A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: zoldunio.hu

2017 június 14-én a Magyar Tudományos Akadémia Kodály-termében ünnepélyes keretek között vehették át kitüntető okleveleiket a Budapest Klub Global Executive Council első tagjai.

A Budapest Klub Alapítvány kuratóriuma által újonnan kinevezett testületi tagok feladata, hogy a magyar alapítású, nemzetközi humanitárius szervezet életébe kreatív, a mai kornak megfelelő tevékenységekkel olyan intenzitást vigyenek, ami által a Budapest Klub kommunikációjában és tevékenységében eléri, összeköti és immáron mozgósítja is azokat, akik világszerte szimpatizálnak a szervezet világjobbító törekvéseivel. 

Szerda délután a Budapest Klub életében történelminek számító helyszínen – a Magyar Tudományos Akadémián – tartották „A Jövő újrafelfedezése” című konferenciát, melyen a szervezet régi és új tagjai együtt ünnepelhették meg az alapító tudós professzor, László Ervin 85. születésnapját. A Budapest Klub húsz évvel ezelőtt épp a Magyar Tudományos Akadémián alakult meg, amikor a szervezet tiszteletbeli tagjai aláírták a Planetáris Tudat Kiáltványát, amely mind a mai napig egyedülálló módon foglalja össze mindazt, amit a mai ember – tekintet nélkül származására, vallására, társadalmi helyzetére – megtehet azért, hogy veszélyben lévő világunk emberhez méltó és megtartható legyen.

„A Budapest Klub által képviselt eszmerendszer az elmúlt években a világ minden tájáról sikeresen magához vonzotta a világban jelenlévő jobbító szándékú békeszervezeteket és humanitárius gondolkodókat, a környezetvédelemért napi szinten dolgozó szakembereket. Elérkezett az idő arra, hogy a szervezet élete immár ne csak a gondolatokról, és az egymástól távol lévő szervezetek lokális szintű megmozdulásairól szóljon” – mondta el az esemény kapcsán László Ervin, alapító.

„A Budapest Klub Global Executive Council létrehozásával a Budapest Klub életét új mederbe kívánjuk terelni, mert meglátásunk szerint az új tagok munkájukkal és mindennapi tevékenységükkel azt üzenik a világnak, hogy van mód arra, hogy segítsünk a bajba jutott bolygón, képesek vagyunk tettekkel visszaállítani a Földön a megfelelő működéshez szükséges egyensúlyt. Itt az ideje hát a szavakat tettekre váltani, és összefogva együtt cselekedni.” -tette hozzá.

A Budapest Klub Global Executive Council tagjai olyan ismert közéleti személyiségek és szakmájukban elismert szakemberek, akik példaképek a fenntarthatóság területén és már eddig is sokat tettek azért, hogy a bolygónk élhetőbb legyen:

Gyökeresen új világ van kialakulóban. Mind gyakrabban tapasztalunk azelőtt elképzelhetetlen változásokat az életünkben. Ezek a változások azonban nem véletlenszerűek, hanem törvényszerűek. Azzal, hogy az emberiség elfelejti magát az ökoszisztéma részének tekinteni, kritikus ponthoz értünk el, ami egyre gyorsuló folyamatokat eredményez. Ezt lehet veszteségnek, de lehet lehetőségnek is tekinteni. Mi a Budapest Klub Global Executive Council tagjai a Budapest Klub felkérésére arra szövetkeztünk, hogy különböző területeken szerzett tudásunkat kamatoztatva egy követhető és átlátható programot tegyünk le az asztalra, hogy miképp tudnánk nagyobb egyensúlyban létezni ezen a bolygón. Egyéni, közösségi és globális szinten egyaránt.  Régóta tudjuk, hogy talán az egyetlen állandó dolog, a változás, aminek megfelelni csak alkalmazkodással és együttműködéssel lehet. Arra hívom a szervezetünk tagjait és valamennyi érdekelt felet, hogy mi is alakítsuk ezt a változást egy fenntarthatóbb és békésebb jövőért. Mondta el Palkó Zsolt, a Budapest Klub Global Executive Council elnöke.

A Budapest Klub, olyan kreatív emberek informális szövetsége, akik a tudomány, a művészet, és a spirituális kultúra legkülönbözőbb területeit képviselik. A Budapest Klub elkötelezett egy javaslat mellett, amely szerint csak sajátmagunk megváltoztatásával változtathatjuk meg a világot – és ahhoz, hogy magunkat megváltoztassuk szükséges egyfajta rálátás és felfogás, amely szerint az új paradigma a tudományban, a művészetben és a spiritualitásban biztosítja ezt a legjobban.

A szervezet tagjai és tiszteletbeli tagjai többek között Őszentsége a XIV. Dalai Láma, Peter Russell, Mihail Gorbacsov, Milos Forman, Sharon Stone, Liv Ullmann, Karan Singh, Barbara Marx Hubbard, Deepak Chopra,Csíkszentmihályi Mihály, Jane Goodall, Ken-Ichiro Kobayashi, Peter Gabriel, és Sri Sri Ravi Shankar.
Az alapító elnök Prof. Dr. László Ervin. A ma Olaszországban élő professzor zongoraművészként, filozófusként és jövőkutatóként egyaránt nagy elismertségnek örvend világszerte. 1932-ben született Budapesten. Pályáját zongorista csodagyerekként kezdte. 15 évesen kapott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán művészdiplomát, és megnyerte a Genfi Zongoraverseny nagydíját. Ettől kezdve, mintegy 20 éven át Európa- és Amerika szerte a világ egyik élen járó zongoraművészeként koncertezett. 1966-tól kezdődően pályát módosít, és a tudománynak szenteli életét: filozófiát, tudományos rendszerelméletet és jövőkutatást adott elő, és kutatott az Egyesült Államok (Yale, New York, Princeton stb), valamint Európa és a Távol-Kelet számos egyetemén. Hét évig az ENSZ Továbbképzési és Kutatási Intézet programvezetője.
A Római Klub tagja, 1984-ben költözik Olaszországba. 1993 óta a Budapest Klub Alapítvány alapító elnöke. Több mint ötven könyv szerzője vagy társszerzője, műveit több mint húsz nyelvre fordították le. További harminc kötetet szerkesztett, köztük egy négykötetes enciklopédiát. Cikkek és tudományos közlemények százai tartoznak tudományos munkásságához. Írásait rendszerelméleti-, interdiszciplináris-, jövőorientált szemlélet, globális gondolkodás, a társadalomtudományok és a természettudományok egységes szemléletben való vizsgálata jellemzik. László Ervin a párizsi Sorbonne Egyetemen a legmagasabb tudományos fokozatot kapta meg, négy egyetem választotta díszdoktorává (az Egyesült Államokban, Kanadában, Finnországban és Magyarországon). Számos díjjal tüntették ki, többek között 2001-ben megkapta a japán békedíjat (Goi-díj), 2004- és 2005-ben Nobel-békedíjra jelölték.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás