A rovat kizárólagos támogatója

A klímaváltozás egyre nagyobb fenyegetést jelent a nemzetközi biztonságra – hangsúlyozta Heiko Maas német külügyminiszter, aki szerint a migráció erősödésére lehet számítani, de ez csak tünet, az okot a globális felmelegedés miatt elviselhetetlenebbé váló területeken kell keresni. A német figyelmeztetés gordiuszi csomót jelenthet a magyar kormányzati kommunikáció számára, amely a migránsokkal való fenyegetéssel tart rettegésben választói csoportokat, a klímaváltozással való riogatást viszont csak Soros György újabb trükkjeként igyekszik beállítani.

“Az éghajlatváltozás biztonságpolitikai következményei elleni küzdelem globális fellépést igényel” – emelte ki Heiko Maas tegnap Berlinben, a Klíma és Biztonság című konferencia megnyitóján. A német miniszter szerint a klímaváltozás következményei jóval túlmutatnak a környezeti aggályokon, ugyanis a világ egyes részein az éghajlatváltozás fenyegetést jelent a békére és a biztonságra.

A klímaváltozás elleni küzdelemben Németország szeretne még aktívabb szerepet vállalni, egyfelől más országokkal együttműködve, másfelől korai előrejelző rendszerek létrehozásával. A korai előrejelző rendszerek révén időben azonosítani lehet a veszélyeket és kezelni lehet őket.

Németország emellett fontosnak tartja, hogy tudományos elemzések készüljenek arról, hogy a klímaváltozásnak milyen hatásai vannak a biztonsági helyzetre. Maas beszédében hangsúlyozta, hogy javítani kellene az ENSZ cselekvőképességét, például együtt kellene kezelni a béke, a biztonság és az éghajlat kérdéseit. Ezzel kapcsolatban példaként említette az afrikai pásztorok és a gazdák közti feszültségeket, emellett hangsúlyozta, hogy a vízhiány a mezőgazdasági termelés hanyatlásához és feszültségekhez fog vezetni.

Menekülttábor Kongói Demokratikus Köztársaság kép: wikipedia

“A menekülés és a migráció a következmények, és ezek tovább súlyosbítják a válságokat” – figyelmeztetett beszédében Maas. Azt mondta, a klímaváltozás egyaránt jelent kül- és biztonságpolitikai fenyegetést, mivel az éghajlati változások kockázati tényezőként működhetnek: felerősíthetik a fennálló konfliktusokat, illetve a politikailag egyébként is instabil térségekben további feszültségek kiváltói lehetnek.

A logikusnak tűnő német álláspont feladhatja a leckét a magyar kormánypártnak, de akár még Donald Trump gyakran igen egyszerűnek tűnő világképének is. Míg ugyanis a hazai kormánykommunikáció évek óta arról szó, hogy az – egyébként valóban megoldandó feladatot jelentő – migráció kb. azonnali életveszélyt jelenthet mindenki számára, Orbán Viktor holdudvarából az európai parlamenti választás kapcsán – és főleg a voksolás eredménye után – egyre gyakrabban hangoznak el olyan mondatok, melyek azt sugallják, hogy a klímaváltozás nem is komoly dolog, csak az Európában egyre csak erősödő sorosista zöldpártok figyelemelterelő trükkje.

Kapcsolódó anyagok:

Bayer Zsolt most a zöldek ellen uszít

Európa bezöldült – Magyarország nem

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek