Hirdetés
MTI, Portfolio

A környezetvédelmi adók az összes adóbevétel és szociális hozzájárulás 6,3 százalékát tették ki 2014-ben az Európai Unióban, ami csökkenés a 10 évvel korábbihoz képest, 2004-ben még 6,8 százalék volt ez az arány – derült ki az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala friss jelentéséből.

Az adatok szerint bár az arány csökkent, a tagországok kasszájába 2014-ben környezetvédelmi adó címén 343,6 milliárd euró folyt be, ami meghaladja a 10 évvel korábbi 282 milliárd eurót. A környezetvédelmi adó teljes adóbevételen belüli hányada fontos indikátora az unió erőforrás-hatékony Európát célzó programjának, amely az összes adóbevételen belül 10 százalékos vagy azt meghaladó arányt tart megfelelőnek a környezetvédelmi adóra. Szlovéniában, Horvátországban és Görögországban volt 10 százalék felett az arány, míg Belgiumban és Franciaországban 4,5 százalékot mértek

 

2014-ben. Magyarországon az összes adóbevétel 6,8 százalékát adták a környezetvédelmi adók, ami csökkenés a 2004-es 7,7 százalékhoz képest.

 

  A jelentésből az is kiderült, hogy a környezetvédelmi adók legnagyobb részét, uniós átlagban 76,5 százalékát az energiaszektor adói adják, ide értve egyebek mellett az üzemanyagok után fizetett adót és a széndioxid-kibocsátási adót is.

   Az úgynevezett szállítási adók 19,9 százalékát teszik ki a környezetvédelmi adóknak uniós szinten, ezek például a járművek után fizetendő adók vagy a légijáratok utáni illetékek.

  A víz-és légszennyezés, valamint a természeti erőforrások kiaknázásával kapcsolatos adók részesedése 3,6 százalék a környezetvédelmi adókból.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás