A rovat kizárólagos támogatója

Legalább 13 aktivistát nem engedtek be az országba, ahol jelenleg az ENSZ-klímacsúcs értekezlete zajlik. Közben több mint 4000 civil menetelt Katowicében a klímacsúcson résztvevő vezetőknek üzenve: „Ébresztő, állj ki a klímáért!”.

Az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének december 14-ig tartó idei, 24. csúcstalálkozóján (COP24) a 2015-ben elfogadott párizsi egyezmény részletes megvalósítási tervéről egyeztetnek a résztvevők. A katowicei ENSZ-klímacsúcsértekezletre több környezetvédő aktivista is érkezett, akiket eleve nem engedtek belépni az országba. A 350.org nevű környezetvédő csoport arról számolt be, hogy a kiutasított, illetve be nem engedett többi aktivista között hat ukrán, két-két amerikai és német, egy kirgiz és egy georgiai. – írja az MTI.

A világ minden tájáról több száz szervezetet tömörítő Climate Action Network (CAN) bírálta, "nagyon aggasztónak" nevezte a lengyel hatóságoknak ezeket az intézkedéseit. Az ernyőszervezet megnevezi a határon be nem engedett egyik aktivistát, a belgiumi Zanna Vanrenterghent. Vonattal utazott Csehországból Lengyelországba, amikor rendőrök Bielso Bialában leszállították, bevitték egy rendőrkapitányságra, majd kihallgatták, és közölték vele, hogy "nemzetbiztonsági kockázatot" jelentene lengyelországi tartózkodása, ezért kiutasítják – mondta Wendel Trio, a CAN európai irodájának igazgatója. "Nyilvánvalóan feketelistán van" – jelentette ki az igazgató. Egy belga diplomata próbált beleavatkozni az ügybe, de sikertelenül – tette hozzá.

A klímaegyezmény legfőbb célkitűzése, hogy 2100-ig 2 Celsius-fokon belül tartsák a globális hőmérséklet-emelkedést az iparosodást megelőző szinthez képest. Ez a megállapodás szerint többek között a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével, illetve a kibocsátott szén-dioxid megkötésével és környezetbarát felhasználásával érhető el. Az egyezményt eddig 184 ország ratifikálta az ENSZ 193 tagállama közül. Nem csatlakozott hozzá Oroszország, Donald Trump amerikai elnök pedig tavaly nyáron jelezte: az Egyesült Államok 2020-ban kihátrál a megállapodásból.
 

Ébresztő! – ezrek demonstráltak a klímáért Katowicében

Ébresztő! – ezrek demonstráltak a klímáért Katowicében

Több mint 4000 civil menetelt Katowicében a klímacsúcson résztvevő vezetőknek üzenve: „Ébresztő, állj ki a klímáért!”. Ezzel egyidőben zárultak a klímacsúcs technikai-tudományos egyeztetései, melyek szakmailag előkészítik a tárgyalási dokumentumokat a jövő héten érkező magas szintű politikai vezetőknek. Schmuck Erzsébet, a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselője is a civilekkel menetelt Katowicében.
Lehoczky Annamária helyszíni tudósítása

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás