Hirdetés

Ma reggel a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ökológiai mintagazdaságát megszállták az NFA vitatott földbérleti pályázatának „nyertesei”. Területeit egy biztonsági cég emberei lezárták, és a fejlődő vetéseket – a rendőrség asszisztáló jelenléte mellett, az illetékes államtitkár egyetértő nyilatkozata kíséretében – megsemmisítették.
Ez itt a vége a közjót és az azt szolgáló intézményeket védő állam mítoszának!

A TESZ mozgalom kezdeményezőjeként, leköszönő országgyűlési képviselőként és aggódó polgárként fordulok honfitársaimhoz, segítségüket kérve. Ma kora reggel a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ökológiai mintagazdaságát megszállták az NFA vitatott földbérleti pályázatának „nyertesei”. Területeit egy biztonsági cég emberei lezárták, és a fejlődő vetéseket – a rendőrség asszisztáló jelenléte mellett, az illetékes államtitkár egyetértő nyilatkozata kíséretében – megsemmisítették. Tették ezt annak ellenére, hogy a földbérletek ügyében még nem született jogerős bírósági döntés, és az új „nyerteseket” a hatóság – kérésük ellenére – sem helyezte birtokon belül. Az állam pedig nemcsak asszisztál mindehhez, hanem a bűncselekmény alapos gyanúját felvető akcióhoz bíztatást is ad.

Ez itt a vége a közjót és az azt szolgáló intézményeket védő állam mítoszának!

Itt már csak az együttes kiállás és a nyilvánosság ereje segíthet. Ez most már nem csak a közhasznú, közösségeinket és a vidéket hosszú évek óta odaadóan szolgáló, nemzetközi rangú vidékfejlesztési központról, ökológiai mintagazdaságáról és népfőiskolájáról, felbecsülhetetlen értékeiről és nagyszerű munkatársai szól. Kishantos sorsa saját jövőnket is előre vetíti, ha a mohó, zsákmányszerző maffiacsaládok hálózata és az azt kiszolgáló állam „kétharmados”, „feudális” brutalitása rajtuk következmények nélkül, büntetlenül átgázolhat.

Ángyán József
2012 04 12

Kapcsolódó cikkeink:

Eddig 100 milliós pusztítás és erődemonstráció Kishantoson

Riadó Kishantos! Likvidálják az ökogazdaságot

Magyar gyomorba magyar élelmiszert!

Miért, miért, miért? Milyen gazda, aki pusztít? Kishantos igazáért

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás