A rovat kizárólagos támogatója

Egy erdélyi vadász posztolta fotóját a Facebookon arról a medvéről, ami állítása szerint három év alatt 47 tehenet és több mint 100 juhot ölt meg Romániában.

Hargita és Kovászna megyékben évek óta egyre súlyosabb gondot jelentenek az egyre bátrabb medvék, amik az utóbbi időben több településre is bemerészkedtek. Nemcsak a haszonállatokra, hanem már az emberekre is veszélyt jelentettek.
Hosszú engedélyeztetési eljárás után idén ősszel a román környezetvédelmi hatóságok végül engedélyezték, hogy Kovászna megyében 10, Hargita megyében pedig 7 medvét kilőjenek. Ez nem azt jelenti, hogy bármelyik állatot ki lehet lőni, hanem vadkamerákkal azonosított, bizonyítottan kárt okozó medvéket szabad csak elejteni. Ez történt a vadász által elejtett – a koponyaméret alapján számított – 517 pontos trófeát jelentő medvével is. A posztot a 444.hu szúrta ki.
 

 

Tavasszal robbanhat az erdélyi medvebomba

Tavasszal robbanhat az erdélyi medvebomba

Plázába jár bocsaival az anyamedve, menedékházba látogatott a nagyvad, felfalta a padlizsánsalátát a ragadozó. Bármennyire is hihetetlennek tűnnek, a fenti meghökkentő történetek nem mesekönyvekből származó idézetek, hanem néhány ízelítő a Romániában a közelmúltban történt „medvejárásokról” szóló sajtóbeszámolókból.

Erdélyben nem telik el nap a nagyragadozók által elkövetett támadásokról, károkról szóló híradások nélkül. Tegnapra virradóra a Prahova folyó völgyében, a Bucsecs-hegység lábánál fekvő Busteni üdülővárosban egyetlen éjszaka leforgása alatt több mint tíz medvét kellett visszakergetniük az erdőbe a csendőröknek. Az 112-es segélyhívóra befutott bejelentések szerint néhány medvét először a turisták által is élénken látogatott kisvárost átszelő országúton pillantottak meg.

Később egy anyamedve tűnt fel két boccsal a település tömbháznegyedében, behatolva egy lakóház udvarára, további hét vadállat pedig ugyanannak az utcának a másik végében jelent meg. Az állatokat a csendőrség helyszínre riasztott munkatársainak sikerült visszakergetniük az erdőbe.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás