Hirdetés
greenfo

Levéllel fordult a miniszterelnökhöz öt civil szervezet, arra kérve Gyurcsány Ferencet, nevezzen ki kormánybiztost a 10-es út építési terveinek felülvizsgálatára, mert álláspontjuk szerint pazarló és ésszerűtlen beruházás kezdődik.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke szerint a szabálytalanságok közé tartozik, hogy a környezetvédelmi hatóságoktól csupán a tervezett út 4 kilométeres szakaszára van engedély, a többi védett területen menne át, amit a hatóság elutasított. Így a csonka út egyedül a közelben épülő új Auchan bevásárlóközpont jobb megközelítését tenné lehetővé közpénzből. A munkacsoport vezetője kifejtette, a civil szervezetek számításai szerint az e célra elkülönített 13,5 milliárd forint felhasználásával lehetővé válna, az ő ajánlásuk alapján kijelölt, a természetvédelmi területeket nem érintő elkerülő út megépítése, s mindez a 10-es út gördülékenyebb forgalmát is elősegítené. Ezeknek az alternatíváknak a megvizsgálása, érvényre juttatása indokolja a kormánybiztos kinevezését.

Kapcsolódó anyagok:

A semmit el nem kerülő út

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás