A rovat kizárólagos támogatója

Az autógyártók hosszas lobbizása végül sikerrel járt: Kína enyhít a villanyautós kvótarendszeren. Igaz, az autógyártók így sem járnak sokkal jobban. A lépcsőzetesen szigorodó rendszer bevezetését egy évvel halasztják, de nem változtatnak a 2019-es előíráson.

Az Ipari Minisztérium 2018-ban azt követelte volna a gyártóktól, hogy az eladásaik 8 százalékát tegyék ki a környezetbarát modellek. Ezt a gyártók nyomására most elengedték, viszont 2019-re maradt a 10 százalékos követelés, amely 2020-ra 12 százalékra emelkedik. Egyelőre nem tudjuk, hogy Kína milyen szankciókkal készül súlytani azokat a márkákat, amelyeknek nem sikerül megfelelni, de a gyártók már javában készülnek a változására.

A Toyota például a Mazdával és a Densoval közösen fejleszt villanyautót, hogy minél hamarabb, minél kisebb költségekkel legyen mit felvonultatnia az ázsiai piacon. A közösködés nem példátlan ebben a szegmensben. Számos egyéb autógyártó is erre a döntésre jut, ha a szokásosnál sürgősebb megoldásra van szükség. A Bloomberg szerint a kapkodások ellenére a PSA csoport egyik szóvivője jó hírként fogadta a halasztást, ugyanakkor azt is elmondta, hogy képesek lettek volna megfelelni a 2018-ra kitűzött célnak is.

A financiális oldal szerint ugyan a Tesla és a Nissan is próbálja bevenni a kínai villanyautós piacot, a kvótarendszer legnagyobb nyertesei a helyi gyártók lehetnek. Éppen ezért az európai és amerikai gyártók nem csak a konszerneken belüli társaikkal dolgoznak együtt, hanem próbálnak megegyezni a kínai autógyártókkal is, amelyeknek már sokkal több tapasztalata van a szegmensben- írta a zoldautok.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás