A rovat kizárólagos támogatója

A Fidesz jócskán megemelte a termékdíjakat, de a befolyt összeg nem a környezet védelmét szolgálja, hanem nagyrészt a költségvetésben tűnik el. Nem teljesültek az unió által elvárt begyűjtési elvárások – áll az LMP közleményében.

Felszámolta a gyártói felelősségen alapuló hulladékkezelési rendszert, a helyette létrehozott újabb sóhivatal, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség viszont 2012-ben képtelen volt ellátni a feladatát: a kibocsátott csomagolások 60 százaléka helyett alig 45 százalék visszagyűjtését és kezelését tudta megszervezni. Az OHÜ az év derekán írta ki a közbeszerzéseket, az év végén kötötte meg a szerződéseket, így nem csoda, hogy nem teljesültek az unió által elvárt begyűjtési elvárások.

Az OHÜ adatai szerint a csomagolóanyag-kibocsátás egymillió tonna fölött volt 2012-ben, de csak 357 ezer tonna ipari-kereskedelmi hulladék begyűjtése és hasznosítása várható, és ehhez jön még körülbelül 60 ezer tonna lakossági gyűjtés. Így az OHÜ szerződéses rendszerén belül mindössze 36 százalékos a hasznosítási arány. Ehhez hozzá lehet még adni körülbelül 50 ezer tonna fémhulladék hasznosítást, valamint 58 ezer tonna termikus hasznosítást. Így – mindent beszámítva – az összesített hasznosítási arány 45 százalék, ami az elvárt 60 százaléktól igen távol van. Ezért az Európai Unió büntetni fog, de ennél is nagyobb baj, hogy a nem szelektált hulladék a szeméttelepekre került, ami elvesztegetett nyersanyagot és energiát jelent.

Ennél jóval többet teljesített a sokat szidott és korruptnak kikiáltott koordinátor szervezeti rendszer az elmúlt években.

Az állam 60 milliárd forint termékdíjat hajtott be, de ebből csak 15 milliárdot adott az OHÜ-nek hasznosítási célokra. Az általuk bemutatott adatok alapján megállapítható, hogy 2012-ben – az azt megelőző évvel összehasonlítva – visszaesett az ipari-kereskedelmi csomagolások begyűjtése, a lakossági begyűjtés, sőt az ágazatba áramló források nominális összege is.

A Fidesz lényegében visszahozta a kezdeti programgazdai rendszert, most is csak néhány szereplő fér hozzá a termékdíj forintokhoz, és rajtuk múlik, hogy a piacon ki marad talpon és ki nem. Nagy múltú hasznosító cégek mentek tönkre tavaly, és sok kkv is kénytelen volt feladni, mert támogatás hiányában képtelenek voltak elvégezni a hasznosítást.

Az OHÜ által bemutatott adatokból nem derül ki a lényeg, nem lehet tudni, hogy valójában mennyi hasznosítás történt, és nem lehet tudni, hogy pontosan milyen teljesítés áll a kifizetések mögött, ezért az LMP közérdekű adatkéréssel fordul az állami koordináló szervhez.

Budapest, 2013. január 17.

Szilágyi László
országgyűlési képviselő

Kapcsolódó anyagok:

Kukában a környezetvédelem

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás