Nem csak a romákat sújtja a szegénység azon formája, amikor a környezeti javakban szegény egy közösség, a környezeti hátrányokban viszont gazdag. Sőt, bizonyos formái a környezeti igazsgátalanságnak még csak nem is a legszegényebbeket hozzák nehéz helyzetbe.
Vida Viktor beszélgetése Kovách Eszterrel, a Védegylet munkatársával egy olyan program zárásakor, amely egy Magyarországon új fogalmat, a környezeti igazságosságot járta körbe.
Véget ért a Védegylet első „környezeti igazságosság” projektje. Miért vágtatok bele másfél évvel ezelőtt?
Az egyik célunk az volt, hogy megnézzük, ez a környezeti igazságosság fogalom mit takar nálunk. A fogalom ugyanis a 70-es években született az Egyesült Államok Észak-Karolina államának Waren-megyéjében, amikor a feketék egy lakóhelyük közvetlen közelébe tervezett szeméttelep ellen tiltakoztak. Eleinte ezért a „környezeti rasszizmus” kifejezést használták. A fogalom azért változott, mert nyilvánvaló, hogy nem mindig egy másik etnikai csoport az, amelyik a környezeti kockázatot aránytalanul viseli, míg a környezeti előnyökből keveset kap – sokszor szimplán a többségi társadalom legszegényebbjei járnak rosszul.
Nálunk mi a helyzet? Csak a romákat érinti a környezeti igazságosság? Vagy vannak már a többségi társadalom tagjai között is szegények, akik környezeti igazságtalanságokat szenvednek el?
Nem. A társadalom minden rétegét, nem csak a romákat érintheti a környezeti igazságtalanság, így például az időseket, a vidéki kistelepülések lakóit, a sokgyermekes családokat. Az időseknél és a sokgyermekes családoknál az energiaszegénység, az energiához való hozzáférés a probléma. A vidéki kistelepülések esetében a csatornázás hiányát állapítottuk meg.
“Aki szegény, az a legszegényebb”? Úgy értem, szegénység = környezeti igazságtalanság?
Szerencsére nem minden mélyszegénységben élő van kitéve környezeti kirekesztésnek, de sajnos nem csak a szegényeket érintik a környezeti igazságtalanságok. Lásd például a mostani vörösiszap-katasztrófát, amely Devecseren és Kolontáron a jobb módú embereket ugyanúgy sújtotta. Éppen ezért a mi projektünknek is két pillére volt. Az egyik csoportunk a szegények környezeti igényeivel foglalkozott a másik csoportunk a szennyezésekkel kapcsolatos témákkal.
A szennyezések is a legszegényebbeket sújtják?
Nem. A nagy szennyezések a közép, és alsó középrétegeket érik el. Ez egy U-alakú összefüggés, mivel a gazdagok természetesen nem élnek szennyezések mellett, a legszegényebb térségekbe viszont nem is települ ipar, munkahely – így szennyezés se. A szegényebbeket ezzel szemben kiemelten sújtja a csatorna és szemétszállítás hiánya, és az ár- és belvíz. Az adatok azt mutatták, hogy az ár- és belvíz tekintetében a 33 leghátrányosabb kistérség közel fele tartozott a 2-es és 3-as veszélyeztetettségi kategóriába, ahol a 0 a legjobb, az egyáltalán nem veszélyeztetett kategória, míg a 3-as a kiemelten veszélyeztetett kategória. A második célunk ezért egy olyan térkép készítése volt, amelyen világosan látható, hogy Magyarországon hol vannak súlyos szennyezések, vagy hol rossz az úgynevezett környezeti infratruktúra, mint a csatornázottság, szemétszállítás.
Végül a programunk harmadik célja a civil és lakossági szervezetek figyelmének felhívása a környezeti igazságosság problémájára, hogy ezen a téren is legyenek aktívak a jövőben. Emellett azért is célunk volt ez, hogy a környezetvédő szervezetek ne csak a jómódú lakosság környezeti problémáival foglalkozzanak. 2009-től az Energia Klubbal beszélgetéseket szerveztünk önkormányzatok és civil szervezetek számára az energiaszegénységről. Azt vitattuk meg, hogy az energiaárak állami támogatása mennyire üdvös és fenntartható környezeti és társadalmi szempontból.
Miért? Mi a baj az állami energiaár-támogatással? Ez éppen a legszegényebbeken segít, vagy nem?
Hát, nem! Régóta tudható, hogy az energiatámogatások nem a legszegényebbeket érik el. A gáz és távhő ártámogatása nem a legszegényebbeken segít, mivel ők gyakran fával fűtenek. Azt is vizsgáltuk, hogy az állami energiatámogatások közül mennyi a szigetelés, energiatakarékosság, zöld támogatás, és mennyi a szimpla ártámogatás. Meglepő volt, hogy míg a gázár és a távhő támogatására 80 milliárd forintot adott az állam, míg energiahatékonyságra csupán 3.1 milliárdot, pedig ez utóbbi csökkentené az ilyen jellegű kiadásokat hosszú távon. (Fülöp, 2009)
Mik lettek a végére a személyes benyomásaid?
Az egyik, hogy nehéz a környezeti igazságosság fogalommal kezdeni valamit ma még Magyarországon. A környezetvédő szervezetek sem dolgoztak még ilyen csoportokkal, másrészt a szociális szervezetek sem különítik el, hogy a szegénységnek van egy olyan része, amely a környezeti kirekesztettségből fakad. Kicsit nehéz volt megszólítani embereket és szervezeteket, így pozitív volt, hogy az energiaszegénység végül lehetett egy ilyen téma. A szociális munkások nap, mint nap találkoznak hátralékosokkal, míg a zöld szervezeteknek az egyik legfontosabb gyakorlati célja, javaslata a házak energiatakarékosabbá tétele, többek közt a klímaváltozás miatt. Környezetileg és anyagilag is jól lehet járni energiahatékonysággal.
Rendszeresen jártál szegény roma falvakba, például Bódvalenkére. Itt milyen tapasztalatokat szereztél?
Bódvalenke egy mélyszegénységben élő romák által lakott falu, ahol azért volt nehéz dolgozni, mert a szegénységből fakadóan archaikus függőségi hierarchiába ütköztem. Képzeld el azt, hogy szervezni akarsz egy rendezvényt, és csak azért jön el rá 15 ember és nem mondjuk 45, mert az egyik klán nem hajlandó megjelenni, ha a másik ott van. Erre egy jó megoldás az, amit Sajókazán láttam, hogy az ottani asszonykör titkos szavazással hozza a döntéseit, így az érdekcsoportok nem befolyásolhatják a döntést.
Az önkormányzatok is célcsoportunk volt, de néha teljesen motiválatlanok voltak, sokszor nem is éltek a vezetőik a településen. A szegény önkormányzatoknak néha nem, hogy önereje nem volt a pályázatokhoz, de információja és számítógépe se. Így nehéz segíteni a településen élőkön, vagy leküzdeni a helyi elit kirekesztő magatartását. Még ha megírtunk helyettük is egy pályázatot, ők azt plusz munkaként élték meg.
Mondhatjuk azt, hogy maga a környezeti igazságosság fogalom a most lezárult védegyletes program előtt Magyarországon korábban nem volt ismert?
Sokat tettünk az ismertségéért, de ha pontos akarok lenni, akkor a válaszom: nem. 10 évvel ezelőtt egy hazánkban élő amerikai kutató, Krista Harper kezdeményezett egy photo voice projektet a SAKKFE (Sajó-menti Közösség és Környezetfejlesztők Egyesülete) nevű szervezettel. Ennek az volt a lényege, hogy úgy próbálták bevonni a helyi lakosságot a környezeti igazságossági problémákba, hogy fotókat készítettek velük a környezetük „érték” és „hiány” pontjairól. Ezzel sikerült a szükségleteiket kommunikálni a helyi önkormányzat felé, ami a csatornázás, és a játszótér volt. Igazi megoldás azóta se született, csatorna nem épült az elmúlt 10 év alatt, játszótér címén pedig két kis vaskaput kaptak, hogy legyen az a focipálya.
De például az energiaszegénység fogalmát mi vezettük be igazán a nyilvánosságba.
Összességében miben sikerült eredményt elérni a program során?
Sok ember megismerkedett a környezeti igazságosság és energiaszegénység fogalmával, ahogyan ezt az előbb is említettük. Másrészt eredmény az, hogy létrejöttek olyan kezdeményezések, amelyek a program után a saját lábukra állva képesek folytatni a megkezdett munkát. Egyik ilyen a bódvalenkei asszonykör, amely azért jött létre, hogy a település környezeti és közösségi problémáit megvitassa. Ez a kör folytatódik egy miskolci szociológiatanár, Havasi Virág vezetésével, aki menet közben kapcsolódott be a munkába. A körökön játékos kreatív formában egy közösséget kell teremteni, ez még most sem zárult le. Számomra az első számú cél, hogy jól érezzék magukat, akik eljönnek, és csak ezt követi az, hogy a településükért is tegyenek valamit. Azt tapasztaltam, hogy amikor csak a problémákról van szó, nem lehet motiválni az embereket, de ha volt egy konkrét alkalom ahol tánc, zene, eszem-iszom is programba került, akkor nagyobb az érdeklődés.
Egy másik eredmény, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével elkezdtünk helyi hátrányos helyzetű csoportokkal foglalkozni, ahol van valamilyen kirívó környezeti igazságtalanság. Van ahol bánya, vagy vegyipari tevékenység szennyezi az ott lakók élőhelyét, van ahol a szemétszállítást leállította az önkormányzat, vagy el sem kezdte, van ahol teljesen alkalmatlan helyszínen építettek szociális lakásokat a rászorulóknak, mocsaras területen, ártéren. Úgyhogy, környezeti igazságosság terén, munka lesz elég a jövőben is, jut bárkinek.
A projekt során született egy olyan kutatás, és problématérkép, amelyet hamarosan a honlapról is olvasni lehet, mely összefoglalja, hogy Magyarországon melyek a főbb környezeti igazságtalanságok, illetve több szemléletformáló kiadványt is kiadtunk. Az egyik legjobb eszköz a fotókiállítás volt, melyben önkéntesek képeivel sok ember figyelmét lehetett felhívni a környezeti igazságtalanságra. Az említett eredményeken túl személyesen is nagyon örülök, hogy kivételesen sok önkéntest sikerült bevonni a projektbe, akik továbbra is szeretnének foglalkozni a környezeti igazságosság témájával.
