A rovat kizárólagos támogatója

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el az “Év madara” programot, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. 2021-ben a lakosság előző évi szavazata alapján a cigánycsuk nyerte el ezt a címet, így idén ez a madár a természetkímélő gazdálkodási módszerek népszerűsítésének nagykövete.

Az idei szemléletformáló kampányban az MME partnere a Telenor, és beszállítója, a Cellect is. Az Év madarát ábrázoló telefontokok május 10-től elérhetőek, kizárólag a Telenor webshopján, fekete, zöld és korall színben.

Cigánycsuk hím kép: Nagy Róbert

A mezei verébnél kicsit kisebb cigánycsuk apró rovarokból, pókokból, hernyókból álló táplálékát a növényzet csúcsáról lerepülve többnyire a talajon fogja meg. A sík, domb- és hegyvidékek nyílt, gazos-bokros területek jellegzetes madara. Száraz növényi szálakból álló fészkét a tojó a talajra, fűcsomó tövébe építi. Évente kétszer is költ. Fészekalja alkalmanként 4-7 tojásból áll. Rövid távú vonuló, a telet az európai és észak-afrikai Mediterráneumban tölti.

A magyar állomány 1999-2019 közötti 54%-kal csökkent. Megfogyatkozása hátterében a nagyüzemi mezőgazdaság élőhely-átalakítása, a gazos-bokros élőhelyek megszűnése, beszántása, továbbá a növényvédőszerek okozta rovartáplálék-hiány veszélyeztetheti. Annak érdekében, hogy ez a folyamat megállítható és megfordítható legyen, olyan természetkímélő gazdálkodási módszereket kell szélesebb körben alkalmazni, és az Európai Unió agrártámogatási rendszerén belül finanszírozni, mint a szegélyélőhelyek meghagyása a gyepek és gazosok égetésének további tiltása (további részletek:

Az MME, a Telenor és a Cellect együttműködésében most olyan mobiltokok készültek, amelyek 100%-ban környezetbarát, növényi, biológiailag lebomló, komposztálható tokok, ezzel is támogatva a természet védelmét. A limitált szériás tokok designját Czikkely Panni formatervező művész-grafikus álmodta meg: „Így szállt mobilra az Év madara” – Czikkely Panni videója az alkotás folyamatáról ezen a linken érhető el.

Reméljük, a partnerség révén még több emberhez eljut a cigánycsuk üzenete a nagyüzemi mezőgazdaság természetközelivé tételéről! Az ipar jellegű, rendkívül környezetpusztító agrárgazdálkodási gyakorlat megváltoztatása szinte lehetetlennek tűnő feladat a lakosság szemszögéből nézve, pedig egyénenként is sokat tehetünk azért, hogy a fenntartható mezőgazdaság kielégítse a lakossági igényeket és mellette élőhelyet biztosítson az állatoknak, növényeknek. Ha vásárláskor a fenntartható gazdálkodásból, helyből származó termékeket keresik a fogyasztók, máris célba ért az Év madara egyik fő üzenete.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek