A rovat kizárólagos támogatója
Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség

Az Európai Vízügyi Szövetség (EWA) küldöttgyűlése május 14-ei tiranai ülésén beiktatta hivatalába Kovács Károlyt, a Szövetség 2015-2017 közötti új elnökét. Kovács a legfontosabb elnöki célkitűzésének a víz jelen- és jövőbeni értékének növelését, a vízszolgáltatás költséghatékonyságának biztosítását, az ivóvízbe vetett fogyasztói bizalom erősítését, a víz értékének és a szolgáltatás árának egyensúlyba helyezését, fogalmazta meg.

Kovács Károly EWA elnöki munkájának részeként a környezeti infrastruktúra költséghatékony, fenntartható és ezáltal megfizethető fejlesztésére, valamint céljainak eléréséért azok tudományos és szakmapolitikai hátterének erősítésére, a szakmai, vállalati és civil szervezetekkel való párbeszéd és együttműködés, közös szakmai nézőpont kialakítására fókuszál. Kovács Károly által betöltött EWA elnöki tisztség egyedülálló lehetőséget ad nemcsak a vízgazdálkodási szakembereknek, hanem egész Magyarországnak, hogy üzeneteinket eljuttathassuk Európának és rendelkezésünkre álljanak fórumok, hogy szakmai elképzeléseinket megvitassuk, és nemzetközi szinten mozgatórugói lehessünk fontos vízügyi döntéseknek.

Kovács Károly a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség színeiben 1998 óta képviseli hazánkat az EWA-ban, a teljes vízgazdálkodási szektort felölelő európai civil szervezetben. 2011 óta az EWA Elnökségének Tagja. 2013-tól alelnökként vett aktívan részt a fenntartható vízgazdálkodással, vízgyűjtő-gazdálkodással, a vízzel-, illetve talajvédelemmel kapcsolatos szakmai egyeztetésekben, együttműködésekben. Munkája során kiemelt figyelmet szentelt és szentel annak, hogy az EWA a környezeti, azon belül a klíma-, társadalmi és gazdasági változások kihívásaira megfelelő, tudományos és szakmapolitikai válaszokat biztosító civil szervezetként fejlődjön és erősödjön.  Az elnöki kinevezés megerősíti Kovács Károly elkötelezett szakmai tevékenységének elismerését, és egyben öregbíti a magyar vizes ágazat nemzetközi elismertségét.

Kovács Károly nevéhez számos környezetvédelmi technológiai fejlesztés és szabadalom fűződik.

Kovács Károly EWA  elnökVállalat- és projektvezetőként szerepe volt több 100 települési és ipari víz- és szennyvíztisztító telep, több ezer kilométer közcsatorna, vízellátó rendszer tervezésében, korszerűsítésében, megépítésében, üzemeltetésében, állapotfelmérésében, és vagyonértékelésében, valamint a víz, szennyvíz gyűjtését, elvezetését, tisztítását szolgáló termékek fejlesztésében, gyártásában és értékesítésében, itthon és határainkon túl.

Kovács Károly nevéhez fűződik a víziközmű fejlesztések tervezését, valamint vagyonértékelését megalapozó hazai Fajlagos beruházási költségkalkulációs, illetve a nemzetközi Dinamikus Költségelemzési útmutatók kidolgozása, a Több szempontú, Integrált Közművagyon-értékelési Adatbázis (TIKA) szoftver fejlesztése, valamint ezek módszertanának hazai és nemzetközi oktatása és terjesztése.

Az Európai Vízügyi Szövetség (EWA) az egyik legnagyobb, a teljes vízipari szektort felölelő európai civil szervezet. Tagjai közt szinte az összes európai ország képviselteti magát 25 helyi szervezettel, amelyek hozzávetőlegesen 50.000 szakembert számlálnak. Az EWA az egyik legjelentősebb szakmai szervezetként hidat jelent a tagszervezetek és az EU jogalkotás között, szem előtt tartva hitvallásukat, a fenntartható vízgazdálkodást, a vízgyűjtő-gazdálkodást, és a víz-, illetve talajvédelmet.

 

Az EWA május 14-ei küldöttgyűlése meghozta döntését a Szövetség legrangosabb elismerésével, a Dunbar-Díj idei címzettjével kapcsolatban is. Az 1973-ban alapított díjra olyan természetes személyeket nevez a Szövetség, akik a víz- és szennyvízkezelés tudományos, technológiai vagy kutatási területén nemzetközi szinten érvényesülő hozzáadott értéket képviselnek.
Az EWA Műszaki és Tudományos Bizottságának nagy többséggel meghozott javaslatára, az EWA elnökség egyhangú támogatásával a Szövetség legrangosabb elismerését 2015-ben Dr. Somlyódy László professzor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vizi Közmű és Környezetmérnöki Tanszékének egyetemi tanára kapja a vízminőség-szabályozás, a modellezés és monitoring, az eutrofizálódás vizsgálatával, a szennyvízkezeléssel, az árvízvédelemmel és a vízgyűjtő-gazdálkodással, valamint a regionális és globális vízzel és környezetvédelemmel kapcsolatos munkásságának nemzetközi elismertségeként. A díj az EWA novemberi konferenciáján kerül átadásra Brüsszelben.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás