A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Klímasztár díjat kapott Veszprém az Európai Klímaszövetségtől a klímastratégiájáért és az e területen megvalósult beruházásaiért.

20 évvel ezelőtt alakult meg az Európai Klímaszövetség, valamint annak magyarországi hálózata, a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség, mely KlímaSztár 2011 – Helyben az éghajlat védelméért címmel felhívást tett közzé az önkormányzatok részére a legjobban megvalósított éghajlatvédelmi tevékenyégért járó díjért. Ezt Veszprém el is nyerte, majd pályázata alapján az Európai Klímaszövetség díját is megkapta – közölte Józsa Tamás, a polgármesteri kabinet vezetője. Veszprém olyan fejlesztéseket, projekteket mutatott be pályázatában, amelyekkel az önkormányzat hozzájárult az éghajlatváltozás fékezéséhez. Ilyen például a Veszprém Megyei Jogú Város Energiai Stratégiája, A kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében program, valamint a kerékpárút hálózat fejlesztése – ismertette Józsa Tamás.

Veszprém energiapolitikájának sarkalatos pontja, hogy 2026-ra 25 százalékkal csökkenti a város szén-dioxid kibocsátását, és részben törekszik az energiafüggetlenségre. Energiaigényének 20 százalékát helyben megtermelt, megújuló energiákból kívánja fedezni.
Az energetikai stratégiában megfogalmazott célok a város élhetőségének fenntartásán túl a kistérségekre és a megyére kiható intézkedéseket, az elvégzendő teendőket, a végrehajtásért felelős személyeket és szervezeteket is meghatározzák; míg energiastratégiánk az élhetőség fenntartására összpontosít, addig a Kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében megvalósult projekt az ökológiai fenntarthatóság irányába fordul – közölte Józsa Tamás.

A projekt keretében a Séd patak völgyében létrejött a vár alatt egy túraútvonal, mely a veszprémi várat köti össze az állatkerttel, láthatóvá teszi a sétaút mentén található két Árpád-kori műemléket, a Margit romokat és a Veszprémvölgyi Apácák Kolostorának romjait, valamint felújította a Jezsuita templomot. A majd 12 hektáros közpark felújítása során nagyarányú parkosítást és zöldfelület-rendezést végeztek a tájépítészeti ritkaságokkal teli parkban, három új játszóteret építettek, helyreállították a városi dísztavat, megújították a Szent István völgyhíd sziklakilátóját és a Szent Benedek hegyi sétautat. A Kolostorok és kertek projektre másfél milliárd forintot költött a város, részben uniós forrásból.

A közlekedés, ezzel együtt az energia felhasználás fenntarthatóbbá tételére létesült a hivatásforgalmi kerékpárút, melynek legfőbb célja a munkahelyek, valamint közszolgáltatások elérhetőségének megkönnyítése; a KlímaSztár pályázatban bemutatott, a belvárostól a déli intézményközpontig létesült kerékpárút mára tovább bővült – tájékoztatott Józsa Tamás. A most létesült nyomvonallal összekapcsolódik a Veszprém-Balatonalmádi, a kádártai és a déli intézményterület kerékpárútja, így a kerékpáros útvonalak hossza a városon belül 8,6 kilométer lett, számos oktatási és nevelési, közigazgatási és közszolgáltatási intézményt, továbbá több száz munkahelyet, számos tömegközlekedési eszköz megállóhelyeit köti össze. Veszprém kerékpárutakra az elmúlt két évben uniós források bevonásával összesen 600 millió forintot költött, a Veszprémet Nemesvámossal, illetve Márkóval és Bánddal összekötő kerékpárút építésének pedig most fogtak neki, 800 milliós beruházással – szögezte le Józsa Tamás.
Veszprém a klímasztár díjat jövő héten veszi át a Bécs melletti Schlosshofban.

Kapcsolódó anyagok:

ZöldLak lesz a romlakból Veszprémben

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás