Egy uniós védelem alatt álló madár, amely óriási károkat okoz a halgazdaságoknak: becslések szerint idén akár hatvanezer kárókatona, más néven kormorán is telelhet Magyarországon.
– Ekkora halpusztító soha nem volt az édes vizekben, mint ez – szögezte le Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője az Euronewsnak. – A túlhalászott tengerekről berepülnek, amikor megjönnek a hideg téli szelek, és itt jön a katasztrófa: az egyetlen olyan nem szelektíven halászó állatról beszélünk, ami nem illik bele ebbe a faunába. Mint a farkasok, csoportosan vadásznak. Szétverik a vermelő, lenyugodott, lepihenő állományokat, amik ettől megbetegszenek és tönkremennek. Egy elfogyasztott halra három pusztulás jut. Közben még tönkreteszik a galériaerdőket is, mert a savas ürülékük lemarja a fákat.
A halastavak ostora
A horgászok, valamint a halszaporítással és neveléssel foglalkozó vállalkozások tiszta szívből gyűlölik a kárókatonát, amely valóban óriási károkat okoz a halállományban. Egy alapvetően tengeri madárról van szó, amely kisebb létszámban (2500-3000 példány) Magyarországon is fészkel, de tömegesen télen jelenik meg a magyar vizeken. Abban a legtöbb forrásunk egyetért, hogy ilyenkor rendszerint 30-40 000 darab tartózkodik Magyarországon, de Lévai Ferenc szerint az idei enyhe télen akár 60 000 is telelhet az országban, katasztrofális következményekkel.
– Tönkreteszi azt az ökoszisztémát, aminek a jó része védett – sorolta a madár bűneit Lévai az Euronewsnak. – Nem válogat, minden hengeres testű halat megeszik, a száján befér bármi, a nyolcvan dekás ponty vagy a kilós csuka, a félméteres angolna. A Balatonon a süllőt szemenként szedi le az akadóról, a nyomorult süllő nincs ahhoz hozzászokva, hogy őt két és fél méter mélyen megtalálja bármi egy kő mögé bújva. Na, a kormorán igen.
Egyetlen ilyen madár egy nap alatt fél és egy kiló közötti halat eszik meg, ez a rendszeresen Magyarországon telelő állománnyal számolva is több ezer tonna halat jelent évente. Ugyan uniós védelmet élvez, de Magyarországon a védett területeken kívül lehet riasztani és gyéríteni is, védett területeken pedig kvóta alapján.
– Rendkívül nehéz a védekezés ellenük, hiába jártuk ki pár évvel ezelőtt, hogy lőhető legyen – panaszolta Lévai Ferenc. – Uniós védelem alatt állnak, de nemzeti hatáskörben hagyták a gyérítését. Hiába lőhetjük, tízmillió forintszám megy el a patron. A minisztérium már lődíjat ad érte, mint a rókáért, szajkóért vagy a szarkáért, ennek ellenére is nagyon nehéz megvédeni tőle az állományt. Hiába mondjuk a természetvédőknek, hogy vannak egyszerű megoldások arra, hogy kihűtsük a tojást: nem engedjük a madarat leszállni 24 óráig, a madár kotlik tovább, de szaporulat nem lesz – mindig kitalálnak valamit a nemre.
Az egykori halállomány ezredrészén osztozunk a kormoránnal
Mondhatnánk azt, hogy a kárókatona a halgazdaságok és a horgászok problémája, de az is nyilvánvaló, hogy a természetes vizekben is komoly bajokat okoz.
– A hatékony európai védelem miatt negyven év alatt negyvenszeres volt az állománynövekedés – mondta az Euronewsnak Szendőfi Balázs halkutató és természetfilmes. – A Magyarországon költő néhány ezer madár éppen annyi, vagy még kevesebb, mint amit elbír a vízi ökológia, az ideérkező 35-30 000 telelő madár az, ami a gondokat okozza.
A halkutató szerint erről azonban legkevésbé a kormorán tehet. Az egyik ember okozta tényező a klímaváltozás, ami miatt a hazai vizek már szinte soha nem fagynak be. A kárókatona tengeri madár, az Északi és a Balti-tengerről a Földközi-tengerre járna telelni, az egykori tengeri halbőséghez, illetve a folyószabályozások és mocsárlecsapolások előtti magyarországi halbőséghez alkalmazkodott. – 200 év alatt a borúlátóbb becslések szerint a magyarországi halállomány egy ezrelékére csökkent – hangsúlyozta Szendőfi. Ami viszont megmaradt, arra Szendőfi szerint már a kárókatona is veszélyt jelent. A kutatók rendszeresen vizsgálják a kormoránok gyomortartalmát, és rengeteg védett halat is találnak, vagy olyat, ami ugyan nem védett, de az állománya már nagyon sérülékeny, és mesterséges úton nem pótolható vissza, mert senki nem szaporítja halastóban.
Napi egy tonna garda a Balatonból
– Több helyen részt vettem gyérítésen – mesélte Szendőfi az Euronewsnak. – Az egyik ilyen Tihany, ahol az egyik legnagyobb gardaállomány él, vagy hát inkább állomány-maradvány – erről a fajról is azt kell tudni, hogy egyre jobban fogyatkozik. A Tiszában és a Dunában nagyon elvétve található meg, viszont a Balatonnál, a híres tihanyi garda-kút helyszínén elég sok él még. Ott egy 1500 tagú madárkolónia vert tanyát télire és ott a gyérítések során, az 1500-ból 20 madarat sikerült lelőni, hármat bontottak fel, és kizárólag gardát találtak a gyomrukban. Ezt felszorozva a madarak napi háromnegyed-egy kilós fogyasztásával megkapjuk, hogy ez az 1500 madár napi egy tonna gardát eszik ki a Balatonból naponta. Ez egy elég durva szám egy olyan halfaj esetében, amely szintén nem pótolható, senki nem szaporítja, nem tenyészti, csak a természetes úton szaporodó és áttelelő állománytól várható majd a reprodukció.
Szendőfi szerint az emberi terhelés mellett semmiképpen nem szabad elmenni, a kárókatona okozta bajok még mindig eltörpülnek mondjuk a 700 000 magyar horgász okozta környezeti terhelés mellett. Ugyanakkor a halastavak gondjaira szerinte nem szabad legyinteni, ugyanis a természetes vizek olyan gyalázatos ökológiai állapotban vannak, hogy azok szerepét részben a halastavak vették át, és ha ezek gazdaságilag ellehetetlenülnek, az tovább ront a helyzeten.
A zsákmány túlszaporodja a ragadozót – ha hagyják
– Természetes vizek esetén a kárókatona valóban egy predációs nyomás a halállományra nézve, de ökológiai szempontból ezeken a vizeken a halállománynak az volna a dolga, hogy a kárókatonát túlszaporodja – kezdte a beszélgetésünket Nagy Dénes a Magyar Madártani Egyesülettől. – Ennek viszont nem a kárókatona az akadálya.
Ökológiai szempontból arról van szó, hogy a természetes vizeket túl sok mindenki használja. Kézenfekvő a 700 000 horgászt említeni, de még csak nem is feltétlenül róluk van szó. Az árvízvédelem miatt gátak közé vannak szorítva a folyók, nincsenek nagy árterek, elveszett rengeteg ívóhely – ehhez képest még most is a Duna további mélyítése van napirenden. Legalább a mellékágakat rehabilitálni kellene, ez nagyon sokat segítene nem csak a halállományon, de gyakorlatilag az összes vízi élőlényen – erre évek óta nem jutott energia. A hajóforgalom okozta hullámzás miatt rengeteg halivadék pusztul el. Továbbra is vannak vízszennyezések, hiába oldotta meg összes uniós tagállam a szennyvíztisztítást, most jönnek a hírek arról, hogy hormonhatású anyagok és gyógyszermaradványok nem kerülnek ki a vízből a tisztítás során, ez hat a halakra is, most volt a Szamoson nehézfém-szennyezés, de ez rendszeresen előfordul. Óriási terhelést jelent a mezőgazdaságból a vizekbe kerülő növényvédőszer és műtrágya.
– De van egy csomó olyan emberi haszonvétel is, ami negatívan hat a halállományra, mondjuk a jetski-pálya közelében a halak nem szívesen ívnak – tette hozzá Nagy Dénes. – És akkor még itt van a klímaváltozás, ami a vízi állatokra jobban hat, a melegedés miatt az oldható oxigén mennyisége csökken a vízben.
A kárókatona, mint tünet
Európa számos országában – elsősorban Franciaországban és Németországban – a magyarországihoz hasonló károkat okoz a kárókatona, amelyet az uniós védelem keretei között engedélyezett mértékben ritkítanak. Más uniós országokban viszont a kormoránt szigorúan védik. Az érdemi gyérítéshez is uniós összefogásra lenne szükség, ez azonban a madár védelme mellett kiálló országok miatt valószínűtlen. A probléma nagyságrendje azonban nem csökken.
A WWF és más természetvédelmi szervezetek legfrissebb közös jelentése szerint az édesvizek élővilága az összes többi élőhelynél gyorsabban pusztul. A harminc kilogrammnál nehezebb édesvízi halfajok 94%-a pusztult ki, 1970 óta az édesvízi vándorló halak állománya 76%-kal csökkent. Az édesvízi halfajok egyharmadát a kihalás veszélye fenyegeti.
