A rovat kizárólagos támogatója

Budapest első klíma közösségi gyűléseire két szeptemberi hétvégén került sor a Városházán, melynek az volt a célja, hogy a budapestiek véleménye, ötlete beépülhessen Budapest klímastratégiájába. Az 50 résztvevő által legnagyobb arányban támogatott 8 javaslatot a tegnapi záróeseményen mutatták be.

Budapest vezetésével közösen a DemNet 2020 őszén  – először az országban – a gyakorlatban is kipróbálta a részvételi demokrácia egyik emblematikus eszközét, a közösségi gyűlés módszerét. Ezzel az innovatív, új módszerrel, a budapestiekkel közösen keresik a választ egy mindannyiunkat érintő kérdésre: hogyan válaszoljon a város a klímaváltozás kihívásaira?

2020 augusztusában a Fővárosi Önkormányzat tízezer véletlenszerűen kiválasztott budapestinek küldött meghívót a közösségi gyűlésre. A meghívóra válaszoló többszáz budapesti közül már a DemNet választott ki 50 főt, akik korra, nemre, végzettségre és lakóhelyre reprezentatív módon tükrözték a főváros 18 év feletti lakosságát. Ők lettek a gyűlés résztvevői. A közösségi gyűlés két szeptemberi hétvégén tartott, és a résztvevők szakértők és facilitátorok segítségével beszélgettek arról, hogy hogyan mérsékeljük a klímaváltozás folyamatát, és hogyan lehet a város élhetőbb a budapestiek számára.

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes, Karácsony Gergely főpolgármester, és a legfiatalabb és legidősebb “klímaönkéntes”. fotó: Sarkadi Péter greenfo.hu

Az első találkozón készült korábbi podcastunk: Részvételi demokrácia zöldben – mi is az a budapesti klímastratégia közösségi gyűlés 

A résztvevők a gyűlés végén egy nyolc pontból álló ajánláscsomagot fogadtak el arról, hogy a klímaváltozás elleni harcban milyen célokat tűzzön ki maga elé a Főváros, és hogyan valósítsa meg azokat. A szervezők a Fővárostól ígéretet kaptak arra, hogy a közösségi gyűlés ajánlásait beépítik a 2020 őszén elfogadandó fővárosi klímastratégiába, amelyről majd a Fővárosi Közgyűlés dönt.

Tegnap este a budapesti Újvárosháza díszteremében mutatták be a civilek végleges nyolc pontját. A közösségi gyűlés záró eseményén a résztvevők névre szóló oklevelet is kaptak.  Sarkadi Péter itt készült összeállításában megszólalnak a résztvevők, Ámon Ada a főpolgármester klímaügyi megbízottja, a Fővárosi Önkormányzat Klíma és Környezetügyi Főosztályának vezetője, Bart István, a közösségi gyűlés szakmai programjának klímapolitikai vezető szakértője és elsőként Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes.

A 2020 április 22-én, a Föld Napján indult podcastunk adásait meghallgathatja Soundcloud oldalunkon, elérheti az anchor megosztón keresztül több alkalmazásban (breaker; google podcast; overcast; pocket cast; RadioPublic; ezekben fel is iratkozhat ránk)

Greenfo podcastok a Spotify-on Greenfo podcastok az iTunes-on

Podcastunk RSS-csatornája itt található.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek