Hirdetés

2015-ben Kiskunhalason a Szilády Áron utcában drasztikusan lecsonkolták az ott található keleti ostorfákat /Celtis ocidentalis/. Sajnálatos módon 8 plusz 1 fa a csonkolás után elpusztult.

Kiskunhalas Város 59/2005.(11.30.) sz. önkormányzati rendeletének 5. sz. melléklete a Radó Dezső által kidolgozott fa érték meghatározást rendezi. A fentiek értelmében a megfelelő szorzók alkalmazása szerint, mivel hetven évesnél idősebbek, egy fa értéke 1. 400.000 azaz egymillió négyszázezer forint az elpusztított fák összes értéke pedig 12.600.000 azaz tizenkétmillió hatszázezer forint.

A kipusztított fák pótlása nem lehetséges, mert az út rendkívül szűk és éppen annyi hely van a fák számára amennyit törzsükkel kitöltenek, valamint közmű van alattuk. A fák lombkoronája a jármű forgalom által felkavart port lefogta, csökkentve ezzel a környezet terhelést.

Egyedi bűnük abban rejlett, hogy mint a fák általában lomb hullatók, ezért az esőcsatornába is jutott falevél, azok takarítása helyett lefejezték őket.

A fent említett önkormányzati rendelet alapján gondatlanságból elkövetett természetpusztítás miatt feljelentés történt és nyomozati szakaszban van az ügy. Természetesen a városi főkertész felmondott, lehet hogy ég a talpa alatt a talaj – írta a greenfonak  Fehér Péter, a Szélkiáltó Természetvédő Egyesület vezetője. 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás