A rovat kizárólagos támogatója

Európában hozzávetőleg naponta öt futballpályányi erdőt vágnak ki illegálisan, többnyire azért, hogy elégessék. Fával és más, növényi vagy állati eredetű anyaggal (biomasszával) nemcsak a háztartások egy részét, hanem erőműveket is fűtenek.

Az uniós szabályok szerint a biomassza (növényi és állati eredetű szerves hulladék) elégetése megújuló energiaforrásnak számít. Szakértők szerint ugyanakkor komoly környezeti károkat okozhat az égetéssel termelt szén-dioxid, valamint a termőföldek, természetes élőhelyek elpusztítása.

„Energia kell, sok energia, annyi, amennyi még sohasem kellett Magyarországon, ezért erőműveket és vezetékrendszereket fognak építeni” – jelentette ki Orbán Viktor február 18-i évértékelőjében. Hogy ezt pontosan hogyan tervezi elérni a kormány, egyelőre nem tudni, de a nemzetközi egyezményekkel kapcsolatos (EU, ENSZ) vállalásokat figyelembe kell venni, nem lehet megkerülni a fenntarthatósági elvárásokat.

Magyarország Nemzeti Energia- és Klímaterve a villamosenergia-fogyasztásban a megújuló alapú energiatermelés arányát 2030-ra legalább húsz százalékra reméli növelni. Ez a dokumentum a zöldítés központi elemének a napelemes kapacitások bővítését tekinti, amelynek nagyságát a terv a 2016-os nem egészen 680-ról 2030-ra közel 6500 MW-ra növelné (2040-re pedig a 10.000 MW-ot is meghaladva).

Egy felmérés szerint a megújuló energiák kapacitásbővülése elé a legtöbb akadály Magyarországon gördül, bár a politikai és gazdasági keretekkel kapcsolatos akadályok egész Európában megtalálhatók. Ez a dokumentum a szélenergia kapcsán azt állítja, hogy Magyarországon, Írországban és Lengyelországban az akadályok olyan súlyosnak minősülnek, hogy szinte lehetetlenné teszik a projektfejlesztéstA felmérés szerint piaci struktúra is akadályozza a fejlődést több országban. Emellett a szél- és napelemes projekteket nehezíti Magyarországon is a hálózati hozzáférés költsége és a hálózati csatlakozási eljárás átláthatóságával kapcsolatos problémák.
Tovább a Szabad Európa részletes cikkére >>>

Nyitókép: biomasszát, azaz erdőt égető hőerőmű fotó: Budai Ákos

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás