Hirdetés

Közel fél évszázada, hogy az emberiség június 5-én megmozdulásokkal, új elhatározásokkal, figyelemfelkeltő akciókkal, egyénileg és közösségben, világszerte a környezettel kapcsolatos kihívásokra figyel és a lehetséges megoldásokon gondolkozik.

Az ENSZ legfontosabb szemléletformáló világnapja, amely több mint 100 országban emberek millióit szólítja meg, idén a levegőszennyezés témája köré szerveződik. Korunk egyik legnagyobb kihívásáról van szó, hiszen szerte a Földön az emberi népesség kilencven százaléka súlyos vagy kevésbé súlyos mértékben, de szennyezett levegőt kénytelen belélegezni.  A levegőszennyezés korunk legsúlyosabb egészségügyi kockázata: minden kilencedik haláleset, globálisan évi 7 millió korai elhalálozás hátterében a rossz minőségű levegő áll.  De nem csak az emberiség szenved: a levegőszennyezés károsítja az óceánok ökoszisztémáját, savas esőkkel roncsolja és pusztítja a növény- és állatvilágot, a belélegzett toxinok pedig az emberekhez hasonlóan az állatok esetében is növelik a betegség, a koraszülés és a sikertelen szaporodás kockázatát.

Ugyanakkor szerencsénkre a természet nemcsak áldozata, de lehetséges elhárítója is lehet a bajnak: újraerdősítéssel, az ökoszisztémák helyreállításával csökkenthetjük a levegőszennyezést és mérsékelhetjük a károkat.

Megrázó? Hát Rázzuk meg magunkat!

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja speciális útmutatókkal biztat valamennyi lehetséges résztvevőt az egyénektől a kormányzatokig, hogy ragadja meg az alkalmat, és a levegőszennyezés megállítása és mérséklése érdekében hozott intézkedésekkel, figyelemfelkeltő akciókkal ünnepelje idén a környezetvédelmi világnapot.

A probléma súlyosságának tudatosítására a közösségi médiában május 24-e óta zajlik az a kampány, amelyhez egy levegőszűrő maszkban csatolt képpel és a #BeatAirPollution hashtag szellemében megfogalmazott fogadalommal bárki csatlakozhat.

Mivel a szerteágazó probléma hátterében modern világunk szinte valamennyi építőköve felsejlik az ételeinket termelő mezőgazdaságtól a közlekedésen át, a fogyasztási cikkeinket előállító gyáraktól a háztartásunkig, könnyen találhatunk olyan kihívást, amellyel magunk is hozzájárulhatunk a tömegeket megmozgató eseményhez:

  • Megfontolt vásárlói döntésekkel csökkentsük szénlábnyomunkat.
  • Válasszunk környezetbarát közlekedési formákat! A vakációkon kerüljük a repülést, a hétköznapokban válasszuk a tömegközlekedést, a biciklit.
  • Szervezzünk közösségi faültetést vagy szemétszedést.
  • Hagyjunk fel a kerti és egyéb hulladék égetésével, másokat is biztassunk a felelős hulladékkezelésre.

Tovább a forrásra: iucn.org

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás