Hirdetés

Visszatért a fokozottan védett nyugati földikutya a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területére. A Pest-megyéből közel fél évszázada kiveszettnek vélt Spalax leucodon populációját fedezték fel a húsvéti ünnepek utáni napokban Albertirsa külterületén.

A megtalálás érdeme az Albertirsa Barátainak Köre Természetvédelmi Csoportjának (ABKTCs) tagjait illeti. A település külterületéhez tartozó, volt homokháti élőhelyeken, jelenleg kiskertek, szőlő ültetvények, nyaralók, lucerna táblák és telepített akácosok színesítik a tájat. Ebben a környezetben észlelték az első állatot, amely táplálkozni jött a felszínre. A felfedezés után április 27-én, majd május 05-én a helyi természetvédelmi csoport tagjai, a Magyar Természettudományi Múzeum (MTTM) munkatársai, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI), valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) munkatársai érkeztek a helyszínre. A terepbejárás alatt kiderült, hogy túráscsoportok nagy számban fordulnak elő a Gerje menti gyepeken is, melyek klasszikus élőhelyeknek számítanak.

Május 05-én két állatot is sikerült fogni a lelkes csapatnak. Az első megfogott egyedet -egy idős hímet- Köpönyegnek nevezték el, a második fogott állat -egy szoptatós nőstény- pedig az Albertina nevet kapta. Mindkét állatból vér és szövet mintát vettek a kutatók, majd a saját járat rendszerükbe engedték őket szabadon. A mintavételre a genetikai vizsgálat miatt volt szükség, hiszen az alfajhoz való tartozás csakis így dönthető el.

A pontos alfajt és a most felfedezett populáció méretét egyenlőre nem tudtuk meghatározni, de az biztos, hogy egy rendkívül ritka, különösen veszélyeztetett fajjal gazdagodott az Igazgatóság természeti értékeinek leltára. A természetvédelmi feladatok azonban csak most kezdődnek. A részletes felméréseket, az élőhelyek stabilizálása, majd esetleges fejlesztése kell hogy kövesse. A területek jogi védelmének biztosítása a helyi önkormányzat és a hivatásos természetvédelem közös feladata lesz – írta Hegyi Zoltán természetvédelmi őr a park honlapján.

Kapcsolódó anyagok:

Természetvédelmi területet lett a bajai földikutya-rezervátum

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás