A rovat kizárólagos támogatója

Várjuk vállalatok, szervezetek, intézmények környezeti és társadalmi teljesítményét, intézkedéseit és hatását az elmúlt 5 évből! Ünnepeljük együtt a KÖVET jubileumát egy közös megmérettetéssel!

A „vírushelyzet” sokunknak alkalom, hogy átgondoljuk a napi rutint, de egy kicsit életünket, missziónkat is. A környezettudatos emberek abban reménykednek, hogy a gazdaság lelassulásából eredő átmeneti környezeti javulás, amelyre az idei túllövés napja – augusztus 22- is utal, egy része állandósul és elindulunk az ún. „glokalizáció” irányába. Ez felerősíti mind a reform, mind a radikálisan új gondolatok, üzleti modellek iránti igényt.

Mindeközben negyedszázados évfordulójához érkezett a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért „élete”. Az Egyesület ez alkalomból megmérettetésre hívja a hazai vállalatokat, szervezeteket és intézményeket.

Három témakörben mérhetik össze a szervezetek teljesítményüket, intézkedéseiket, társadalmi és környezeti hatásukat: környezeti megtakarításban, társadalmi felelősségvállalásban, végül környezetbarát irodai és munkahelyi működésben. A versenyre szeptember 11-éig lehet jelentkezni, a szakmai zsűri által kiválasztott legjobbak, a kiérdemelt díjakat a 2020. október 20-21-ére tervezett XXV. KÖVET Konferencián és Kiállításon vehetik át.

A KÖVET Egyesület fennállásának 25 éve alatt kifejlesztett 3 legnépszerűbb pályázatot – az Ablakon Bedobott Pénzt, a Vállalati Felelősség Piacot és a Zöld Iroda Programot gyúrták egybe. A vállalatok és szervezetek, intézmények 5 éven belüli intézkedésekkel indulhatnak a megmérettetésen, rövid pályázati anyag leadásával. A szervezők nem titkolt célja és az Egyesület egyik küldetése is, hogy a bajnokok megtalálása mellett a fenntarthatóság területéről származó, mások által is adaptálható, a vállalati működésbe beépíthető jógyakorlatokat osszanak meg, elősegítve ezzel is a 2020-as válsághelyzetből való kilábalást. A benyújtott intézkedéseket azok ellenőrzése után egy elektronikusan elérhető katalógusban gyűjtik össze és teszik közzé. A díjazottak pedig bekerülnek az Egyesület LÉPÉSEK a Fenntarthatóság Felé című szaklapjának jubileumi különszámába.

„A befutott műfajokban szokás újra kiadni a legjobbaknak gondolt darabokat (pl. borászatban selection, előadóművészetben best of, iskolában kötelező olvasmány. A KÖVET negyed évszázados múltjával bizonyította, hogy nem csak a fenntarthatóság múló divatmozgalmainak hullámlovasa. Több száz megvalósított programunk közül néhány már sikeresnek és bejáratottnak számít. Ezek közül kínálunk most hármat a környezettudatosságot és vállalati felelősséget komolyan vevő szervezeteknek – a jubileum alkalmából egyedülálló módon kombinációban, s közös zárórendezvénnyel.” – mondta Dr. Tóth Gergely, a KÖVET főtitkára.

„Fennállásunk 25. évfordulóját szeretnénk azzal ünnepelni, amit eddig is tettünk, nevezetesen a környezetvédelem, vállalati felelősség területén megtett intézkedések, eredmények, jó gyakorlatok bemutatásával, bevonva a vállalatok, szervezetek, intézmények minél szélesebb körét. Reméljük, hogy az őszi konferencia és kiállítás egy pezsgő szakmai fórum lesz, ahol személyesen találkozhatunk a környezetvédelem és vállalati felelősség bajnokaival.” – tette hozzá Herner Katalin, a KÖVET Egyesület ügyvezetője.

A KÖVET munkatársai webinárokkal és konzultációkkal segítik a pályázók munkáját. A pályázatról minden tudnivaló a www.kovet.hu oldalon olvasható.

A KÖVET 25 Program szakmai partnerei: BCSDH, Effekteam, GreendBrands, HUGBC, KSZGYSZ, Magnet Közösségi Bank, MLBKT, MPRSZ, Német-Magyar Tudásközpont Kft. Médiapartnerei: Ingreen, Zöld Ipar Magazin, greenfo.

További információ:

Biró Imola, kommunikációs munkatárs, KÖVET Egyesület

Tel: +36 20 317 2389, E-mail: biro@kovet.hu

facebook.com/kovetegyesulet/

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás