértékek, olyan potenciált képviseltek, ami a politikában egyedülálló volt és megfelelő erkölcsi és politikai alapot jelentett a választók tisztességes képviseletére.
Tíz évig voltam társ ebben. Habár ez egymástól jól elválasztható két 5-5 éves periódusról szólt.
Az első szakasz sem volt felemelő, de minden ellenére egy hasznos építkezési és politikai potenciál kiteljesítésének lehetőségét magában foglaló periódust jelentett. Leszámítva az éppen aktuális társelnök elődök konfliktusait és lelépésüket a pártpolitikai színpadról. Persze ezek már intő jelek voltak, hogy alapvető feltétele sincs meg a politikai közösségnek: közösség maga nem létezett. Igen, idealistaként és naívan érkeztem ide ebbe a “közösségbe”. Később jöttem rá, hogy alaphelyzetben egy magyarországi párt sem nyújthat más (“jobb”) közösséget, mint amilyen a magyar társadalom mentális és érzelmi állapota. De azt drámainak tartottam, hogy a törekvés szándéka, ereje sem volt meg hozzá, hogy a “lehet más a politika” eszméje, saját tagjaiban valami más létrehozására sarkalljon. Nem véletlen, hogy a párt bővülésének gátja is pont az lett, hogy képtelen volt közösségként viselkedni, és ezért bővülni, erősödni sem tudott. Folyamatosan sokan léptek be, de legalább ennyien mindig ki is léptek, és ezt nem nagyon sikerült orvosolni. Persze több párttagnak éppen ez volt a célja: a folyamatos fluktuációval a belső konkurenciát gyengítették, saját pozíciójukat erősítve.
Miközben sokan voltunk zöldek a párton belül, be kellett látnom, a párt tagságának jelentős része se nem tartotta magát zöldnek, se nem akart azzá válni, képezni magát, felkészülni egyénileg és szervezetileg a kormányzás képességére, helyi és országos szinten. A tagok zömét ez nem is érdekelte igazán. Elégséges volt számukra a partvonalon kívüli “jól megmondjuk” lehetősége, a kibicnek semmi sem drága alapon. Ezért sem alakulhatott ki az együttműködés kultúrája a párton belül, ahogy részben ezért sem tudott ez a párt igazából együttműködni senkivel sem.
Az első öt éves tagságom ideje alatt a párt szinte valamennyi tisztségét viseltem. Büszke voltam és úgy érzem, valóban sokat tettem ezért a pártért. Képeztem magam, sokat tanultam parttársaimtól, valamint hiteles, zöld civilektől, barátaimtól, akik valóban megélik az ökoszociális értékeket. Örültem annak, hogy ugyan a párt első nagy vereségét követően, de erős zöld társammal szemben választottak meg férfi (és akkor egyedüli) társelnöknek. Érdekes módon ebben a válságos időszakban mindenki nyitottabbá vált a valós zöld politikára, és sikerült a párt zöld identitását is megerősíteni. És ugyan nagyon szoros összefüggést nem állítanék, de a párt a 2019-es önkormányzati választási eredményeként, az első komolyabb sikereit a zöld politika megjelenítésével érte el. Sőt szerepe volt a budapesti zöld fordulat elindításában, és hogy zöld főpolgármestere lett Budapestnek.
Nem egy évre terveztem a társelnökségemet. Habár azt sem gondoltam, hogy hosszabb ideig lesz, illetve kell legyen szerepem a párt vezetésében. Puccsra nem számítottam és nem is voltam rá felkészülve. A párt éléről történt leváltásomkor mégsem akartam kilépni. Ezzel is a korábbi időszakhoz képest példát akartam mutatni, hogy a közösség megélése többet jelent annál, hogy éppen vezetői lehetünk-e egy társaságnak. Próbáltam hasznos tag maradni, és egy olyan helyzetben, amikor a párt vezetésének szinte egyetlen, nevezzük stratégiai döntésével sem tudtam azonosulni, ez elég nehéz és kilátástalan terepnek bizonyult. Bár csak lettek volna stratégiai vállalásai, döntései a pártvezetésnek! Talán nem véletlen, hogy a rövidtávú érdekek által vezérelt szemlélet nem hozott szinte semmilyen eredményt.
Sikerült a párt teljes erőforrásait lemeríteni, feláldozni, a párt aktuális szavazótáborát magára hagyni és mindig újabb szavazók után koslatni. Egy maradt fontos: egyesek túlélése. Utolsó próbálkozása volt a pártnak a legutóbbi önkormányzati választás, és az ehhez kapcsolódó taktikázás és a szembefordulás saját korábbi zöld főpolgármesterével szemben. Sikerült találniuk, amúgy egy valóban jó jelöltet, akinek köszönhetően (és nem a pártnak) sikeres kampány zajlott Budapesten. Ha esetleg nyert is volna az LMP jelöltje, a sikere bizonyára akkor sem hozott volna többet a párt konyhájára, mint most.
Azóta a párt hátrahagyva az Európai Zöld Párt családot, elengedte az akkumulátor gyárakkal, illetve beruházásokkal szembeni országos népszavazás ügyét, leállt a szervezet működése, megszűnés előtt áll a párt frakciója. Az elmúlt öt év alatt a legjobb tagok távoztak, de facto nincs tagsága, nincs politikája a pártnak, a közösség is teljesen eltűnt. A párt elveszítette teljesen a létjogosultságát. Tisztességes lenne az Országgyűlésből kivonulnia és visszaadni a mandátumokat, hiszen amúgy sem maguknak köszönhették az ott még látható egyéni képviselők.
Utolsó percig lojális maradtam minden fenntartásom ellenére. Már nincs mihez. Csak a zöld politikához, amire szükség van és aminek a képviseletét újra kell építeni. Zöld-keresztényként ezért keresem társaimat a zöld spektrumban és azon túl is.”
2024 októberében Csárdi Antal lépett ki az LMP-ből, miután a nyáron többek között otthagyta a pártot Keresztes László Lóránt és Schmuck Erzsébet is.
Kapcsolódó anyagok:
Ezt a pártot Ungár Péter teljesen leuralta! Schmuck Erzsébet kilépett az LMP-ből
Kilép az LMP-ből Csárdi Antal, a párt egyetlen egyéni parlamenti képviselője
Nem jött össze a kiemelt beruházásokról szóló népszavazáshoz elég aláírás
Rekviem hazai zöldpártjainkért – avagy politikát játszottunk mindhiába?
Unortodox zöld párt – Az elejtett fagyi késői dilemmái
Az Európai Zöld Párt elhatárolódik az LMP-től és Karácsonyt szeretné Budapest főpolgármesterének
Hivatalosan is a Fidesz trójai falova az LMP támogatottságú Vitézy Dávid
Karácsony Gergely: Az LMP nem ellenzéki párt, hanem egy proxy-Fidesz
A fideszes főpolgármester-választási kutyakomédiáról 6 pontban
A pártok versenyfutása egymillió zöld szavazatért! Kit válasszunk az EP-választáson?
Megfutamodtak a kormánypárti tagok az akku-ipart tárgyaló parlamenti bizottsági ülésről
