A rovat kizárólagos támogatója

A Fővárosi Törvényszék jogerős döntése alapján Kishantos és a Greenpeace Magyarország ma pert nyert a magyar állammal szemben. A mai döntés megerősítette a Pesti Központi Kerületi bíróság korábbi ítéletet, mely elutasította a magyar állam keresetét, és kimondta, hogy a magyar állam által felhozott vádak megalapozatlanok.

A magyar biogazdálkodás fellegvárának számító kishantosi ökogazdaság kálváriája 2013-ban indult, amikor egy jogszabályokat sértő eljárás során a gazdaság elveszítette a földjeit. A ma véget ért peres eljárás öt éven át zajlott, ebből négy évig halasztották. A perben a magyar állam valótlan vádak alapján 14 millió forintot és ennek kamatait akarta megfizettetni a Kishantosi Vidékfejlesztési Központtal és az őket támogató Greenpeace Magyarországgal.

„Örömmel üdvözöljük a Fővárosi Törvényszék döntését, ebben az eleve megdöbbentő indokokkal indított perben. Hiszen, mint végül az ítélet is kimondja, a 2014. áprilisi demonstrációnk törvényes volt, melyet a gyülekezési jog szabályai szerint tartottunk meg. Célja az alapszabályunkban rögzített küldetésünknek megfelelően a természet és az emberi élet védelmének és megőrzésének előmozdítása volt. Hitünk szerint mindaz, amit tettünk, a magyar Alaptörvény szellemének is megfelelt, amely rögzíti mindenki jogát az egészséges környezethez (XXI. cikkely). Ezt igazolja az is, hogy akciónkkal kapcsolatban sem büntetőjogi feljelentés nem történt, sem a rendőrség nem jelezte, hogy a demonstrációink jogsértőek lettek volna” – mondta dr. Rodics Katalin, a Greenpeace biodiverzitás kampány-felelőse.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság mai ítéletével megerősítette az első fokú bíróság ítéletében szereplő objektíven helytálló és politikamentes tényeket és megállapította azt, hogy az NFA úgy kötött szerződést a biztonsági céggel, hogy erre nem volt felhatalmazása a magyar állam részéről. Így a szerződésben megállapított összeget a magyar állam nem perelheti. Az új bérlők haszonbérleti szerződésével kapcsolatban pedig a felperes magyar állam semmilyen bizonyító iratot nem mutatott fel. Ezért a magyar állam elmaradt haszonbérleti díjjal kapcsolatos követelése sem jogos.

Ismert tény, hogy a pert még 2015 őszén indította a Nemzeti Földügy Központ (NFK) jogelődje, az egykori Nemzeti Földkezelő Alap (NFA). A per első tárgyalásán, 2015. november 10-én 31 civil szervezet közel száz tagja demonstrált a két alperes iránti szolidaritásból a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt, és adott ki közös nyilatkozatot „A bátorságot nem lehet beszántani” címmel.

A magyar állam nevében eljáró NFK kártérítésre akarta kötelezni Kishantost és a Greenpeace Magyarországot azok törvényes véleménynyilvánító demonstrációi miatt. 2014 áprilisában ugyanis a Greenpeace jogkövetően és békésen demonstrált Kishantos földjeinek elpusztítása ellen. Mint emlékezetes, ekkor történt az, hogy  a folyamatban lévő birtokvédelmi perek dacára az „új bérlők” művelésbe vétel címszó alatt beszántották Kishantos 400 hektárnyi, aratás előtt lévő bionövényét, akkori áron kb. 100 millió forintnyi terményt.

Greenpeace aktivisták 2014 májusi demonstrációja Kishantoson az új bérlők törvénytelen tevékenységei miatt kép: Greenpeace

A tiltakozás dacára az NFA nemhogy megakadályozta volna az öncélú pusztítást, de privát, fegyveres őrző-védő szolgálatot bérelt fel, amely a gazdasághoz vezető közutakat is lezárta. (Az erről készült fotókat lásd itt.) Az NFK abszurd álláspontja az, hogy Kishantos és a Greenpeace békés tiltakozása miatt kára keletkezett, ezért többek között ennek a biztonsági szolgálatnak a díját, valamint a 14 millió forint késedelmi kamatait, és a teljes perköltséget akarta megfizettetni az ökogazdasággal és a Greenpeace-szel. A még 2015-ben indított pert akkor egyetlen tárgyalás után felfüggesztették, és elhalasztották a Kishantossal kapcsolatban folyamatban lévő egyéb perek befejeztéig, melyek hazai szakaszai 2019 tavaszán zárultak le, de a véleményünk szerint jogszabályokat sértő döntések miatt Kishantos az Európai Emberjogi Bírósághoz fordult.

A Greenpeace 2013 óta folyamatosan támogatja Kishantos harcát az igazságért, az erről szóló idővonalunkat lásd itt.

Nyitókép: A per első tárgyalásán, 2015. november 10-én 31 civil szervezet közel száz tagja demonstrált a két alperes iránti szolidaritásból a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt, és adott ki közös nyilatkozatot „A bátorságot nem lehet beszántani” címmel.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek