Hirdetés

A Miniszterelnökség különdíját vehette át Móra Veronika a Norvég Civil Alap magyarországi támogatásait felügyelő Autonómia, DemNet, Kárpátok és Ökotárs alapítványok nevében, 2017 november 16.-án, a Norvég Alap 2009-2014-es pályázati ciklusának zárókonferenciáján.

A díjat a civil szervezetek a sikeres lebonyolításért kapták – számolt be honlapján és az FB oldalán az elismerésről az Ökotárs.

Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára külön kiemelte, számos fejlesztést, például iskolafelújításokat és falusi közterek rendebtételét látni a program kapcsán. Ehhez azonban hozzátette hogy “a megvalósítás nem volt mindig zökkenőmentes.” Ezzel minden bizonnyal arra utalt 2014 folyamán a Miniszterelnökség alá tartozó KEHI éppen az Ökotárs Alapítványon és a Norvég Civil Alapon keresztül csapott le először a civilekre, magát Móra Veronikát és munkatársait pedig nemes egyszerűséggel sikkasztással vádolta meg a kormány és Lázár János. Az Ökotárs irodájában 2014 nyarán még – később törvénytelennek minősített – házkutatást is tartott a Készenléti Rendőrség, a fellépés során pedig Móra Veronikát botrányos körülmények között, látványosan bilincsben vitték el a helyszínről.

Az ügyből komoly diplomáciai feszültségek is keletkeztek Norvégiával. Most, három évvel később azonban a kormány már igyekszik úgy tenni mintha semmi sem történt volna, és a civilek támadására is új fegyvert, a Soros-ellenes kampányt talált, de ebből már kihagyta a norvégokat- emlékeztetett rá a Mérce.

Az EU-s tagországokon kívül Norvégiát és Svájcot is magába foglaló Európai Gazdasági Társulás és a Norvég Királyság közreműködésével magyar civilek kezdeményezésére létrehozott Norvég Civil Támogatás Alap új, ötéves finanszírozási ciklusának előkészítése már folyamatban van.

Lásd még a 444.hu összeállítását: Orbán utasítására vegzálták, most a Miniszterelnökség kitüntetését kapta meg a norvég civil pénzek kezeléséért az Ökotárs Alapítvány
 

Norvég Civil Alap: kormányzati erődemonstráció és civil szimpátiatüntetés

Norvég Civil Alap: kormányzati erődemonstráció és civil szimpátiatüntetés

2014. szeptember 8-án reggel váratlanul kiszállt a Nemzeti Nyomozó Iroda a Norvég Civil Alapot kezelő Ökotárshoz, majd később a Demnethez is. A nyomozók egész napos vesztegzár alá vették a civil szervezetek irodáit. Délután hatkor a rendőrök lakására kísérték haza Móra Veronikát, az Ökotárs alapítvány vezetőjét, akinek lefoglalták laptopját, és olyan anyagokat is, amelyeknek nem volt közük a Norvég Civil Alap ügyeihez.

5-600 ember gyűlt össze
délután az Ökotárs Alapítványnak otthont adó belvárosi Szerb utcai épület előtt, hogy tiltakozzanak az alapítvány ellen indított rendőrségi vegzálás ellen. Mert abban minden jelenlevő egyetértett, hogy nehéz hagyományos rendőrségi intézkedésnek tekinteni, amikor egy esetleges pénzügyi szabálytalanság miatt folytatott nyomozást tucatnyi készenléti rendőr látványos társaságában folytatnak le.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás